Biztos mindenkinek feltették kiskorában azt a roppant idegesítő kérdést, - főként, amikor gyermektársaságban zavarban lévő felnőttek próbálták fenntartani a látszat-társalgást - hogy:
Ilyenkor a válasz tükrözte az épp nyiladozó elménk aktuális érdeklődésének középpontjában álló foglalkozásokat, úgymint: űrhajós, fodrász, professzor, nyomozó, tűzoltó, katona, - netán vadakat terelő juhász...
A kérdés később újra előkerült, kicsit más hangsúllyal ugyan, mikor anyánk - égre emelt tekintettel, és összekulcsolt kezekkel, nekikeseredve - felkiáltott, hogy : mi lesz így belőled, te gyerek?! És szerintem erre sem született még meg bennünk az egzakt válasz...
Kivéve azokat, akiket élére állított tudatossággal készítenek fel a jövőbeni hivatásra, a többségnél még nagyon sokáig nincs kikristályosodva a valódi cél, a bejárandó életút. Arról nem is beszélve, hogy
Hogy lássuk mennyire nincs lehetetlen, összeválogattam néhány érdekességet, amit most megosztanék veletek.
Gambia elnöke - ADAMA BARROW- például biztonsági őrként kezdte egy brit áruházban. Izland volt miniszterelnöke - JOHANNA SIGURDARDOTTIR - légiutas-kísérőként dolgozott elég sokáig, SILVIO BERLUSCONI egy bárban és luxushajókon, énekesként gyúrt a későbbi nyilvános szerepléseire.
NICOLAS SARKOZY állítólag a francia légierőben takarított... (ám lehet, hogy ez csak pletyka, ami abból indult ki, hogy egy feszült helyzetben, amikor egy 11 éves fiút Párizs Courneuve nevű elővárosában lelőttek, Sarkozy azt mondta egy panaszkodó asszonynak, hogy a várost nagy nyomású fecskendős (kocsi-)mosóval fogja megtisztítani a csőcseléktől.)
De találkozhatunk ennél lényegesen meredekebb életpályával is, nevezetesen FERENC PÁPA, mielőtt szolgálatát a hitének szentelte volna, Buenos Aires-i éjszakai bárokban kidobóemberként funkcionált. Ki hitte volna, hogy néhány évtized múltán ő lesz a világ egyik legerősebben védett "objektuma"?
Mint ahogyan a török elnökről - ERDOGANRÓL - és a németek kancellár-asszonyáról - MERKELRŐL - sem gondolnánk teljes természetességgel, hogy főiskolás éveikben limonádét és szendvicseket árultak.
Roppant egyszerűen. A minap belefutottam egy cikkbe, ami - teljesen hiányosan - kizárólag az MC (Medium Coeli) jegyhelyzetéből adott ütősnél ütősebb tanácsokat az olvasóknak, hogy mennyire nincsenek a helyükön és milyen irányba kell azonmód változtatniuk, hogy maradéktalanul boldogok legyenek a hivatásukkal, ami által rögvest ki fog teljesedni az egyéniségük. Nos - ez a megállapítás körülbelül annyira volt szakmai, mint a limcsi, amit Merkel árult, ugyanis ez így önmagában nem is igaz, és kevés is.
Az asztrológus némelykor pályaválasztási tanácsadói szerepkörben is működik, és nagy bajban lennének a hozzánk forduló szülők és munkahelyet, hivatást váltók is - meg a világ is - ha csak a 12 jegyben lévő MC alapján vázolnánk a lehetőségeket.
Mi az, ami ezen kívül számít? (a felsorolás még így is a teljesség igénye nélkül áll)
hiszen Skorpió MC a barlangász és a lélekbúvár is...,- valamint az sem mellékes, hogy alapjáraton mennyire izgat bennünket a pénz fontossága, a leendő kereset.
Nem mindegy, mennyire vagyunk kreatívak, türelmesek, gyakorlatiasak, milyen a szervezőkészségünk... stb. ezekre külön-külön választ kapunk a horoszkóp különböző elemeinek tüzetes vizsgálatakor. Mint minden kérdésre, a hivatás feltérképezésére sem lehet csak egyetlen dolgot kiemelni a képletből és az alapján tenni bármilyen megállapítást.
Valahol minden asztrológus ezt vállalta, amikor letette a vizsgáit, és nem azt, hogy összedob egy gyors bulvár-cikket az MC-ről - kétségtelen, hogy ez utóbbi lényegesen egyszerűbb feladat.
Az már más tészta, hogy kisegítve maximum Mekk Elek lenne vele... a huszonéves kori Merkel, Berlusconi, Jorge Mario Bergoglio és a többiek nem annyira.
Bár ők enélkül is elmondhatják magukról, hogy nekik
😊
aztán mi leszeeel, ha nagy leszeeeel?
Ilyenkor a válasz tükrözte az épp nyiladozó elménk aktuális érdeklődésének középpontjában álló foglalkozásokat, úgymint: űrhajós, fodrász, professzor, nyomozó, tűzoltó, katona, - netán vadakat terelő juhász...
A kérdés később újra előkerült, kicsit más hangsúllyal ugyan, mikor anyánk - égre emelt tekintettel, és összekulcsolt kezekkel, nekikeseredve - felkiáltott, hogy : mi lesz így belőled, te gyerek?! És szerintem erre sem született még meg bennünk az egzakt válasz...
Kivéve azokat, akiket élére állított tudatossággal készítenek fel a jövőbeni hivatásra, a többségnél még nagyon sokáig nincs kikristályosodva a valódi cél, a bejárandó életút. Arról nem is beszélve, hogy
mennyi meglepetés történhet velünk, ami végül teljesen máshová kormányoz, mint ahová eredetileg elindultunk.
Hogy lássuk mennyire nincs lehetetlen, összeválogattam néhány érdekességet, amit most megosztanék veletek.
Gambia elnöke - ADAMA BARROW- például biztonsági őrként kezdte egy brit áruházban. Izland volt miniszterelnöke - JOHANNA SIGURDARDOTTIR - légiutas-kísérőként dolgozott elég sokáig, SILVIO BERLUSCONI egy bárban és luxushajókon, énekesként gyúrt a későbbi nyilvános szerepléseire.
NICOLAS SARKOZY állítólag a francia légierőben takarított... (ám lehet, hogy ez csak pletyka, ami abból indult ki, hogy egy feszült helyzetben, amikor egy 11 éves fiút Párizs Courneuve nevű elővárosában lelőttek, Sarkozy azt mondta egy panaszkodó asszonynak, hogy a várost nagy nyomású fecskendős (kocsi-)mosóval fogja megtisztítani a csőcseléktől.)
De találkozhatunk ennél lényegesen meredekebb életpályával is, nevezetesen FERENC PÁPA, mielőtt szolgálatát a hitének szentelte volna, Buenos Aires-i éjszakai bárokban kidobóemberként funkcionált. Ki hitte volna, hogy néhány évtized múltán ő lesz a világ egyik legerősebben védett "objektuma"?
Mint ahogyan a török elnökről - ERDOGANRÓL - és a németek kancellár-asszonyáról - MERKELRŐL - sem gondolnánk teljes természetességgel, hogy főiskolás éveikben limonádét és szendvicseket árultak.
De hogy jön mindehhez az asztrológia?
Roppant egyszerűen. A minap belefutottam egy cikkbe, ami - teljesen hiányosan - kizárólag az MC (Medium Coeli) jegyhelyzetéből adott ütősnél ütősebb tanácsokat az olvasóknak, hogy mennyire nincsenek a helyükön és milyen irányba kell azonmód változtatniuk, hogy maradéktalanul boldogok legyenek a hivatásukkal, ami által rögvest ki fog teljesedni az egyéniségük. Nos - ez a megállapítás körülbelül annyira volt szakmai, mint a limcsi, amit Merkel árult, ugyanis ez így önmagában nem is igaz, és kevés is.
Az asztrológus némelykor pályaválasztási tanácsadói szerepkörben is működik, és nagy bajban lennének a hozzánk forduló szülők és munkahelyet, hivatást váltók is - meg a világ is - ha csak a 12 jegyben lévő MC alapján vázolnánk a lehetőségeket.
Mi az, ami ezen kívül számít? (a felsorolás még így is a teljesség igénye nélkül áll)
- Elsősorban az aszcendens - és természetesen a születési uralkodó. Itt mutatkozik meg a motiváció és az összes alaptulajdonság. Ettől még az ember lehet bármi, csak nem biztos, hogy alkalmas rá 😉
- A Nap-jegy adja meg a kulcsot annak kiderítésére, hogy mi az, amiben örömünket találjuk, mi az, ami inkább csak nyűg... és hogy elégedettek leszünk-e egyáltalán azzal, amit választunk.
- A Hold jegye szépen utal rá, hogy mennyire viseljük jól a változásokat, hogyan reagálunk le egy-egy neccesebb szituációt... - ezek nem utolsó dolgok, hiszen az életünk nagy részét munkával töltjük, nagyon nem mindegy, hogy a választott hivatásunkhoz megfelelő-e a lelki beállítottságunk.
- Nem árt összehasonlítanunk az I-es és a 12-es házat sem. Utóbbi hangsúlyossága esetén talán jobb, ha olyan foglalkozást választunk, ahol nem feltétlenül kell folyamatosan idegenekkel érintkeznünk.
- Fontos feltérképeznünk a 6-os házat, és górcső alá vennünk a Merkúrt - mindkettő szépen mutatja, hogy milyen kondíciókkal tűrjük a rutinfeladatokat, a monotóniát (ezek a legizgalmasabb hivatásokban is előfordulnak).
- A VII-es ház és a Vénusz akkor érdekes, ha olyan útra indulunk, ahol üzlettársként, partnerként fog kísérni valaki - netán a házastársunkkal közös vállalkozásba kezdenénk.
- Majd nézzük meg még egyszer azt az MC-t, illetve az egész X-es házat - ott lesz a főnökünk, az ambíciónk, a belső tartásunk is... akivel és amivel lehúzzuk azt a napi 8-12 munkaórát.
Mindezek mellett fontos, hogy erőnlétileg, energetikailag (egészségileg) melyik - MC által mutatott - hivatáshoz passzolunk,
Nem mindegy, mennyire vagyunk kreatívak, türelmesek, gyakorlatiasak, milyen a szervezőkészségünk... stb. ezekre külön-külön választ kapunk a horoszkóp különböző elemeinek tüzetes vizsgálatakor. Mint minden kérdésre, a hivatás feltérképezésére sem lehet csak egyetlen dolgot kiemelni a képletből és az alapján tenni bármilyen megállapítást.
Ráadásul menet közben nem csak azt látjuk meg, hogy LESZ-E a "lent"-ből "fent", hanem azt is, hogy HOGYAN. És azt, hogy hogyan a legkönnyebb.
Az már más tészta, hogy kisegítve maximum Mekk Elek lenne vele... a huszonéves kori Merkel, Berlusconi, Jorge Mario Bergoglio és a többiek nem annyira.
Bár ők enélkül is elmondhatják magukról, hogy nekik
😊
Te szeretnéd tudni, hogy milyen irányba visz az ÉLET nevű lehetőség-halmaz?
Netán másoknak is segítenél, hogy könnyebb legyen az úton eligazodniuk?
* * * * *
Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus
Ha érdekesnek találtad az írást, kérlek oszd meg másokkal is:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése