2019. június 28., péntek

Légy bátor!...


A Jupiter – ha kapcsolatban van valamely életterületünkkel – akár a születési képletben, akár direkcióban, akár tranzitkor (fenn az égi útján) keveredik oda - a Szaturnusznál jóval szelídebb módon ugyan (nagyobb szerencsével, jótékonyan, kevésbé szigorúan, stb…) - de piszkálódik.

Egyik fő vesszőparipája, hogy nem szívesen hagyja a dolgokat elsikkadni… 




Értsd úgy, hogy igyekszik mindenből a maximálisat kihozni,- tágítani azt, amit te kényelmesen a megszokott keretek között tartanál - hiszen véleménye szerint „mindig van feljebb” (vagy lejjebb, vagy beljebb… mindegy, csak ne topogj egy helyben, fejlődjéééél wazze, ha már itt vagyok és segítek!). 
Azaz: az adott területen muszáj vagy képezni magad, ha tetszik, ha nem. Egyébként is illik… de mostanában különösen.

Te hol tartasz ebben? Ja, hogy még... khm... nem baj... nem vagy elkésve.

2019. december 2-ig, a Jupiter a saját jegyében komoly lehetőségeket biztosít, - és neked nincs is más dolgod, mint kicsit agyalgatni a komfort-zónád határain, majd megfogadni azt, amit a fortuna maior – nagy bölcsen - átadott tolmácsolásra más bölcseknek, hogy szavai elérjenek hozzád akkor is, ha nem tudsz jupiterül. J
Használd most bátran ezeket a tanácsokat, ha a

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van az I-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

A hajlamaink bizonyos mértékig biológiailag meghatározottak, de hagynak mozgásteret, hogy formáljuk és megváltoztassuk őket. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk azokat a feltételeket és mechanizmusokat, amelyek a változást és a fejlődést lehetővé teszik.  - Walter Mischel -

Valóban nagyszerű lenne, ha mindannyian pontosan tudnánk, kik vagyunk, de ez a tudás nem kívülről származik, hanem belőlünk. Ismerd meg önmagad- Cassandra Clare -

------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 2-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Tévednek, akik azt hiszik, hogy jólétben és kényelemben élve valamely szellemi magaslatra lehet jutni, mert bizony az ember nem alvás közben, hanem virrasztva és szüntelen tanulással fejlődik.
- Giorgio Vasari -

Néha abból lesznek az igazi kalandok, ha változtatunk a szokásainkon. Kath Stathers -

A biztonság inkább törékeny illúzió, amelyben hinni kell és nem rátámaszkodni. - Nagy Bendegúz -

Mindenkinek joga van megkeresni a kenyerét. A törvény nem vitatja, hogy mindenkinek elidegeníthetetlen joga van a pénzszerzéshez. A törvényt csak az érdekli, hogy milyen úton-módon szerzi meg az ember a nehezen megfogható bankókat. - Ed McBain -





Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 3-as házzal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

A szellemi, emberi fejlődéshez nem elég a sejtelem, az érzés, meg kell fogalmazni a dolgokat.
- Kiss Dénes -

Kíváncsiság minden iránt. A tanulásnak, a megértésnek és a fejlődésnek ez az egyetlen útja.
- Alessandro Del Piero -

Attól, hogy nem beszélünk nyíltan a gondolatainkról és az érzéseinkről, még ugyanúgy a felszínre kerülnek.  - Colleen Hoover -

------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a IV-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Van, amikor az embereknek a múlt segítségére van szükségük az önmaguk megértéséhez.
- Földvári-Oláh Csaba -

A családdal töltött minőségi idő olyan kincs, amit nem lehet pénzen megvásárolni. - Karol Sevilla -

 ------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van az 5-ös házaddal ((a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Kreativitás nélkül csak ismétlés és rutin van; mindkettő nagyon értékes a maga helyén, és viselkedésünk jórészt ebből áll, de a fejlődéshez, a változáshoz és az új irányokhoz kreativitás kell.
- Edward de Bono -

Ha meg akarod tudni, hogy igaz-e a barátságod vagy valódi-e a szerelmed, ne az érzéseidre figyelj, hanem arra, hogy mennyire vagy szabad benne. - Müller Péter -

A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait. - Nógrádi Csilla -




Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 6-os házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

A taktika abban áll, hogy az ember tudja, mit kell tennie, ha van mit tenni. A stratégia pedig abban, hogy az ember tudja, mit kell tennie, ha nincs mit tenni. - Xavier Tartakover -

Ha nem dolgoztál meg valamiért, lehet, hogy egy darabig elboldogulsz, de a végén úgy terjed a becsületed, mint a szalonnabőr a tűzön. Zsugorodik. - Sean Covey -

Az emberi lét értelme nem az, hogy egy gép alkatrésze legyen, hanem az, hogy gondolkodjon, szeresse az életet, a bort, a nőket, a társait és a természetet. - Csányi Vilmos -

--------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a VII-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Zálogba helyeztük tökéletlen önmagunkat egymásnál, s megfogadtuk, hogy ketten valami nagyobbat hozunk létre annál, mint amik mi vagyunk egyedül, és kételyünk sem volt afelől, hogy képesek leszünk megvalósítani az álmainkat. - Ka Hancock -

Létezik másfajta kötelék is, nem csak az, amelyet az állam szentesít. Éljünk úgy, ahogyan gondolkozunk - szabadon, félelem nélkül -, legyen a kölcsönös szeretet és a közös szándék a kapocs!
- Sarah Perry -

-----------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 8-as házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

A megújulás valószínűleg a hosszú élet titka. - Hernádi Gyula -

Ne izgulj, sikerülni fog. Nem fogjuk jobban csinálni, mint mások, de rosszabbul sem. Sikerülni fog, hidd el nekem. (...) Nekünk nincs mit veszítenünk, mert nincs semmink. - Anna Gavalda -





Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 9-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Eleinte nem tudtam rájönni, hogy miért vagyok, de most már azt hiszem, azért, hogy kikutassam ennek a csodálatos világnak a titkait, hogy boldog legyek és hálát adjak a Teremtőnek azért, mert létrehozta. Azt hiszem, még sokat kell tanulnom. - Mark Twain -

A törvények védelmezzenek, de el ne nyomjanak. - Eva Stachniak -

---------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a X-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Az ember soha nem egyetlen személy. Egyrészt az az ember, akivé válnia kell, másrészt az, aki legbelül valójában. Én még nem tudom biztosan, milyen emberré kell válnom, de azt már tudom, ki vagyok. Szerintem tökéletes kiindulópont az újrakezdéshez. - Cecelia Ahern -

A titok, hogy bízz az álmaidban, a lehetőségben, hogy olyan lehetsz, mint a példaképeid - kutass, bízz, és sose add fel a hited magadban. - Neymar -

---------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 11-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

Úgy lehet valami újba kezdeni, hogy elkezd valami vonzani, vagy valami fontos lesz neked. Nem úgy, hogy valami elől menekülsz. - Terápia c. film -

A közösség olyan emberek csoportja, akik egyetértenek abban, hogy közösen fognak növekedni.
- Simon Sinek -

--------------------------

Jupiter (bármilyen) kapcsolatban van a 12-es házaddal (a ház ura / társura / benne van a házban / vagy felette tranzitál)

A saját titkát mindenkinek magának kell megfejtenie. - Földvári-Oláh Csaba -

Három hét alatt néha többet komolyodik az ember, mint mások három esztendő alatt. Csupán az kell hozzá, hogy rászakadjanak az élet próbatételei, amikkel vagy szembefordul az ember, vagy vessen keresztet magára. - Padisák Mihály -

* * * * * * 

Az emberek nagy többsége szereti az idézeteket... Ha te - véletlenül, velem együtt - mégse ebbe a csoportba tartoznál, kivételesen győzd le valahogy az ellenérzésedet mások gondolataival szemben. Hiszen most nagy hasznodra lehetnek: SEGÍTENEK elindítani valamerre. 

Csak bátran - előre! :)

Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus

2019. június 25., kedd

Életed egy táskában, avagy...

... keressük meg Kingát!


A Rák jegyéről egy régi történet jut eszembe. 


A kép csak illusztráció, forrása: cancerminlove.com


Tojáshéjjas asztrológus koromban (jóóóóó régen), valamikor a legelső klienseim között keresett fel egy fiatal leányzó. Nagyon szép volt, az a fajta, aki mágnesként vonzza a férfiak tekintetét - először dekoltázs-tájon, majd csak utána tetőtől-talpig 😉

Lágyan ringadozó, kissé ingatag, bizonytalan mozgással jött be az irodába, - megdicsérte a három napja kidobott légfrissítő illatát - és amikor leült, az összes szerénységével együtt őt is szinte elnyelte a nagy fotel.

Nem igazán lepődtem meg, hiszen előtte már korrigáltuk a képletét - tudtam, hogy Rák Nap-jegyű, Rák aszcendensű, Rák Holdja van... 

de hogy mit jelent ez igazán, arra csak a következő két órában döbbentem rá. 

 


A kép forrása: laordendelsol.wixsite.com

Elmesélte, hogy igazából óvodás kora óta arra készül, hogy anya legyen - széles mosollyal, lelkendezve újságolta, hogy biztosan itt az idő, érzi... mi több: azonnal tudni szeretné, hogy kezdhet-e már babakelengye után futkosni. Még csak levegőt vettem a mondandómhoz, mikor hirtelen zokogásban tört ki, felélte az asztalon lévő papírzsepik 60 százalékát, majd vad kutatásba kezdett a táskájában. 

Én - rendes Bakhoz méltóan - szinte lesokkolva néztem az érzelmi hullámzásoknak ezt az intenzív tengerét... és agyhűdötten próbáltam kitalálni, hogy mit keres. Megjegyzem: nem volt könnyű dolgom. 


A kép forrása: usmagazine.com

Előkerült egy ezer éves magazin, amit - mint megtudtam - akkor vett, amikor a legjobb barátnőjét műtötték, és ő ott várta a kórház folyosóján egész éjszaka...(az illető egyébként rohadjon meg, mert később hátbatámadta, pedig ő erőn felül mindent megtett érte)
- majd két különös formájú kavics, amit az első tengerparti nyaralásán gyűjtögetett össze, (ritkán mozdul ki az otthonától ilyen távolra, és végig azon izgult, hogy a házára vigyázó szülei vajon etetik-e rendesen a macskákat),
- egy poháralátét, amely az első randijának emlékét őrizgeti, (igaz, hogy a pasas késett fél órát, de ő is három gyereket akart...) 
- egy kiszáradt parfümös üveg, meg egy teli - utóbbi férfi-illat: valamelyik ex használta, és az illető lakásának is mindig ilyen kaktusz-illata volt (ha becsukja a szemét, még mindig maga elé tudja képzelni azt a csodálatos nagy konyhát... bár ő azt a tálalót máshová tette volna)
- egy oklevél, amit egy helyi szépségversenyen kapott (ez nagy becsben van, hiszen az előtti évben még 118 kiló volt - mondta nevetve) ...

Lefagyva hallgattam, szorgalmasan újratöltögettem a zsebkendőtartót, miközben két gondolat járt a fejemben.

 

A kép forrása: parstorch.wordpress.com/

 


1. Ebben a lányban benne van a Rák jegyének összes tulajdonsága, sőt: ő maga a Hold.

2. Mi a jó frászt is keres ennyire abban a feneketlen tatyóban?!


Végül persze megtudtam. Egy igazolást húzott elő, amely arról szólt, hogy szervi eredetű problémát nem találtak nála - ám természetes úton mégsem sikerül teherbe esnie, pedig már azóta próbálkoznak, amióta meggyőzte apai jóbarátját arról, hogy végre vállalják fel a kapcsolatukat. 

A lány 26 éves volt akkor, a párja 47... ezt csak azért mondom el, mert annyira tipikus a Rák aszcendensűeknél. Mint ahogy az is megfigyelhető, hogy a Rák típusnak a Sors gyakran NEM  ad gyermeket, mert másokról - sokkal többekről, és másféleképpen - kell gondoskodnia.

Az emlékek és hangulatok zuhataga után rátértünk arra, amiért jött, és hála az ő Sorsának - valamint Dr. Jonas módszerének - és az asztrológia kozmobiológiai családtervezésének -  a kis hölgy ma már négy gyermekes anyuka. Legnagyobb gyermekénél - Lucánál - megkaptam a tiszteletbeli keresztszülő címet, aminél - azt gondolom - nagyobb megtiszteltetés nemigen érheti az asztrológust.




Kinga! Nagyon régen nem hallottam rólad, de a Rák havában mindig eszembe jut, hogy én: a racionális Bak (és a kezdő asztrológus is) mennyi mindent tanultam tőled. Például, hogy az érzelmek ilyen nyílt kimutatása egyáltalán nem a gyengeség jele. Hogy a nevetés nem hizlal 😊 és hogy nincs szégyen a könnyekben, azok felszabadítanak és olyan erőt adnak, amelyre még mindig kissé irigykedve gondolok. Hogy nem kell halmozni a javakat, mert ha tiszta a szíved, akkor az egész életed "elfér egy táskában is" - és ez elég a boldogsághoz.

Kedves Kinga, ha olvasod ezeket a sorokat, tudd, hogy én ugyanolyan hálás vagyok neked ezekért a gondolatokért, és ha tehetném, akkor a hivatásom tiszteletbeli keresztmamájává fogadnálak! 💗

Minden Rák jegyű igazgyöngynek boldog születésnapot kívánok:

Farkas Andrea
asztrológus

A megosztás-gombbal segíts nekem kérlek, hátha az írás eljut Kingához is!


2019. május 30., csütörtök

Az érzelmek harca

Május 16-án, hajnalban a Mars áttolta magát a Rák jegyébe, amivel az idegek harca (Ikrek-Mars) nagy hirtelen átválthat az "érzelmek harcába" - ha hagyod a "harcot".
Még nem késő ezt megszelídíteni 😉



Ahogy akkor sem volt kötelező - most sem muszáj ám harcolnod, ha ezt az időt kellemesebben is eltöltheted... 


Ehhez járulnék hozzá néhány mondattal, ha megengeded.

1. Ügyelj rá, hogyan osztod be az energiáidat!  



A Rák jegye (és annak ura, a Hold) mindent egy kicsit beszaporít... így tesz az energiáiddal is. Majd ugyanezzel a lendülettel hullámzóvá teszi mindezt, te pedig sodródsz az árral, és nem érted, dél körül hirtelen hová tűnik belőled a - reggel még kicsattanó - munkakedv, életerő, és lelkesedés. 
Talán érdemes erre az időszakra konkrét tervet készíteni a tennivalókról, hogy véletlenül se hajszold túl magad.


2. Ne fojts meg senkit az érzelmeiddel!



Fent említett erőteljes hullámzás nem csak fizikálisan, de lelkileg is megterhelő lehet. A környezetnek pláne. Főleg, ha körülötted mindenki egyszerre (a Rák Mars idején) - de más-más ritmusban hullámzik. Próbáld időben észrevenni, ha valahol túltolod az érzelgősséget,- és ami talán ennél is fontosabb: ne ordítsd le kapásból annak a fejét, aki szintén ezt teszi. Ebből következik is mindjárt a 3-as pont:


3. Vitákban is "carpe diem"!



A Rák jegy nem kicsit erősíti az emlékezetet,- és ez arra is vonatkozik, hogy ki milyen hamar békül meg egy-egy vita után. Az itt járó Marssal sokkal tovább tudod dédelgetni vélt vagy valós sérelmeidet, mint az indokolt lenne – ezzel rengeteg energiát veszíthetsz. Mielőtt a bűntudatkeltés és az érzelmi zsarolás fegyvertárába nyúlnál, inkább menj el úszni pár száz métert 😉 Utána más színben fogod látni - és élvezni - a világot.


4. Mondd ki azt, ami bánt!




Most az átlagosnál fontosabb, hogy a problémákat ki tudd beszélni magadból – ne maradjanak fájó tüskék – különösen, ha szomorúvá tesz, vagy felzaklat valami. A Rák Marsnak fokozott hajlama van a felesleges aggodalmaskodásra, a gondok eltitkolására, ami érzelmi és fizikai konfliktusok spirálját indíthatja el,- és ez jelentős mértékben befolyásolhatja a közérzetet. Embere válogatja…van, aki pszichológust tart arra a célra, hogy megbeszéljék a gondokat…szerintem egy jó barát épp így megteszi...


5. Okozz örömöt a gyengédségeddel!




A Rák Mars érzékivé és gyengéddé teszi az embert, ilyenkor könnyebb felismerni a partner kimondatlan igényeit is. Használd ezt az időszakot arra, hogy megtöltsd simogatással, kényeztetéssel - ha eddig nem volt ez jellemző, akkor lepd meg a párodat vele 😊 Érdemes viszont pontosan felmérni a másik fél szükségletét szabadságvágy-témában, nehogy hirtelen túl klausztrofóbiás legyen a helyzet. 

 

Lehet, hogy ezzel az utolsó ponttal kellett volna kezdenem?... Mindegy, ha netán elrontanád: automatikusan életbe lép az előtte lévő néhány bekezdés.


Sikeres lavírozást kívánok az érzelmek tengerén! 




2019. május 17., péntek

Gyermeknevelés... Mit ronthatunk el?

Asztrológiailag a válasz erre a kérdésre amennyire bonyolult, pont annyira egyszerű is: semmit - illetve mindent, amit csak lehet.

Hol keressük őket? 





Horoszkópunkban a gyermekeinket - az összes tulajdonságaikkal, a kihordásuk és megszületésük körülményeivel, a hozzájuk való viszonyunkkal, a nevelésükkel együtt - az 5-ös asztrológiai területen (azaz az 5-ös házban) találjuk.

Ha abból indulunk ki, hogy az itt lévő (ezt a területet kezelő) bolygók a születésünk pillanatában számunkra adottá váltak, akkor csakis azzal tudunk gazdálkodni, amink van, azaz: nem rendezhetjük át a saját horoszkópunkat kényünk-kedvünk szerint (pedig néha jól jönne ez az opció), tehát nagyon nem ronthatunk el semmit... a felelősséget ezzel a lendülettel át is hárítottuk az Univerzumra.

Előfordulhat azonban az a furcsa helyzet, hogy valami módon mégiscsak a legjobbat szeretnénk a gyermekeinknek, - és ha a palettát át nem is rendezhetjük, talán kihozhatjuk az állásból a lehető legkönnyebben átvészelhető, kezelhető verziókat. Ehhez azonban ismernünk kell ezeknek a bolygóknak a sajátosságait. Még akkor is, ha az ominózus objektum nem jótékony, nem rendelkezik csúcsszuper méltósági helyzettel, és a fényszögei sem kecsegtetnek hatalmas sikerrel...

Ahhoz, hogy ne vétsünk túl nagy hibákat, nem árt jól ismernünk ezeknek a bolygóknak a pontos jellemzőit.




Mit tehetünk az ügy érdekében?


Szülővé válásunk előtt elvégezhetünk egy magas szintű asztrológiai képzést (véletlenül tudok egyet, IDE KATTINTVA térképezheted fel), vagy ha ehhez nincs kedvünk, akkor felkereshetünk egy szakembert, aki el fogja mondani, hogy például

  • egy itt lévő Szaturnusszal a folyamatos - és szinte elkerülhetetlen -  korlátozások mellett helyezhetjük a hangsúlyt a keretek fontosságára, a célorientáltságra, a kitartásra
  • egy itt lévő Marssal az önzés szinte természetes... de kevesen látják meg ebben, hogy hová érdemes levezetni a felgyülemlett energiákat
  • és még egy itt lévő Vénusz sem mindig heppi, ha a szeretetet pénzzel, ajándékokkal akarjuk megvásárolni, ahelyett, hogy kiaknáznánk a gyermekben lévő tehetséget.

 

Sorolhatnám a példákat napestig - hiszen ahány képlet, annyiféle variáció...  


és bármit el tudunk rontani, a legnagyobb jó szándékunk ellenére is. Az asztrológia nemcsak önismeretet ad, de segít az emberi kapcsolataink megismerésében, javításában.

És mi lehet fontosabb emberi kapcsolat, mint a gyermekünkhöz való viszonyunk?



Ez a hét a bejegyzéseimben javarészt a gyermekekről szól, a közelgő Nemzetközi Gyermeknap fényében. Fogunk majd a "bennünk élő, belső gyermekről" is beszélgetni, hiszen nagyon fontos, hogy Őt is ismerjük, szeressük - és köszöntsük. :)


Hogy tuti ne maradj le róla, az írásokat kérheted e-mailben is
                                                                                                    ↓↓
Köszönöm, hogy velem tartasz :)                                               ↓↓

Farkas Andrea
asztrológus

2019. április 19., péntek

A Bika Nap energiái

Mit tegyél, ha nem most van ugyan a születésnapod, de szeretnéd a legjobban érezni magad a következő egy hónapban?


Április 20-án reggeltől a Nap a Bika jegyében bóklászik,- erről már sokat olvashattál, és még fogsz is... Isten éltesse ezen időszak szülötteit! 

De hogyan kapacitálhatnak ebből az energiából a többiek?  

 



  1. "Földeld magad"! 
Kerülj minél közelebb a természethez. Kertészkedj, - ha erre nincs lehetőséged, akkor sétálj sokat a parkokban, mezőkön, ölelj meg egy fát, - vagy látogasd meg a vidéki rokonokat.



CSATLAKOZZ ZÁRT CSOPORTUNKHOZ, AHOL MÉG TÖBB HASZNOS INFORMÁCIÓHOZ JUTHATSZ


     2. Fedezd fel az érzéki oldaladat! 

Mikor vettél magadnak (vagy a kedvesednek) utoljára valami szexi fehérneműt? Itt az ideje, hogy meglepd magatokat egy gyertyafényes vacsorával, egy kényeztető masszázzsal - és sok-sok öleléssel.





        3. Nyisd ki a torokcsakrádat! 

Ezt az igen fontos energiaközpontot különböző gyakorlatokkal (például jógával) tudod harmonizálni, ami most könnyebben hozzá tud járulni az egészséged megőrzéséhez. 



IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE, HOGY NE MARADJ LE AZ ÉRDEKESSÉGEKRŐL, ÚJDONSÁGOKRÓL


      4. Énekelj! 

Kocsiban, zuhany alatt, főzés közben... nem baj, ha nem szépen szól - lényeg, hogy jó hangos és sok legyen - a saját élvezetedre. A hang - mint kifejezési eszköz - ennek az időszaknak kiemelt momentuma. És akkor már inkább énekelj, mint veszekedj... hát nem? :)




   5. Engedj el! 

Hogy mit? Bármit, amit (akit) kényszeresen birtokolsz. Egy bölcs tanárom szerint mindig az a probléma, ami túlságosan fontos. Amihez görcsösen ragaszkodsz, azt veszted el legelőször - és még fájni is fog. Előzd ezt meg - és tanulj most ELENGEDNI.

* * * * * * * * *

   5 + 1. TANULJ, FEJLŐDJ! 


Ja, ezt mindig... 😊 De most kivételesen jó lehetőséged adódik rá. Nézd csak:


KATTINTS IDE AZ AJÁNLATÉRT




Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus