2017. augusztus 5., szombat

Nemes, vagy despota?



Neked van a környezetedben Oroszlán szülött? … 


Az Oroszlánok legtöbb tulajdonsága már lerágott csont az asztrológiai fórumokon, nem kezdem el őket századszor is sorolni… 

a legelsők között szereplő „előkelő” és „uralkodó” szócska azonban megérdemel néhány plusz mondatot. 



Megjelenésében is ott a tűz


A HATALOM kérdése a történelem során mindig is megosztotta az embereket: aki épp a tűz közelében élt, annak általában jó volt az aktuális rendszer, a többiek pedig tűrtek – ki csendben, ki hangosabban. (Ez alól talán a mesebeli igazságos Mátyás király ideje volt kivétel, bár róla is kiderült halála után, hogy az általa felépített birodalom kissé légvárasra sikerült.)

Szóval, nem fér kétség hozzá, hogy minden Oroszlán vezetésre, uralkodásra született, aki megjelenésével, fellépésével kikényszeríti a tekintélyének, méltóságának elismerését. Meg is van győződve róla, hogy hivatott a legmagasabb helyek elfoglalására – inkább csak a „hol?” és a „hogyan?” az, ami nem mindegy. 

Nyilván nem juthat mindegyiküknek egy-egy ország… (bár megérdemelnék, de nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Bill Clinton) – így többeknek be kell érniük a kisebb közösségekkel.


Asztrológiai jele biztosan sokaknak ismerős



Talán azok vannak a legszerencsésebb helyzetben, akik a családjuk körében élvezhetik az Oroszlánok társaságát, mert a jegy legfontosabb tulajdonsága, hogy 

szeretettel bármi elérhető náluk – míg kényszerrel szinte semmi. 


Családon belül pedig általában adott ez a kritérium, (mármint jó esetben a szeretet) - mégis akadhatnak kisebb súrlódások, amiket aránylag könnyedén ki lehet kerülni.

Ha a férj Oroszlán, akkor a feleség vigyázzon rá, hogy véletlenül se csorbítsa őt a tekintélyében… semmilyen módon ne próbálja megfosztani a családfői szereptől. 

 

 

A férfinek kell tudnia Nappá válni, majd Napként üzemelni a házasságban – és a mellette élő nő egyik feladata, hogy ezt a lehetőséget biztosítsa neki.

Neccesebb a dolog, ha a feleség az Oroszlán jegyű,- itt még jobban érdemes vigyázni, hogy a MEGTEREMTŐ és a BEFOGADÓ energiák a helyükön maradjanak, mert ha felbomlik ez a természetes egyensúly, az hosszabb távon komoly betegségeket okoz mindkettőjüknél. 

Az erős nő-gyenge férfi párosítás egy ideig talán jól üzemelhet (kényelemből, megszokásból akár évekre is bele lehet ebbe hasalni), ám ahogy telik az idő, először csak a haj kezd ritkulni… majd az intim együttlétek is. Végül elfárad az agy, tönkre megy szív és a gerinc,- anélkül, hogy tudatában lennének a felek, hogy mit csináltak rosszul. Megéri erre odafigyelni.






Ha a gyermek Oroszlán jegyű, akkor eszedbe se jusson őt nyilvánosan nevelni, vagy megszégyeníteni. 


SOHA NE ÜSD ARCON! 

A kemény, büszke jellem minden esetben olyan érzékenységet leplez, ami ezt nagyon nehezen tudja feldolgozni. Fegyelmezésnél inkább a hiúságára próbálj hatni, motivációnak jók az ilyen mondatok: „Okosabb vagy te annál, hogy ilyet tegyél…” vagy „Mindenki szeretné olyan jól csinálni, ahogy te…  Hiszed, vagy sem, ezek jobban beválnak, mint a szobafogság vagy az internetmegvonás.


Ha véletlenül anyósod vagy apósod Oroszlán, … nos, az a te bajod :D 
Ha pluszban te is az vagy, az a legegyszerűbb, ha olyan messze költözöl a nevedre vettekkel együtt, amikor a szülei már papucsban nem tudnak meglátogatni. 
 
Ha viszont olyan szerencsés vagy, hogy egy Oroszlán jegyűt tarthatsz számon a barátaid között, akkor nincs sok teendőd: egyszerűen csak élvezned kell a korrektséget, a pártfogást, amit tőle kapsz – és próbáld meg azt tőled telhetően a legmesszemenőbbekig viszonozni.




Munkatársként számíts rá, hogy úgy fog állni a feladatokhoz, hogy te is odaférj – bár aggódnod nem kell: ezt nemigen fogod észrevenni – sőt: még büszke örömöt is érezhetsz, ha elvégzel helyette valamit. 

Minden csak a tálaláson, fellépésen múlik… és ebben ő nagyon profi. 


Ha ő a főnököd, akkor semmi gáz, a természet rendje a helyén van: ő dirigál, te szépen megcsinálod – majd 40 év múlva azzal a tudattal mész nyugdíjba, hogy megbecsültek. Nem fogsz emlékezni azokra a pillanatokra, amikor a sok túlóra miatt éjjel értél haza és csak fényképről láttad a gyerekeidet felnőni. 
Nyuggerként a tengerparton tudni fogod értékelni, hogy ha a főnök az élet napos oldalán áll, akkor nyilván te se szorulsz az árnyékba.





Ha az alkalmazottad Oroszlán, ott már szükséged van egy kis trükközésre. Próbálj meg úgy utasítani, hogy az inkább alázatos kérésnek hasson, - majd ne felejtsd el kellően elismerni, ha elvégezte a (z amúgy tök természetes) feladatát. 

Különben még jól is járhatsz, hiszen ha hagyod, hogy kellően kiaknázza a kreativitását, akkor hatványozott termelékenységre számíthatsz, ami alkalmasint nagyot lendíthet a cégeden. Persze ekkor muszáj leszel felvenni még 2-3 embert, és az Oroszlánodat megtenni a vezérüknek. Ez a minimum. :) 


Az Oroszlán egyik legnagyobb drámája, hogy tökéletesség-mániában szenved. 





Ennek következtében (bármilyen furcsa) teljesen tisztában van a saját hibáival is – ám ha nem tudja őket kezelni, akkor teli lesz elfojtott indulattal.

Az egészséges személyiségű Leó (és Leona) nyugodt, méltóságteljes – hisz tudja, hogy megkapja az őt megillető figyelmet, tiszteletet és csodálatot. 


Alacsony szinten ezt még ki kell kényszerítenie, úgy, hogy igyekszik elnyomni másokat a saját ragyogása érdekében. Van egy eszményképe (ami persze tökéletes!), aminek igyekszik megfelelni, és a környezetétől is ezt várja el - emiatt előbb-utóbb szorongani kezdenek a közelében. Ezzel szerezhet magának ellenfeleket (bár ellenségeket ritkán),- de sose támad hátulról, és a csata végeztével békejobbot fog nyújtani.


Visszatérve a kérdésre, hogy nemes, vagy despota? Nos… az első mindenképp. A második inkább a te hozzáállásodtól függ,- kihozhatod belőle, ha nem ismered el az elsőt. 




A jegy maga egyébként nem csak a testi erőről, a vitalitásról szól… ugyanúgy képviseli a hatalmas teremtő szellemi energiákat is.
Hagyd, hogy teremtsen, bárki legyen is az a környezetedben - hiszen az Oroszlán szülöttek megtanulandó feladata, hogy a bennük lévő óriási kreativitást maximálisan kihasználják – és átadják a világnak!

Mottójuk had legyen: 


„NEM MAGAMÉRT, HANEM MÁSOKÉRT URALKODOM!”


Minden Oroszlán Nap-jegyű olvasómnak itt is nagyon boldog születésnapot kívánok! 

Farkas Andrea
asztrológus


 

2017. július 7., péntek

Kérj útmutatást a hitedhez

... de nézd meg jól, hogy honnan!


Figyelem! A bejegyzés a nyugalom megzavarására alkalmas elemeket tartalmaz(hat)!

A legnépszerűbb közösségi portál a napokban többször is elém dobott egy régebbi bejegyzést, gondoltam: nem véletlenül erőltetik annyira, hogy olvassam újra. Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy az írás szinte pontosan leképezi a jelenlegi égi képet, és az épp aktuális témákat. Nézzük: 

A Halakban lévő Neptun a "szabálytalanságokat", a Rák Mars a család szentségének kereszttüzét, az Oroszlán Merkúr a gondolkodás szabad(os)ságát, az Ikrek Vénusz az elfogadást, a Nyilas Szaturnusz a bennünk lévő gátak feloldását szorgalmazza, miközben... 




... a mai Budapest Pride kapcsán támadó és védekező álláspontok tömkelege ütközik média-szerte. A Mérleg Jupiter nem csak a párkapcsolatok korlátainak kitolására,  - illetve a "szabad, független párválasztásra" irányítja a figyelmet

de ez a bolygó önmagában is az ideológiát, a HITET, (és a vallást is) képviseli.


Nem is ragoznám ezt túl - inkább olvassa (és értékelje) ki-ki saját ideológiájának megfelelően az alábbi - változtatások nélkül közreadott - facebook-történetet. 

Isten törvényei

 

 

Laura Schessinger egy amerikai rádiós műsorvezető, aki egy lelki tanácsadó műsort vezet. Nemrég, mint buzgó keresztény azt mondta, hogy a homoszexualitás megbocsáthatatlan bűn, mert Leviticus (azaz Mózes harmadik könyve) 18:22 szerint utálatos az.

Ezen felbuzdulva ragadott tollat egy Jake nevű hallgatója:

 "Kedves Laura doktor,
Nagyon köszönöm azt az önfeláldozó fáradozását, amit annak érdekében tesz, hogy Isten törvényeit az emberekhez közelebb hozza.
Sokat tanultam a műsoraiból, és megpróbálom ezt a tudást minél több emberrel megosztani. 
Ha például valaki megpróbálja homoszexuális életvitelét előttem megvédeni, egyszerűen emlékeztetem Lev. 18:22-re, ahol világosan le van írva, hogy ez bűn, és ezzel véget is vetek a vitának.
Mindazonáltal néhány törvény értelmezésében és végrehajtásában szükségem lenne a tanácsára.

A) Ha az áldozóoltárnál bikát áldozok, tudom (Lev. 1:9, illetve Lev 1:3,17), hogy az Úrnak kedves illatú az. A problémát a szomszédaim jelentik, akiknek ez az illat egyáltalán nem kedves. Leölhetem-e őket?

B) Szeretném a lányomat eladni rabszolgának, amint ezt Exodus 21:7 megengedi. Ön szerint mi lenne a méltányos ár érte manapság?

C) Tudom, hogy nem szabad olyan nővel kapcsolatot teremtenem, aki a havibaj tisztátalan állapotában van. (Lev. 15:19-24). A probléma csak az, hogy miből lehet ezt tudni? Megpróbáltam megkérdezni, de a legtöbb nő nagyon pikírten reagált a kérdésre.



D) Lev. 25:44 kijelenti, hogy szomszédos nemzetségek fiai és lányai közül vehetek magamnak rabszolgákat. Az egyik barátom szerint ez a törvény a mexikóiakra érvényes, de a kanadaiakra nem. Meg tudná magyarázni, hogy miért ne lehetnének nekem kanadai rabszolgáim?

E) Az egyik szomszédom mindig szombaton dolgozik. Exodus 35:2 világosan kimondja, hogy az ilyet meg kell ölni. Erkölcsileg kötelezhető vagyok rá, hogy saját kezűleg öljem meg?

F) Az egyik barátom szerint az úszószárny és pikkely nélküli vízi állatok (pl. kagylók vagy homár) fogyasztásának bűne (Lev. 11:10), nem olyan utálatos, mint a homoszexualitás bűne. Én ezzel nem értek egyet. Állást foglalna ebben a kérdésben?




G) Lev. 21:20 szerint ha szembetegségem van, az Úr oltárát nem közelíthetem meg. Be kell vallanom, hogy olvasószemüveget használok. Teljesen élesnek kell lennie a látásomnak, vagy itt van azért egy kis játéktér?

H) A legtöbb barátom vágatja a haját, illetve borotválja a szakállát, beleértve a pajeszát is, holott ez Lev. 19:27 szerint egyértelműen tilos. Milyen halálnemet javasol nekik?

I) Lev. 11:8-bol tudom, hogy ha döglött disznó bőrét illetem, tisztátalan leszek. A kérdésem, hogy szabad-e futballoznom, ha cérnakesztyűt húzok?

J) A nagybátyámnak van egy kis háztájija. Megsérti Lev. 19:19-et, mert földjébe kétféle magot vet. Ezenkívül a felesége olyan ruhát hord, ami kétféle anyagból (pamut/poliészter) készült. Most tényleg össze kell hívnom az egész gyülekezetet (Lev. 24:16), hogy megkövezzük őket, vagy pedig elég, ha egy meghitt családi körben lefolytatott ceremónia keretében megégetjük őket, amint ez azok esetében megengedett, akik az anyósukkal hálnak (Lev. 20:14)?




Tudom, hogy Ön ezeknek a törvényeknek nagy ismerője lévén biztosan utat tud mutatni ezekben a kérdésekben.
Még egyszer köszönöm, hogy Ön a rádióban végzett munkájával folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy az Úr törvényei örökérvényűek és megváltoztathatatlanok.
Az Ön odaadó rajongója:
Jake"

No comment. 
Köszönöm, hogy most is velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus