2019. december 2., hétfő

Egyszer volt, hol nem volt...


... volt egyszer egy birodalom, melynek királyát messze földön ismerték és félték az emberek. Pedig nem volt ő rossz uralkodó, csak szigorúan megkövetelte azt, ami státuszánál fogva jár neki,- és ahhoz mérten engedett – vagy épp szorított - a gyeplőn, hogy ki mennyire felelt meg a rá kirótt feladatnak
Rossz hírét inkább azok keltették, akik semennyire sem feleltek meg.




Hadvezérei és katonái szerették, mert sose vitte feleslegesen vásárra a bőrüket: háború esetén a stratégia minden lépése szigorúan megtervezett volt, így a legkevesebb kockázattal indulhattak a csatába… a bárók és baroness-ek, grófok és grófnők jól éltek, amíg nem feledkeztek meg róla, milyen viselkedésre kötelezi őket a nevük, a származásuk és az azzal járó tradícióik… még a pórnép nagy része is tisztelettel vegyült megadással viselte a terheket, tudván: nekik nem azért nincs, mert nem jut, hanem azért, mert felesleges pazarlás volna a kincstárat ennyi felé osztani.

Egyedül talán az udvari mágus nem találta a helyét, ami nem csoda, mert nem volt neki. A király ugyanis nem hitt a bűbájoskodásban,- inkább a múlt tapasztalataira alapozta a jövőt, mintsem mindenféle hókuszpókra. Meggyőződése szerint emiatt jutott oda, ahová… ettől lett uralkodó. Hánem? Háde.

Való igaz, hogy ez a király ritkán dicsért, még ritkábban jutalmazott,


- de aki végül mégis jutalmat kapott, az biztos lehetett benne, hogy méltán kiérdemelte és hosszú távon kamatoztatni tudta azt. A birodalomban minden stabilan, kiszámíthatóan és jól szabályozottan működött. Habár…

… mintha az utóbbi évtizedben kicsit megborultak volna a dolgok. Királyuk néha indokolatlanul szigorú, aztán váratlanul átcsap a másik végletbe, és látszólag lazít a jól megszokott korlátokon,- néha napokig nem szól senkihez, majd kedélyesen sakkozni látják az udvari bohóccal… A jól megszokott fegyelmet áthatja valami robbanásszerű veszélyérzet.

A rossz nyelvek szerint ez egy távoli ország királyának látogatásával függ össze, aki állítólag még mindig itt vendégeskedik, mert látni akarja az egész birodalmat, de csak nagyon vánszorgóan halad egyik vármegyéről a másikra. A parasztok félnek tőle, mert útját járványok és természeti katasztrófák kísérik,- még a nemesség sem lehet nyugodt, mert azóta túl sokat kell taktikázniuk, hogy erkölcsük összes csontváza a szekrényeikben maradhasson.




Azt beszélik, máskor is jártak már itt külhoni uralkodók – ki kevesebb, ki több ideig – de talán egyikük sem volt ennyire lassú és ennyire veszélyes. 
Mindegy,- mondják – majdcsak távozik egyszer, és visszaáll a régi rend… 
És különben is: 

a napokban idelátogat egy újabb idegen király is, akiről viszont csupa jót hallottak azok, akik mertek a határokon túl fülelni.


Állítólag minden uralkodók között ő a legbölcsebb, legigazságosabb - emellett lelkes, bátor, jó kedélyű… aki távoli utazásainak történeteivel napestig szórakoztat bárkit - pórt vagy nemest -, aki hajlandó őt meghallgatni.

Pletykálják, hogy bőkezű és igényes… a kézművesek már pakolják is elő a legjobb (és legdrágább) portékáikat a padlások, pincék mélyéről,- hátha most elkél… hiszen ebben az országban általában jószerivel csak az egyszerű, olcsó áru a kelendő… na de majd most!

Kíváncsian és izgatottan várták tehát az érkezését, bizakodtak, hogy az őt kísérő legendásan hatalmas szerencséből talán ők is részesülhetnek, ki-ki szükséglete szerint. Persze, mindenki másért reménykedett:
A tömlöcükben ártatlanul sínylődők, és a rabságukat nehezen viselők a szabadságukért… a betegek a gyógyulásukért… a szegények néhány plusz tallérért… a népszónokok a szavahihetőségükért… a csuhások pedig abban bíztak, hogy templomaik végre nem konganak majd tovább az ürességtől.





A vendég-király jöttét tehát megelőzte a híre,- ám van, amiről mindannyian megfeledkeztek. Nevezetesen arról, hogy bármit hoz is – bármit ad is: 

ami könnyen jön, könnyen is fog menni a távozásakor!


Szép álom volna, ha a bő egy esztendő alatt teljesen átvehetné a hatalmat, de sajnos nem teheti, - hisz csak átutazó itt. Magasabb körökben – kimondatlanul ugyan, de - nem is látják szívesen, ami igen erősen lekorlátozza a lehetőségeit. 

Ajándékai, ígéretei nagy szövegbe csomagoltan tartalmazhatják a SEMMIT annak, aki nem HISZ, csak elvár. És mivel a HIT és az OPTIMIZMUS ebben a birodalomban nem csak jórészt ismeretlen, de tiltott is… nos… egy ilyen helyen hogyan lehetne megtartani bármit? Sehogyan sem.

De egyelőre a nép erre nem akar gondolni. Csak egy kicsit el akarják felejteni a kötelességüket, a korlátaikat, - elfelejteni a saját szigorú uralkodójukat, akinek fülébe a lassan járó, veszélyesen félelmetes másik király sutyorog.

Én pedig azt mondom néked, ki e mesét olvassa:
  • ahol szürkeség van, hiába kapsz egy évnyi fényt… ha nem tanulod meg rögzíteni a firhangot, később csak jobban fog bántani a sötétség
  • ahol falak között vagy biztonságban, ott az egy évnyi gátlástalan szabadságodnak nagyobb lesz az ára, mint a haszna.

Köszöntsd, üdvözöld a látogatót érdeme szerint,- fogadd el ajándékait, de ne akard őket mindenáron megtartani. Tanulj elengedni – hogy kaphass.

* * * * *

Lejegyezte:

Farkas Andrea
Szaturnia udvari krónikása