Habár nem rajongom a Valentin-nap „magyarosítását”, - de a
következő téma mostanság éppen ebből az apropóból válik kicsit aktuálisabbá,
mint máskor.
Persze ne feledjük el: szeretni mindig jó és mindig kell :) … de
talán nem árt figyelembe venni a másik fél igényeit is ezzel kapcsolatban.
Uraim – használjátok egészséggel (és kreatívan) az alábbiakat:
KOS TÍPUSÚ NŐ:
Bár azt hiszed, hogy te szerezted meg Őt – de minden
bizonnyal ez fordítva történt…legfeljebb nem vetted észre :) A folytatásban sem szabad
tőle rossz néven venni, ha a kezébe szeretné tudni az irányítást – és minden
bizonnyal meg is teszi, ha nem elég határozott és ötletes a férfi, aki mellette áll.
Szereti ő „viselni a nadrágot”, - felejtsd el, hogy
konyhatündért varázsolsz belőle, - önérvényesítését az élet más területein sokkal
szívesebben bontakoztatja ki. Össze kell szedned magad, ha a lendületével lépést
szeretnél tartani – de ajánlott megpróbálnod, mert lassú, bizonytalan férfi mellett egy
darabig unatkozik – majd tovább áll.
Kicsit naiv, elhiszi, ha dicséred, de ajánlott ezt
őszintén tenned, mert ha lebuksz előtte, akkor számolnod kell azzal, hogy a
rengeteg energiáját ellened fordítja.
A kapcsolat egészét tekintve alapvetően az egyszerű és a
közvetlen megoldásokat alkalmazza – távol állnak tőle a női praktikák, trükkök
és furmányok – ha baja van: egyenesen el fogja mondani, de akkor azt komolyan
kell venni!
Úgy szeresd, hogy érezze: számodra ő az első, az igazi és
az egyetlen. Tüzes jegyként nagyon dicsőség-igényes, ezért sose helyezd
semmiben az exeid mögé, inkább hangsúlyozd ki azt, amiben ő a legjobb.
Lehetőleg minél többször.
Ha megbánt: adj neki időt arra, hogy átgondolja és a maga
módján bocsánatot kérhessen – sajnos ő előbb beszél vagy cselekszik – és csak
utána gondolkodik… ezzel meg kell tanulni együtt élned. De megéri :)
Alkalmakra egy szál (esetleg egy csokornyi) vörös
rózsával nemigen nyúlhatsz mellé.
BIKA TÍPUSÚ NŐ:
Számára a legfontosabb az érzelmi és az anyagi biztonság
(mind a három szó egyformán hangsúlyos!). Ha ezt meg tudod neki adni, akkor stabil és hosszú távú
terveket is építhetsz a kapcsolatotokra. Ő sem rövid távra kalkulál,- szereti a
kiszámítható, biztos menetrendű dolgokat – amikhez aztán makacsul képes
ragaszkodni... jó, ha számolsz ezzel, mielőtt „ad hoc” kitalálsz valami
változtatást a megszokott programokban.
Érzésvilága természetes, megjátszásoktól mentes,- és a
lelke nagyon érzékeny. A bántást jó sokáig elviseli – de nem javasolt megvárni a
betelő pohár utolsó cseppjét… :)
Mivel ANYAG-ban gondolkodik, neki nem elég, ha csak
beszéltek a szerelemről, vagy álmodoztok az együttlétről… legyél mellette,
amilyen gyakran csak teheted, érj hozzá, simítsd meg – hogy érezze: létezel. A
távszerelmeket vagy a kamionos-feleség szerepét nem neki találták ki, már csak
azért sem, mert igencsak gyanakvó és féltékeny természetű – szereti
kézzelfoghatóan birtokolni azt, ami az övé.
A Bika nő az egyik legérzékibb szerető, de csak hozzáértő
férfi értékeli ezt igazán. Megfelelő hosszúságú és tartalmú előjáték nélkül
buktad az egészet – ahogy az élet más területén: itt sem jön be a sürgetés. Aki
könnyű kalandot keres, vagy viharos gyorsmenetre számít, az kerülje el ezt a
típust, mert mindkettőjüknek csalódás lesz.
Ünnepnapon készítsd el a kedvenc ételét, vegyél hozzá
márkás (jó drága) italt, teríts asztalt úri-módon (egy csokornyi mezei
virággal) – és kényeztesd.
IKREK TÍPUSÚ NŐ:
Az eszére előbb tudsz hatni, mint az érzelmeire –
utóbbiakat úgy rendeli alá a szellemiségnek, hogy fel sem tűnik, ha nem figyeled :)
Kerülnöd kéne a szirupos vallomásokat, az ömlengést – ő ezekkel nem tud –
és nem is akar –mit kezdeni. Cserébe el tudod bűvölni, ha
érdeklődve hallgatod a beszámolóit, - ha türelmes maradsz, amikor
oda-vissza változik a véleménye valamiről,- ha tolerálod azokat az
ötleteit, amelyeket a kifogyhatatlan kíváncsisága ösztönöz.
Ugyanezt a
tulajdonságát – azaz a kíváncsi természetét - a hálószobában remekül
kihasználhatod, ő
vevő lesz az újdonságokra, érdekességekre. Biztos, hogy
nem fogsz mellette unatkozni, ha elég bevállalós és alkalmazkodóképes vagy. Ha
nem vagy, akkor legyél. :)
Szebbé teheted a napjait, ha leveszed a válláról a
monoton házimunka nyűgének egy részét, és rendszeresen elviszed olyan
társaságba, ahol megfelelő mennyiségű információ cserél gazdát.
Legyél neki mind fizikai, mind erkölcsi támasza –
szüksége van rá azon a magas rezgésszámon, amin ő él. Vibráló nőiessége,
sportos külseje, közvetlensége igen vonzóvá teszi a többi férfi számára – de
amíg elég érdekes maradsz a számára, addig mással a flörtnél sosem megy tovább.
Jeles napokon lepd meg őt mozijeggyel a legújabb filmre,
vagy fizesd elő számára a kedvenc magazinját… vidd el egy kellemes éjszakai
sétára… esetleg szponzoráld meg a sokadik tanfolyamot, amit kinézett magának.
A virág – mint ajándék – számára nem bír igazán
jelentőséggel, de ha már muszáj a romantika... akkor elég egy szál rózsaszín
szegfű.
RÁK TÍPUSÚ NŐ:
Talán az egyetlen olyan nő-típus, akinél természetesnek
hat még a legcsöpögősebb romantika is. Lelki kifinomultsága és
érzékenysége folytán elég egyetlen félreértett gesztus, hogy
megsértődjön – éppúgy azzal sem lehetsz tisztában, hogy egy perc múlva mivel
sikerült megbékítened.
Ha felszállsz vele az érzelmi hullámvasútra
(és nagyjából egy ritmusban utaztok), akkor csodaszép és kényelmes
életed lehet. Ő ugyanis gondoskodik, ellát, kiszolgál – neked
csak hagynod és értékelned kell mindezt.
Erősen szentimentális szálakkal kötődik a múltbéli
kapcsolataihoz, ezért nyilván fogsz hallani az elődjeidről, - esetleg
találkozol velük fotókon… felesleges emiatt féltékenykedned - és eszedbe ne
jusson megemlíteni, hogy kevesebb munkája lenne, ha megritkítaná a porfogó
emléktárgyakat a vitrinen.
Ő igazi NŐ, - és igazi férfi szinte tökéletes családi
életet élhet vele. A hangsúly a családon van, ahol az összetartozás érzése a
legfontosabb – néha már fullasztóan fontos tud lenni. Ha így érzed: óvatosan és
fokozatosan lazíts a szálakon, különben megriasztod.
Ha rossz kedve van, ne próbáld csakazértis felvidítani…
ez az állapot magától fog átfordulni – és ne vedd magadra, amikor a vidám
hangulat egy pillanat alatt változik szomorúvá vagy feszültté… ő így működik,
ilyen szeszélyesen – és te ezt szeresd benne.
Romantika jöhet minden mennyiségben: közös emlékekből
összeállított fényképalbum – és egy csokor ibolya jól beválik :)
OROSZLÁN TÍPUSÚ NŐ:
Nemigen lehet átlagos mércével mérni a nőiességét – és
csakis ugyanilyen kiemelkedően férfias partnert tud kellően megbecsülni.
Nehezen köt kompromisszumot és kevéssé alkalmazkodik – nála ez a gyengeség jele lenne, azt pedig nem engedheti meg magának. Nem szabad csodálkoznod, ha baráti társaságban a férfiakkal jobban
megtalálja a hangot… a többi
nőből ugyanis általában irigységgel kevert féltékenységet vált ki – ezért ritkán szimpatizálnak
egymással őszintén.
Bizonyos szempontból szüksége van az „udvartartásra”, de
rajongóit a beavatkozásod nélkül is a helyén tudja kezelni, ne
alacsonyodj le a felesleges birtokhatárok kijelöléséig.
Mindegy, hogy az udvarlás / ismerkedés fázisában vagytok,
vagy hosszú évek óta éltek együtt, fontos, hogy hozzá méltó módon add jelét a
szeretetnek: stílusosan, előkelően, jó modorban. Soha ne sértsd meg a büszkeségét
(még véletlenül se), és semmivel ne próbáld letörni a hiúságát, mert
egyetlenegy nézeteltérés sem ér annyit, hogy megkockáztasd az elvesztését.
Nagyra értékeli a szenvedélyt és a tapasztalatot az
intimitásban,- ott is lángolóan adakozó, ha királynőként bánnak vele.
Ajándékként – ha bőkezűen gondolkodsz - aranyból készült
ékszert javasolnék, mellé kísérőnek egy szál tűzliliomot kérj a virágosnál.
SZŰZ TÍPUSÚ NŐ:
Temperamentumára a visszafogottság jellemző, ezért nincs
is szüksége érzelmi lerohanásokra. Ő mindig az eszével dönti el, hogy
ki és miért méltó a szívére… ezzel igyekszik ösztönösen elkerülni
azokat a lelki bonyodalmakat, amik nála ismeretlen terepet jelentenek.
A vele élő
férfinak korán meg kell tanulnia néhány dolgot, - például,hogy a REND az szigorúan természetes velejárója a mindennapoknak (nem hagyunk szét
cipőt-zoknit-hamutartót).
Az életrevalóság a fő szempont számára, ezért jó pont, ha
a társa nem hív szerelőt egy izzó kicseréléséhez,- az se baj, ha
ennél bonyolultabb műveletekre is képes önállóan.
A Szűz önbizalma töredéke a fent említett Oroszlánnak… a
dicsérő szó és az elismerés sokat tud ezen javítani. Úgy szeresd, hogy érezze:
a hibáival együtt is szereted,- és úgy öleld, hogy tudd: rajtad múlik, láng lesz-e
a szunnyadó parázsból, vagy hideg hamu. Szexuális merészsége az összes jegy
közül a legkisebb,- az együttlétek hőfokát neked kell irányítanod.
Ő mindent egy szellemi szűrőn keresztül vizsgál, ezért
ritkán oldódik fel teljesen. Társaságban gyengéden éreztesd vele, hogy hozzád
tartozik,- és induljatok haza, ha már nem érzi jól magát – mielőtt élesen és
feltűnően kritizálni nem kezdi a környezetét. :)
Ünnepi alkalomra lepd meg őt egy kedves díszdobozzal, ami
hasznos tárolója lehet bárminek – vagy vegyél neki édességet, de csak akkor, ha
megjegyezted, melyik a kedvence.
MÉRLEG TÍPUSÚ NŐ:
A Vénusz másik leánya – bár kicsit más igényekkel bír,
mint a Bika hölgyek. Számára kizárólag párosan szép az élet – de a kapcsolaton
belül meg kell adni neki a függetlenséget, az önállóságot. Különleges
tehetsége van a harmónia és a béke megőrzésére, de csak addig a pontig
használja, amíg a férfi is megteszi a saját feladatait. Hogy mik
ezek?
Nos… apró bókok - reggel, délben, este – kedves sms-ekkel, e-mailekkel,
stb. Ezen kívül illik igazodnod az ő igényes külsejéhez,- be
kell vállalnod, hogy rendszeresen borotválkozol, nem jársz koszos körömmel,
sem szakadt pólóban… és a jelenlétében nem piszkálod az orrodat. A jó
benyomást tovább fokozhatod, ha megtanulsz finoman, választékosan káromkodni,
hogy adott esetben akkor se törd meg a lelkét, ha barkácsolás közben az ujjadra
csapsz a kalapáccsal.
Kerülendő felé mindenfajta erőszakos vagy durva közeledés
– és eszedbe se jusson a kinézetére negatív kritikát tenni – még akkor sem, ha
rossz napjain esetleg ez indokolt lenne.
A meghitt pillanatoknál ügyelj a „körítésre”: előtte
színház, majd vacsora a kedvenc vendéglőjében, - közben gyertyafény, hangulatos
zene… Készülj fel, ő mindig tudni fogja, hogyan okozzon neked örömet. Ajándékba vehetsz neki parfümöt, vagy – ha
jobban vagy eleresztve – egy jegyet a következő divatbemutató-show-ra.
SKORPIÓ TÍPUSÚ NŐ:
A tűz és a víz – a szenvedély és az érzelmek vad
egyvelegét kell nap mint nap megszelídítened, ha Skorpió nővel élsz. Fő vonzereje a
titokzatosságában rejlik, erős szexuális kisugárzása pedig mágnesként
vonzza az ellentétes nemet, akár anélkül is, hogy kacéran viselkedne. Nincs
különösebb
aggódni valód emiatt, - eszébe sincs félrelépni, ha jól
teljesítesz a hálószobában.
Cserébe tudomásul kell venni, hogy kizárólag az övé vagy,
és még félreértés-szinten se adj okot a gyanakvásra – ő ugyanis
a féltékenység és a birtoklás - majd a
bosszúállás - királynője.
A titkokat – mint olyat – felejtsd el, már akkor rájön,
hogy mit tervezel, mielőtt még kigondolnád, hogy elhallgatsz valamit előle.
Sok mindenben végletes… néha törékenynek tűnik, és
babusgatnád, - néha azon gondolkodsz, hogy meg tudnád fojtani… Neki elég, ha
olyan mélységekig szereted, ahogy ő érez irántad. Szenvedélye csakis teljes
erővel tud lobogni – vagy sehogy. Ezen mindenkor könnyen lemérheted, mennyire
vagy fontos neki, mennyire élő még a kapcsolatotok.
A mindennapok apró ajándéka lehet (mindkettőtöknek), ha
ügyelsz rá, hogy kellően kialudja magát. Számára ez létszükséglet a működéshez.
Ünnepi alkalmakkor vegyél neki szexi fehérneműt, ami
tökéletes kiegészítője lehet a „végzet asszonya” életérzésnek.
NYILAS TÍPUSÚ NŐ:
Alapvető kedvessége miatt tűnhet úgy, hogy neked aztán
minden könnyű lesz vele… de azért ne hidd el teljesen, - hiszen nőből
van: semmi sem olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Remek barát és kitűnő
társ, egészen addig, amíg nem akarod őt bármiben korlátozni.
Nagyon fontos számára a szellemi összhang – viszont fel
kell kötnöd a nadrágot, ha lépést akarsz tartani vele az önképzés
útján. Pedig muszáj leszel… már ha hosszú távra tervezel.
A Nyilas nő örök optimista, úgyhogy nem fog a kardjába
dőlni, ha bedobod a törölközőt – átlép a kapcsolat teteme felett és
indul az új – vonzóbb – jövő felé.
Idealizmusa felülmúlhatatlan – neki a társsal való élet
nem a mindennapi kis küzdelmeket jelenti,- úgyhogy ezek megoldása valószínűleg
rád hárul. Te intézd a csekkeket, a gázszerelőt és a kéményseprőt – ő
tervezheti a továbbiakat, és közben szépen haladhat az önmegvalósítás útján.
A kihívás szele mindig képes lesz megújítani a lanyhuló
lángokat,- ám ha azt érzi, hogy nem tudsz többet nyújtani, ha nem vagy képes
megújulni: hamar elveszítheted az érdeklődését. A kalandok és a függetlenség érzése számára létfontosságú – bezárva, besűrítve nem
tarthatod, még akkor sem, ha aranyból van a kalitka.
Meglepetésként választhatsz neki könyvet, ha tisztában
vagy a napi érdeklődésének irányával – de igazi örömet csalhatsz az arcára egy
repjeggyel valamelyik távolt országba.
BAK TÍPUSÚ NŐ:
Ő az, aki nagyon tudatosan választ párt. És ez nem azt
jelenti, hogy nincsenek érzései… inkább azt, hogy ezektől az érzésektől ő van a
legjobban összezavarodva. Számára az egész családosdi arról szól,
hogy próbál egyensúlyt találni a szerettei és a karrier között,- és
azért nehéz a társának lenni, mert a férfi egyszerre legyen toleráns és határozott,- ismerje el a törekvését, az eredményeit – de
ugyanakkor
üsse meg ő is azt a mércét a hivatásban is…
Társából és
gyermekeiből is tökéleteset akar faragni. A Bak nő elvárásainak talán a
legnehezebb megfelelni. Ám ha kitartással és némi áldozattal sikerül lesimogatnod
róla a keménység burkát, - és még mindig férfi tudsz maradni - akkor olyan
kincs birtokába juthatsz, ami egy életen keresztül a tiéd maradhat.
A stabilitás számára szinte a legfontosabb fokmérő, azzal
tudsz hozzá a legközelebb jutni, ha teljesen megbízik benned. Keveseknek
sikerül – ők a szerencsésebbek – ők találják meg a „Jégkirálynő” lelke mélyén a
kincseket.
Ajándék gyanánt is olyasmit adj neki, ami kiállja az idők
próbáját: ha virágot veszel, az legyen cserepes és évelő,- ha ékszert, akkor
elegáns, de ne csicsás,- ha édességet, akkor jól bevált márkát válassz.
VÍZÖNTŐ TÍPUSÚ NŐ:
Barátom - neked aztán kijut a különlegességből :)
Gondolkodj el azon, hogy mi fogott meg benne, amikor először megláttad… majd
az idők során soha ne próbáld őt olyan módon megváltoztatni, hogy
átlagos kinézetű és átlagos gondolkodású házitündért nevelj
belőle.
Soha nem lehet kizárólag csak a tiéd – mindig lesz
valaki, akinek ugyanolyan (vagy nagyobb) szüksége lesz rá, és ő abban a
percben indul is segíteni, ezért olykor borulhatnak a családi
programok.
Eredeti és sorba-be-nem-állítható ötletei egy nyugodtabb
embertípus számára fárasztóak lehetnek – ezért az ilyen párosítások
nem is működnek jól hosszú távon.
Függetlenségét a saját kialakított erkölcsi normái
alapján védi, ezért jó, ha a kapcsolat elején tisztázzátok a játékszabályokat.
(Nyugodj meg, majdnem biztos, hogy ezek az ő játékszabályai lesznek, amihez te
alkalmazkodsz – és örülj, mert még így fog érni a legkevesebb meglepetés).
Nézeteltérés esetén inkább észérvekkel próbálkozz, mert
az érzelmi manipuláció minden formája lepereg róla, - a lelkizés miatt jobb
esetben gyengének fog tartani, rosszabb esetben az arcodba nevet. Próbálj
számára minél tovább érdekes maradni, amennyire lehet: kerüld a szokványos
reakciókat,- és kísérelj meg ugyanolyan kiismerhetetlen formát hozni, amilyen
ő.
Alkalmanként jó ötlet a meglepetésparti – de mondjuk a
februári romantikus ünnepet vicces volna barátok közt tartani… szerintem egy
furcsa kinézetű virág, vagy egy csokoládékülönlegesség kifejezheti, amit
mondani szeretnél.
HALAK TÍPUSÚ NŐ:
Vele azért könnyű az igazi férfi dolga, mert csak
egyetlen icipici feladata van: támasza lenni a realitás zűrzavarában. A
Halak-hölgynek nincs elég fegyvere a mindennapi apró-cseprő harcokhoz… és
igazság szerint szüksége sincs arzenálra, mert eredendő bájával eléri,
hogy hamar támaszra találjon.
Ő a tündérmesék királykisasszonya,
akit meg kell mentened a gonosz sárkánytól, hogy utána a tiéd lehessen.
A Zodiákus utolsó jegyeként egybefogja az összes típus
alkalmazkodását, bölcsességét és türelmét,- nőiességében ötvöződik mindaz, amire egy
férfinak szüksége lehet.
Ő az, aki komolyan veszi a holtodiglan-t, és melletted
lesz jóban-rosszban,- ápol, ha megbetegszel, és tartja benned a lelket, ha
elkeserednél… cserébe szinte semmi mást nem kér, csak azt, hogy őszintén
szeresd.
Időnként ámulatba ejthet a megérzéseivel, - bárkinél
érzékenyebben fogja a kimondatlan jeleket,- ám ha csalódást okozol neki,
kisiklik a kezed közül. Kiismerhetetlen, azaz titokzatossága az évek múlásával
is megmarad,- de nem is kell minden titkát ismerned, hiszen egy sincs közöttük,
ami ok nélkül ártalmadra lehet.
Ajándékként annak örül a legjobban, ha körülötte mindenki
boldog – ezt mi, földi halandók sose fogjuk megérteni. :) Vegyél neki bármit,
csak szívből add át.
* * * * *
Egy kis adalék:
Fenti jellemzések nagyobbrészt az aszcendensre – kisebb
százalékban a Nap-jegyre vonatkoznak, és tovább színesíthetik a palettát az
aszcendenst érő fényszögek és az I-es házas bolygók.
Ahogy semmilyen témában nem szoríthatjuk az embereket 12 féle típusba, úgy a hölgyek is sokkal bonyolultabbak annál, minthogy a férfiak megúszhassák e cikk elolvasásával. :)
Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus