2017. január 31., kedd

Agyfélteke-teszt

 Te melyik agyféltekédet használod erősebben?


Azt mondják, hogy az intelligencia annak függvénye, hogy milyen sűrű a két agyfélteke közti idegpálya-összeköttetés, azaz: mennyire képes együttműködni a bal és a jobb felünk, - hisz mind a kettő máshoz ért leginkább. (Nyilas vagy Skorpió aszcendensűekre a fenti mondat első fele halványítva igaz, ők ugyanis kivételes született intelligenciával rendelkeznek... de ez tényleg csak egy asztrológus zárójeles megjegyzése volt 😉)

A két oldalnak együtt kell működnie bármilyen hétköznapi tevékenységünk helyes kivitelezése érdekében, 


mi több: az immunrendszerünk is akkor tud a legeredményesebben dolgozni, ha az agy optimális hatásfokon (azaz egyensúlyban) működik!
Ha javítani szeretnénk az egészségi állapotunkon, akkor figyelmet kell szentelnünk az agyféltekék összehangolásának is.

Egy remek gyakorlat, hogy edzésbe hozd magad: mondd ki hangosan, szép sorban, hogy milyen színűek a szavak!


Sok tanulási nehézség is fakadhat abból, ha a két oldal nem hajlandó együttműködni kellőképpen, illetve nincsenek megfelelően edzve az idegpálya-kapcsolatok a két félteke között. Az olvasás során például a jobb agyfélteke ismeri fel a betűk formáját, de a bal tudja megnevezni és kimondani azokat.
Amikor rajzolsz valamit, akkor a bal agyfélteke EMLÉKSZIK, a jobb ALKOT. Ezért van az, hogy egy arcon általában nagyobbra rajzolod a szemet és kisebbre az orrot - mint egy megmaradt rossz sablon az óvodás korodból, - egészen addig, amíg nem aktiválod egy kicsit a jobb oldalát az agyadnak, amikor már nem a részleteket, hanem az EGÉSZET képes leszel látni és visszaadni.

Ha már a rajzolásnál tartunk: van egy egyszerű, de igen hatékony - és bárhol alkalmazható - módja annak, hogy bármikor könnyedén "át tudj kapcsolni" kreatív-módba, ha szükséges - vagy ha épp úgy szeretnéd. Igen - ez a mandalák rajzolgatása. Sokan azt gondolják, hogy néhány kör ide, néhány vonal és pötty oda... aztán kész is. Pedig ez azért annál sokkal több,- és ezt személyes tapasztalatból mondom neked. 

Erről a személyes tapasztalatomról IDE KATTINTVA tudhatsz meg részleteket.




Végezetül hoztam neked egy tesztet, amely segít abban, hogy felismerd: általában melyik agyféltekédet foglalkoztatod erősebben. Használd egészséggel!😊
(ha nem töltene be az alkalmazás, kattints ide!)

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése