NostraBélus.
Így hívta magát, és így nevezték mások is, amikor én megismertem.
Ő
választotta ezt a nevet, ami tudatosan tükrözte az általa fejlesztett Nostradamus
program hangzását, - és az emberben rejlő örök játékosságot egyaránt.
Persze
ez a játékosság nem látszott rögtön, sőt: első találkozáskor inkább a
határozottság, tekintély, az udvarias távolságtartás, és az Oroszlán aszcendens
adta erőteljes karizma hatása alá vonta a környezetét. Később, amikor már nem
féltem Tőle, igen érdekes volt megfigyelni, hogy ez a benyomás az emberekből
kétféle spontán reakciót váltott ki: az erősebb személyiségek azonnal
vetélytársat, potenciális „veszélyforrást” - a szelídebbek pedig egyfajta
vezetőt láttak benne... és Ő – a játékosság nevében – hajlandó volt ezekből
mindent felvállalni, ha szükség volt rá.
A
mi kapcsolatunk sem indult zökkenőmentesen. A sikeres szoftvervásárlásom után
szembesülnie kellett vele, hogy egyrészt nem vagyok az a kimondott informatikus
fajta..., tehát lépésről-lépésre, óvodás-szinten kell elmagyaráznia a
telepítést - másrészről, ha már feltelepedett: én mindent, - természetesen azonnal
és egyszerre akartam tudni a program funkcióiról, így napszak-függetlenül ötpercenként
kérdeztem valamit. Sokáig volt türelmes... tényleg. Aztán viharosan
összevesztünk.
Másfél
évig nem szóltunk egymáshoz, még a ritkán érkező kérdéseire (miszerint: Andrea,
mikor jön már végre hozzám asztrológiát tanulni?) sem mertem válaszolni. Végül
az általa nyerhető tudás iránti kíváncsiságom győzött, és beiratkoztam a
Hallgatói közé.
Szép
lassan megtanultam, hogy reggel 9 előtt még vészhelyzetben sem hívható, - hogy
véletlenül sem szabad megkérdezni, mit reggelizett,- hogy a papírnehezék az
íróasztalán csakis egyazon helyen tartózkodhat,- hogy a leghalványabb konkrét utalást
sem lehet tenni a hibáira... Ő pedig lassan rájött, hogy amikor a mi
csoportunknak ad órát, valahogy mindig kerül egy kazalnyi gyümölcs, és meleg
házikoszt az asztalára (utóbbi természetesen csakis hús tartalmú), - hogy
olyankor eltűnik a mosatlan edény a konyhájából, - összerendeződnek a papírjai,-
elintéződnek a számára nemszeretem tennivalók.
Közben az óráin figyeltem, jegyzeteltem, szóról-szóra.
Béla
(ahogy később egy Hallgató megfogalmazta) nyitott tenyérrel tanított.
Nem
misztifikálta az ismereteket, nem fukarkodott a példákkal... gyakorlatilag
addigi életének majd’ minden fontos eseményét, momentumát megismertette velünk,
a tanítványaival,- és rengeteg egyéb képleten keresztül is elintézte, hogy
láthassuk: mi mit jelenthet, mi mit mutat egy-egy direkcióban, tranzitban,-
hogyan kell értelmezni egy-egy
fényszöget úgy, hogy ne csak lehetőségekben gondolkodhassunk, hanem a lehető
legközelebb járjunk a valósághoz.
A jegyzeteim ma is megvannak, négy teliírt spirálfüzet a
legnagyobb becsben tartva,- ahogyan már az Ő jegyzeteit is én őrzöm, amiket
anno a régi Baktay-ban készített. Hogy mennyire tisztelte a tudást, arról a férfias
gyöngybetűket tartalmazó, és bőrkötéses egykori mappák árulkodnak.
A
vizsgám után fura szimbiózisban kezdtünk létezni, hiszen az együtt töltött idő
alatt kialakultak közös szokások, rituálék, - egyre inkább engedett belelátni a
kutatásokba, egyre több feladatot bízott rám.
Nem
volt könnyű az asszisztensének lenni (pedig kaptam becenevet is, miszerint:
Tencia 😌),- de ahogy
mindig mondta magáról: a legnehezebben kezelhető embertípusba tartozik. Végtelenül maximalista lévén, pont annyit
követelt tőlem, mint saját magától, és ez nem volt kevés... - de kétségkívül
többet tanultam ebből, mint amiről valaha is álmodni mertem.
Gyakran
– természetesen a kliensek engedélyével - végignézhettem, ahogyan dolgozik,
elemez, konzultál... és nem túlzok: az egy csoda volt. Látni az ügyfelek meglepett
arcát, amikor a korrekció során olyan dolgokra tapintott, amikről „elvileg” nem
tudhatott volna,- vagy érezni a levegőben a hálát a visszajáróktól... mert „ha
ő ezt vagy azt nem mondta volna”... Ezek örökre beégtek a retinámba és a
szívembe is.
Sokszor
ültem ott az üzleti tárgyalásain a befektetőkkel, - és sokszor képviseltem a
diplomáciát közte és a kutatószoftvert fejlesztő informatikus kollégák között,
mert befigyelt az a bizonyos karizma és maximalizmus... amire persze nem
mindenki reagált egyformán jól.
Láttam,
miként próbálja sokaknak megmutatni a módszerét egy olyan világban, ahol az
asztrológia csak babonaként lehet jelen – és láttam, mennyire megviselte,
amikor a média által jól kiforgatva, provokálva belevitték olyan dafke
kijelentésekbe, amitől évekig, ha beírtad a google-keresőbe a nevét, csak az
jött ki, hogy Schőner Béla hülye.
Végül
is elérték a céljukat: Schőner Béla visszavonult, megszokták, hogy nem
nyilatkozik, leszálltak róla. Nem baj, több maradt belőle a tanítványoknak, -
és nekünk: barátoknak, családtagoknak.
Nyaranta
összejártunk bográcsolni, grillezni - karácsony Szentestéjén együtt ültünk az
ünnepi asztalnál, és ha épp nem volt semmi sürgős munka, bontott egy üveg jégert, és odatelepedett néhány órácskára a hangszeréhez. Talán ezek az órák
hiányoznak a legjobban.
De nem volt annyi pohár vagy dallam, ami ne tette volna lehetővé, hogy a közös családi programok is végül valahogy munkába fulladjanak.
Egy
ilyen alkalommal született meg a hivatalos, komoly iskola ötlete, - és mivel a
Főnök ilyen téren el volt már kényeztetve, ha tehette, elkerült minden
adminisztrációs/bürokráciás tevékenységet, így adta magát, hogy ki alapít végül
egyesületet erre a célra (nyilván Reácska) ,- és ki vezet valójában a háttérből
(nyilván Béla). Mindenkinek jó volt így.
Igyekeztem
a bizalomra rászolgálni, és ezúton is köszönöm azoknak, akik akkoriban az én
„kezem alatt” jutottak el a vizsgáig, hogy annyira jók tudtak lenni,- mert
ezzel igazából ők bizonyították, igazolták az én alkalmasságomat.
És
ha Tanár úr itt lehetne, velem együtt mondaná: most kell köszönetet mondani azoknak
a Kollégáknak,- a saját területükön akkor már neves szakembereknek,- akik szinte
ismeretlenül, első hívásra mellénk állva biztattak, és segítettek ezt az
intézményt létrehozni.
Örök
hála Podonyi Hedvig grafológus, Szilvásy Judit Feng Shui oktató, Lázár Ildikó
természetgyógyász-családállító, Megyeriné Sándorné jógaoktató, Szilágyi Ilona
holisztikus masszőr, Simonyi Éva asztrológus – és a hölgykoszorú után végül, de
nem utolsósorban Kiss Zoltán Zéro numerológus felé. Feledhetetlen közös nap
volt! 💕
Hédi isteni lekvárjának az ízét azóta is kutatom J
.jpg)
Aztán
teltek az évek. Egyre többen és többen érdeklődtek a módszer iránt a világ
minden tájáról... Már ketten „toltuk a szakmai szekeret” az oktatás terén, de a
kutatásokhoz sok egyéb segítséget is kaptunk.
Voltak,
aki anyagilag támogatták a belső használatú szoftverünk elkészítését, - volt, aki
a szabad pillanatait áldozta fel, hogy munkájával részt vegyen ennek a
fejlesztésében, okosításában, megtöltésében.
És
nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik a saját életútjukat adták mindehhez: sok
munkaórán át értékelték az eredményeinket a saját megélésük és eseményeik
függvényében, így még pontosabbak lehettek a konzekvenciáink -, és elérhettük
például, hogy a gyakorló- és vizsgaképleteink mindegyike valós személyek
hiteles „pontszámaira” épülhet.
Ahogyan
Tanár úr mondta:
„Itt nincs helye esti mesének.
Valami vagy minden részletében működik vagy sehogy.”
És
az ő módszere működött/működik.
Gyakran kérdezik tőlem, hogy milyen volt vele együtt dolgozni. Utólag azt mondom, hogy semmiért nem adnám oda azokat az éveket, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindig zökkenőmentesen mentek a dolgok. És ő sem akarná, hogy hazudjak 😉
Ugye,
említettem már, hogy a nem könnyen kezelhető embertípusba tartozott... Oroszlán aszcendens, egy I-es házat kezelő Neptun, Szűz Napjegy, négy Szűz
bolygó – mindegyik a 2-es házban, az összes bolygója a keleti oldalon, egy
exil/uralmi Szaturnusz... és még sorolhatnám, mi minden támasztja ezt alá
szakmailag... De nem ez a lényeg. Egyetlen mondat a fontos, amit megtanított az
Oroszlánokról: kényszerrel semmit nem érsz el nála – szeretettel viszont bármit.
Így üzemeltünk.
Ahogy
korosodott, maximum csak a hajkorona ritkult – a karizma megmaradt. De felvett
olyan szokásokat, amikről – mer’ az szerinte racionálisan szemlélve nettó időpocsékolás
- azelőtt szó sem lehetett: a lélek mélyebb útjairól szóló előadásokat
felváltva nézegette a jobb sitcom-okkal, coach-okkal beszélgetett, komolyabb
szakmai indok nélkül kötött ismeretségeket, vagy elnézőbben mosolygott olyan
dolgokon, amik azelőtt kiakasztották volna.
Egy-egy
mondatával utalt arra, hogy mi az, amit nagy sürgősen neki kell még megcsinálni,
közben oda-oda szúrta, hogy azok hogyan legyenek majd jól folytatva.
Amikor
megkérdezik, hogy szerintem tudta-e, mennyi ideje van minderre, a válaszom
egyértelműen igen... de a felkészítés részéről inkább észrevétlen volt, mint
direkt. A horoszkópot – a sajátját is – útjelző táblának, vagy térképnek
használta, és nem önbeteljesítő jóslatnak. Teszteltük számszerűen eleget az „élet
végét” ahhoz, hogy senkit ne érjen meglepetés, ám konkrétan ritkán beszéltünk
az övéről... az utolsó időszakban meg szinte egyáltalán nem. Mégis bizton
állítom, hogy tudta – sőt: bizonyos szempontból elébe is ment a dolgoknak. Azóta
nem véletlenül tanítom ezt a témát az ő képletén mutogatva... Ő is így akarná.
A
halála utáni időszakban minden második ember azt kérdezte tőlem, fel vagyok-e
készülve arra, amit „örökségként” kaptam, hogy nekem kell tovább vinni, amit ő elkezdett,-
és a tiszta működőképességét őrizni annak a módszernek, ami a nevéhez fűződik. Dehogy
voltam. Még a civil mindennapokra sem - nélküle.
De
tudom a feladatomat, és nem is vagyok egyedül ebben. Lachné Kálmán Andi – Béla keresztlánya
- remélhetőleg örökre az életem része marad, az ő segítségére mindig
számíthatok.
Talán
nincs is meg bennem az az erély, határozottság, amivel Tanár úr által évtizedekig
bástyázva volt a saját rendszere, így más eszközökhöz nyúltam. Törvényi oltalom
alá került a névvel együtt az arra való hivatkozás, publikáció - minden eredmény,
és annak használata, illetve tovább oktathatóságának módja.
A
képzéseink tematikája változatlan, - kőkemény végvizsgán kell bizonyítani, hogy
a mozaik minden darabkája biztosan a helyén van... – és itt olyan vizsgabiztosok ülnek a
hátam mögött, akik elkötelezettek és rutinosak a metódus működését illetően
(ezúton köszönet nekik is).
A
tanórákon kívül is gyakran veszem észre – vagy, ha nem, akkor felhívják rá a
figyelmemet-, hogy használom a szófordulatait, önkéntelenül idézem a
gondolatait. Tény, hogy nem mindig és nem mindenben értettünk egyet..., olyan
is akadt, hogy ezt a szomszédos lépcsőházban is hallották... 😊 De szeretném hinni, hogy legalább ezredannyit
nekem is sikerült hozzátennem az ő életéhez, mint neki az enyémhez.
Van az a mondás, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek.
Ha ez igaz, akkor - ha rajtam múlik - NostraBélus örökké élni fog.
