A Merkúr már jó ideje a Kos jegyében baktat, ám most, hogy ez a kis bolygó igyekszik keresztüllendíteni magát az Uránuszon, miközben félkvadrátban van a Kos-királyság urával: a Marssal... talán most jött el az alkalom, hogy egy sorba be nem állítható bejegyzés szülessen róla.
Kellemes sugárzások esetén a Kos-Merkúr
- a gyors felfogás és lényegértés
- a találékonyság
- az egy helyre orientálódó, értő figyelem
- és a jó koncentrációs képesség
indikátora tud lenni,- ám az Uránuszon való áthaladás és a Mars fényszög jellemzően nem a "kellemes" kategória.
Így aztán - a fentieken kívül - behoz a képbe egyéb értelmi-szellemi vonulatot, mind a gondolkodásunk, mind a kommunikációnk terén.
Például előfordulhat, hogy emiatt pár napig kissé ingerlékenyebben fejezzük ki magunkat, mint egyébkor tennénk... (az Uránusz - mint a Merkúr felsőbb oktávja - rendesen szítja a feszültséget), - meglehet, hogy az a fokozat még az indulatosságot is eléri (amiért majd később szabadkozunk, bocsánatot kérünk, stb. ha szükségét érezzük). Próbáljuk inkább mégis az előző bekezdésre hangsúlyt helyezni, ha lehet. 😏
2017. május 10. |
De vannak olyan szituációk, amikor nem lehet...
Azért esett a választásom az alábbi videóra, mert ebben minden benne van, ami a jelenlegi égi állás eme szeletkéjére - és a benne részt vevő égitestekre - jellemző.
A marsikus indulat, a merkúri munka, a kommunikáció, a közlekedés, - és még az uránuszi "fordított menetes csavar" is.
És azért más ez a bejegyzés, mint a többi, mert alapjáraton nem káromkodom. Nyilvánosan és írásban meg pláne nem. Ilyen folyékonyan pedig talán még soha 😃 Gondoltam rá, hogy cenzúraképp kisípolom a necces szavakat, de úgy értelmét veszítené a lényeg - tehát így hagyom, és kérlek titeket: szakmai szemmel nézzétek (már amennyire... 😜) és szóvirágokban bővelkedő mesteren keresztül vegyétek észre az említett bolygók analógiáit.
A videó a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmaz, és kiskorú jelenlétében lehalkítandó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése