De vajon mi is az a frász? És mi köze van az Uránuszhoz? És tényleg ma van a frász szülinapja? Mindjárt kiderül.
Éppen 238 éve, 1781. március 13-án Frederick William Herschel német-angol csillagász Bath-ban, New King Street 19. szám alatt álló háza kertjéből, a húga által készített - nem több, mint 18 cm átmérőjű - teleszkóppal fedezte fel az Uránuszt.
Érdekesség, hogy a bolygót előzőleg már legalább hússzor regisztrálták, de mindannyiszor csillagnak vélték,- az elmozdulását pedig mérési hibának. Herschel eleinte nem volt tisztában vele, hogy a Naprendszer egy eddig ismeretlen bolygóját fedezte fel, először üstökösként azonosította az égitestet,- majd napokig figyelgette, míg rájött, hogy valójában mit is lát.
Felfedezése után a király - III. György - évjáradékot folyósított Herschelnek , amelyből később a slough-i csillagvizsgálót létesítette, hogy további értékes felfedezéssel ajándékozhassa meg a világot.
Az Uránusz rendkívüli tulajdonsága forgástengelyének helyzete, amely annyira lehajlott, hogy az északi pólusa 8 fokkal a pályasíkja alatt van,- és éppen ellenkező irányban forog, mint a bolygók többsége.
Asztrológiailag a következő kifejezések csatolódnak hozzá:
- forradalmiság, ötletesség
- különleges, modern - és ősrégi - technika
- szokatlan, sorba be nem állítható dolgok
- válás - visszarendeződés
- hirtelenség, meglepetésszerűség
- és - mindezek összefoglalásaként - maga az asztrológia
Levegős, fix, férfias és kártékony bolygó.
Ha érzel némi hasonlóságot a Vízöntő jegyével, az nem a véletlen műve: az ősi jogot, hogy ura legyen ennek a jegynek, 1781-ben egy laza mozdulattal elbitorolta a Szaturnusztól.
Azóta - égi útját követve - hozta is a formáját, például néhányan az úgynevezett „kristálygyermekek” Földre születését összekötik az Uránusz uralmi helyzetbe való jutásával. Ennek a különleges és ellentmondásos nemzedéknek az előörse 1995 áprilisában jelent meg, az említett bolygó ugyanis ekkor lépett a Vízöntő jegyébe.
Előtte az 1910-es években volt ilyen helyzetben az Uránusz – és az akkor születettek az 1930-as és 1940-es években mutatták meg, mire képesek: létrejöttek a mai kor technikáját meghatározó találmányok és fizikai elméletek.
Az "uralmi Uránuszosokat" - mint láthatjuk - az emberiség érdekli.
Ők a New Age igazi gyermekei, hordozzák az új korok legzseniálisabb – de egyben legaggasztóbb tulajdonságait is,- teli vannak különleges képességgel, újítással, forradalmisággal, öntörvényűséggel, kiszámíthatatlansággal és feszültséggel.
Egy képletet vizsgálva az Uránusz felel a váratlan balesetekért (áramütés, villámcsapás, repülőgép-tragédiák)…
de mindenféle negatívumot úgy hoz eléd, hogy esélyed nincs rá felkészülni.
Képtelenség előre meghatározni a horoszkópból például a baleset módját, ha az ő jelzi…, sorolj fel ezer variációt – behozza az ezeregyediket. Bajban is van az asztrológus, ha netán Uránusz-tranzitból kell okosságot mondania...
Mint egy rosszindulatú, folyton csintalanságon agyaló gonosz kis manó, úgy trónol a fejünk felett,- vigyorogva dörzsöli össze a tenyerét, és azt motyogja:
"- Erre sem számítottál Öcsém, mi?!"
vagy
- "Huhúú, figyelj, ezzel csak bemelegítettem..." - aztán vihar előtti csend.
Majd amikor már kezdenél megnyugodni, előugrik az ajtó mögül:
- "Meglepetéééééés!" - és újra a frászt hozza rád.
- "Meglepetéééééés!" - és újra a frászt hozza rád.
Na, ugye? :)
A frász az osztrák-bajor frais szóból származik, amely görcsöt jelent. Ezt az epilepsziára, vagy más néven rángógörcsre alkalmazták, amely már az ókorban is jól ismert betegség volt.
"Rángógörcsben" szenvedett többek között Nagy Sándor makedón király vagy Julius Caesar római hadvezér. Mivel az epilepszia számos nagy tudású embert (Csajkovszkij, Van Gogh, Dosztojevszkij) is érintett, egyesek a zsenik betegségeként emlegették.
"Rángógörcsben" szenvedett többek között Nagy Sándor makedón király vagy Julius Caesar római hadvezér. Mivel az epilepszia számos nagy tudású embert (Csajkovszkij, Van Gogh, Dosztojevszkij) is érintett, egyesek a zsenik betegségeként emlegették.
És ezzel el is érkeztünk a lényeghez, hiszen az görcsös megbetegedések tipikusan ehhez a bolygóhoz tartoznak.
Egyébként nem kell, hogy szeresd az Uránuszt, (miért is tennéd?)... de jobb, ha ismered a sajátodat, mert előbb-utóbb elkerülhetetlenül találkozol vele.
Kb. hét évig tartózkodik egy jegyben, amivel remekül modellezi az emberi sorsok ritmusát a függetlenedés tekintetében.
- Például 21 éves korunk körül kvadrát radixunk-béli önmagával – próbálunk felnőtté válni, és önállóan megállni a lábunkon,
- 42 évesen oppozició – „kapuzárási pánik” feeling…, nehogymár végleg beálljunk egy sorba, gyorsan váltsunk, újítsunk, amíg nem késő…,
- és 63 évesen megint kvadrát – amikor is jó esetben teszünk rá, hogy ki mit gondol, ennyi idősen ezt is bevállalhatjuk a megszerzett mérhetetlen zsenialitásunk, bölcsességünk és tapasztalatunk miatt.
A Tiéd vajon milyen?
Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus
Farkas Andrea
asztrológus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése