Iskolakezdés az asztrológia tükrében
A Szűz havának egyik fő momentuma, hogy lassan szokni kell a gondolatot: a nyár búcsúja egyben az új tanév kezdetét is jelenteti.
A vakáció lazasága után szükséges egyfajta átállás azoknak a gyermekeknek is, akik nem most kezdik az iskolás éveiket (hiszen valahogy vissza kell zökkenni a „korán fekvés / korán kelés” ritmusába) - ám még nagyobb kihívás a leendő első osztályos csemetéknek – és természetesen a szüleiknek is.
A nagy izgalom és a büszkeség mellé azért olykor beférkőzhet egy kis aggodalom,- még akkor is, ha minden anyának és apának szent meggyőződése, hogy az ő gyermeke a legokosabb, a legszorgalmasabb, a legfegyelmezettebb… De mi van, ha mégse? ...
Mit csinál majd egy új közösségben? … Mit kezd egy teljesen más szabályrendszerrel? … Mi lesz a kedvence – és mi történik majd azokkal a tantárgyakkal, amelyekhez se kedve, se érzéke? ... Vajon hogyan veszi majd rá a tanító néni, hogy megfelelő ideig egy helyben ülve maradjon? ... Utóbbi nyilván a pedagógus gondja lesz,- ám vannak bizonyos dolgok, amikkel egy szülő is nagyban segítheti a megváltozott helyzethez való alkalmazkodást.
Akik eddig nem szívesen tették, ma már azok is elismerik, hogy az asztrológia remek alapot biztosít a személyiségtípus meghatározásánál.
A tapasztalatok és tesztelések tükrében egyre több helyen dolgozik együtt nevelési tanácsadó - gyermekpszichológus – gyógypedagógus – ÉS asztrológus azon, hogy minél zökkenő-mentesebb legyen egy beilleszkedés (vagy ha gond van: akkor egy problémamegoldás).
Mert bármilyen furcsa is: nagyon nem mindegy, hogy milyen karakterű a gyermek, - és ezt szakmailag nem csak a Nap jegye befolyásolja, sokkal inkább az aszcendense, - valamint annak fényszögei,- a 3-as ház kondíciói, - a Merkúr helyzete, stb… Tehát (segít ugyan, de) ebben az esetben sem elég kizárólag a születés napjára támaszkodni.
A kicsik terhelhetősége, mozgásigénye, feladat-tudata, pszichés érettsége, szociális érzékenysége teljesen eltérhet egymástól még akkor is, ha azonos korosztályba tartoznak,- és ennek felismerésére igen erős jelzések találhatóak a személyes horoszkópjukban.
Igaz ugyan, hogy teljesen pontos képletet fiatal korban nem lehet készíteni (hiszen a születési óra/perc korrekciójánál jórészt még csak a szülők múltbéli életeseményeire támaszkodhatunk), de a tapasztalataink alapján az aszcendens ismerete és a bolygók jegybéli elhelyezkedése elég támpontot ad.
Az asztrológiai elemzés természetesen nem csak iskolakezdő kis elsősöknek hasznos, hiszen minden korosztály más és más meglepetéseket tartogat a szülők számára. Az első dackorszaktól a kamaszkorig… a pályaválasztás idején… a „nagy vagyok már, azt teszek, amit akarok” időszakában… stb.
Bármikor ütközhet a szülő falakba, és korántsem biztos, hogy a módszer, ami más gyermekeknél beválik, nálatok is eredményes lesz. Még családon belül, testvérek esetében is teljesen eltérő verziók szoktak előfordulni – hiszen minden gyermek (ahogyan minden felnőtt is) külön személyiség.
Nagy mértékben segít tehát az asztrológia, hogy megtudd: a te gyermeked alapszemélyiségénél fogva hogyan és miként „működik természetes módon”, az iskolával, - vagy bármi mással – kapcsolatban.
Biztos alapokat kaphatsz arról, hogy mivel tudod megkönnyíteni számára a beilleszkedést – mivel tudod hatékonyan motiválni – esetleg mivel éred el pont az ellenkezőjét annak, amit szeretnél… 😉- hol véthetsz kisebb-nagyobb hibákat – vagy ha szükséges: hogyan, mi alapján módosíthatod a nevelési elveidet a gyermek érdekében.
Előző – hasonló témájú – cikkem után egy barátom kommentje valami ilyesmi volt: elég, ha szeretjük a gyermekünket, minden más megoldódik magától. Hát, nem tudom… Szép mondat, de ha ez ilyen egyszerűen működhetne: a világ sem itt tartana.
Sajnos a mai rohanó életünkben sokszor a „jól szeretés” sem tartozik a természetes és könnyen megoldható dolgok közé.
Hajlok inkább egyetérteni Nadja Boulanger zenepedagógussal, aki azt mondta:
"Nem akkor szeretjük gyermekünket,
ha minden szeszélyét kiszolgáljuk,
hanem ha kihozzuk belőle a legjobb
tulajdonságait, ha megtanítjuk
szeretni azt, ami nehéz! "
Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése