2018. november 14., szerda

Mit kíván tőled az uralmi Jupiter?


A Jupiter – ahogyan kapcsolatban van valamely életterületeddel – akár a születési képletben, akár direkcióban, akár tranzitkor (az égi útján) keveredik oda: a Szaturnusznál jóval szelídebb módon ugyan (nagyobb szerencsével, jótékonyan, kevésbé szigorúan, stb…) - de piszkálódik. Elvár dolgokat ahhoz, hogy a jutalmát - ha lesz olyan, márpedig miért ne lenne - hosszú távon is megtarthasd. 

Most, hogy uralmi lett odafent, használd ki belőle, amit lehet!





Egyik fő vesszőparipája, hogy nem hagyja a dolgokat elsikkadni… értsd úgy, hogy igyekszik mindenből a maximálisat kihozni,- tágítani azt, amit te kényelmesen a megszokott keretek között tartanál - hiszen véleménye szerint „mindig van feljebb” (vagy lejjebb, vagy beljebb… mindegy, csak ne topogj egy helyben, fejlődjéééél, ha már itt vagyok és segítek!). Azaz: az adott területen muszáj vagy képezni magad, ha tetszik, ha nem. Egyébként is illik… de most különösen.

2019. december elejéig, amíg a saját jegyében komoly lehetőségeket is biztosít ehhez, neked nincs is más dolgod, mint megfogadni azt, amit – nagy bölcsen átadott tolmácsolásra más bölcseknek, hogy szavai elérjenek hozzád akkor is, ha nem tudsz jupiterül. J

Használd most bátran ezeket a tanácsokat! Megéri rajtuk elgondolkodnod.

Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van az I-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


A hajlamaink bizonyos mértékig biológiailag meghatározottak, de hagynak mozgásteret, hogy formáljuk és megváltoztassuk őket. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a feltételeket és mechanizmusokat, amelyek a változást és a fejlődést lehetővé teszik.     - Walter Mischel -

Valóban nagyszerű lenne, ha mindannyian pontosan tudnánk, kik vagyunk, de ez a tudás nem kívülről származik, hanem belőlünk. Ismerd meg önmagad!         - Cassandra Clare -


 * * * * *


Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 2-es házzal  (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Tévednek, akik azt hiszik, hogy jólétben és kényelemben élve valamely szellemi magaslatra lehet jutni, mert bizony az ember nem alvás közben, hanem virrasztva és szüntelen tanulással fejlődik.
- Giorgio Vasari -

Néha abból lesznek az igazi kalandok, ha változtatunk a szokásainkon.    - Kath Stathers -

A biztonság inkább törékeny illúzió, amelyben hinni kell és nem rátámaszkodni. - Nagy Bendegúz -

Mindenkinek joga van megkeresni a kenyerét. A törvény nem vitatja, hogy mindenkinek elidegeníthetetlen joga van a pénzszerzéshez. A törvényt csak az érdekli, hogy milyen úton-módon szerzi meg az ember a nehezen megfogható bankókat.     - Ed McBain -






Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 3-as házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


A szellemi, emberi fejlődéshez nem elég a sejtelem, az érzés, meg kell fogalmazni a dolgokat. - Kiss Dénes -

Kíváncsiság minden iránt. A tanulásnak, a megértésnek és a fejlődésnek ez az egyetlen útja. - Alessandro Del Piero -

Attól, hogy nem beszélünk nyíltan a gondolatainkról és az érzéseinkről, még ugyanúgy a felszínre kerülnek.    - Colleen Hoover -


 * * * * *

Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a IV-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Van, amikor az embereknek a múlt segítségére van szükségük az önmaguk megértéséhez. - Földvári-Oláh Csaba -

A családdal töltött minőségi idő olyan kincs, amit nem lehet pénzen megvásárolni.  - Karol Sevilla -



 * * * * *


Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van az 5-ös házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Kreativitás nélkül csak ismétlés és rutin van; mindkettő nagyon értékes a maga helyén, és viselkedésünk jórészt ebből áll, de a fejlődéshez, a változáshoz és az új irányokhoz kreativitás kell. - Edward de Bono -

Ha meg akarod tudni, hogy igaz-e a barátságod vagy valódi-e a szerelmed, ne az érzéseidre figyelj, hanem arra, hogy mennyire vagy szabad benne.    - Müller Péter -

A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.         - Nógrádi Csilla -





Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 6-os házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


A taktika abban áll, hogy az ember tudja, mit kell tennie, ha van mit tenni. A stratégia pedig abban, hogy az ember tudja, mit kell tennie, ha nincs mit tenni.   - Xavier Tartakover -

Ha nem dolgoztál meg valamiért, lehet, hogy egy darabig elboldogulsz, de a végén úgy terjed a becsületed, mint a szalonnabőr a tűzön. Zsugorodik.    - Sean Covey -

Az emberi lét értelme nem az, hogy egy gép alkatrésze legyen, hanem az, hogy gondolkodjon, szeresse az életet, a bort, a nőket, a társait és a természetet.      - Csányi Vilmos -

  
* * * * *



Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a VII-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Zálogba helyeztük tökéletlen önmagunkat egymásnál, s megfogadtuk, hogy ketten valami nagyobbat hozunk létre annál, mint amik mi vagyunk egyedül, és kételyünk sem volt afelől, hogy képesek leszünk együtt megvalósítani az álmainkat.      - Ka Hancock -

Létezik másfajta kötelék is, nem csak az, amelyet az állam szentesít. Éljünk úgy, ahogyan gondolkozunk - szabadon, félelem nélkül -, legyen a kölcsönös szeretet és a közös szándék a kapocs! - Sarah Perry -


 * * * * *

Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 8-as házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


A megújulás valószínűleg a hosszú élet titka.     - Hernádi Gyula -

Ne izgulj, sikerülni fog. Nem fogjuk jobban csinálni, mint mások, de rosszabbul sem. Sikerülni fog, hidd el nekem. (...) Nekünk nincs mit veszítenünk, mert nincs semmink.      - Anna Gavalda -






Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 9-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Eleinte nem tudtam rájönni, hogy miért vagyok, de most már azt hiszem, azért, hogy kikutassam ennek a csodálatos világnak a titkait, hogy boldog legyek és hálát adjak a Teremtőnek azért, mert létrehozta. Azt hiszem, még sokat kell tanulnom.   - Mark Twain -

A törvények védelmezzenek, de el ne nyomjanak.        - Eva Stachniak -


 * * * * *



Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a X-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Az ember soha nem egyetlen személy. Egyrészt az az ember, akivé válnia kell, másrészt az, aki legbelül valójában. Én még nem tudom biztosan, milyen emberré kell válnom, de azt már tudom, ki vagyok. Szerintem tökéletes kiindulópont az újrakezdéshez.    - Cecelia Ahern -

A titok, hogy bízz az álmaidban, a lehetőségben, hogy olyan lehetsz, mint a példaképeid - kutass, bízz, és sose add fel a hited magadban.       - Neymar -





Ha a Jupitered (bármilyen) kapcsolatban van a 11-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


Úgy lehet valami újba kezdeni, hogy elkezd valami vonzani, vagy valami fontos lesz neked. Nem úgy, hogy valami elől menekülsz.   - Terápia c. film -

A közösség olyan emberek csoportja, akik egyetértenek abban, hogy közösen fognak növekedni. - Simon Sinek - 


 * * * * *


Ha a Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 12-es házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)


A saját titkát mindenkinek magának kell megfejtenie.    - Földvári-Oláh Csaba -

Három hét alatt néha többet komolyodik az ember, mint mások három esztendő alatt. Csupán az kell hozzá, hogy rászakadjanak az élet próbatételei, amikkel vagy szembefordul az ember, vagy vessen keresztet magára.       - Padisák Mihály - 







CSATLAKOZÁSHOZ KATTINTS IDE