2018. október 31., szerda

Amikor az asztrológus "sínre tesz"

Persze most nem arra az asztrológusra gondolok, aki a tegnap esti pókerpartin nyerte a végzettségét - és nyilván nem is úgy tesz sínre, hogy kötött pályát biztosít minden egyes lépésedre... De kezdjük az elején.




Képzelj el egy gyárat.


Képzeld el benne a nagyon drága és nagyon pontos gépet - majd a gép belsejét, ahogy az ott lévő fogaskerekek (apró, kicsi, nagyobb, még nagyobb) megfelelő módon egymásba akaszkodva biztosítják, hogy egy századmásodpercre se álljon le a termelés.

Egy jól működő cuccban ezek nem csúszkálnak el, nem akadnak szét, mert abban a pillanatban nem csak a főnök kap idegbajt, hanem megváltozik a munka sebessége - ami által túlfolyik az anyag - és a végtermék már nem UGYANAZ lesz, mint amit a megrendelő kért. Egy másik megrendelőnek lehet, hogy jó volna - sőt! (De persze a sanyarú sorsú, kirúgott gyári munkást ez nemigen fogja érdekelni.)


Valahogy így, ilyen tökéletes rendben működik a mi Világegyetemünk is. 



A "fogaskerekek" az egyes emberi sorsok, amelyek egymáshoz illeszkedve (pillangó-effektus) intézik, hogy semmi ne történhessen véletlenül. Az apró pici fogacskák pedig a Te sorseseményeid. És itt jön képbe az asztrológus, aki az egészet a helyére pattintja neked. 

Ugyanis a szülőszoba falán lévő óra csak arra való, hogy a mi földi 24 óránkat rendszerben tartsa (vagyis ha fél 3-kor van randid, akkor nálad is akkor legyen fél 3, amikor a másiknál) - de mint eszköz: az Univerzális idő követésére alkalmatlan. 





Ha arra az időpontra felállított horoszkópot fogadnánk el sajátodnak, amit a szüleid mondanak (édesfijjam, emlékszem, hogy a reggeli hírek alatt pottyantál ki), akkor az NEM A TE SORSOD VOLNA.
Máskor estél volna le a hintáról... máskor mentél volna suliba... máskor házasodtál volna... egyszerűen azért, mert az nem a te fogaskereked. Érted? 

Egy jó szakember meg tudja keresni a te Univerzális születési idődet - ezért kérdez sok életeseményt a múltadból, és nem azért, hogy kifaggasson, feltérképezzen.  Minél több eseményt adsz meg, annál pontosabb lesz a képleted (annál több pici fogacska ugrik a helyére). Ezért nem érnek túl sokat az internetes aszcendens-kalkulátorok sem - ott (korrekciós események nélkül) mindig "egy másik, idegen" fogaskerék maradsz. 

Szerencsére egyre nagyobb az igény arra, hogy megismerjük önmagunkat, ez látszik abból, hogy naponta egyre többen kéritek tőlem is a korrigált radixotok elkészítését.


Egyébként gondolkodtál már azon, hogy mennyi apróság befolyásolta a sorsodat, amíg eljutottál idáig, ahol most vagy? 


Hányféleképpen alakulhatott volna az életed, ha adott esetben másként döntesz…
...és mennyi külső körülmény tökéletes összejátszásának kell(ett) nap mint nap, percről percre pont ÚGY történnie ahhoz, hogy most ott ülhess a monitorod előtt, és olvashasd ezeket a sorokat?

Egy igen érdekes írást ajánlok a figyelmedbe, amely elolvasása után talán sosem fogod többé használni a "volna" szócskát. 






Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus

2018. október 16., kedd

Tartsd életben!


Sokakban felmerül a kérdés – a laikus érdeklődők általában meg is kérdezik – hogy megállapítható-e a halál módja és időpontja egy horoszkópból. Igen. Mindkettő. 




De ez megint egy olyan téma, amelyet szeretnek tabuként kezelni, még az asztrológusok és az asztrológiai iskolák is,- pedig… elvileg a testi elmúlás(unk) a természet rendjének egy igen fontos része, - ha elfogadjuk a reinkarnáció tanát, akkor bizony egy körforgás nélkülözhetetlen eleme.

Szerintem, ha tabuként kezeljük, az nem visz előre – ha etikusan és tapintatosan, - valamint ha arra használjuk, amire ténylegesen való, - az igen. 


Erre minden asztrológiai iskolának saját kódexe van, hogy eldöntse, mi tartozik a szakmai kompetenciába, és mikor, hogyan adja át az ezzel összefüggő ismeretanyagot.

Ahányféle módon létezünk, nyilván annyiféle módon viszonyulunk is ehhez a kérdéshez,- mint ahogyan adott esetben az „utolsó földi pillanatunkat” is valószínűleg különbözőképpen éljük majd meg. Mivel egy elég konkrét és napra pontosan behatárolható történésről van szó, a halál az asztrológiai teszteléseknek mindig is elég jó alapot tudott biztosítani.

A sok ezer év alatt kialakult rendszer szerint a kérdés két irányból is megközelíthető:

  • egyes irányzatok kutatói munkáinak eredményeképpen a vég pontos ismerete segít az aszcendens korrekt meghatározásában (ezzel együtt a személyiség, és az elmúlt életút feltérképezésében),
  • illetve a jól – azaz elegendő mennyiségű életeseményre – korrigált születési időpontból kiszámíthatóak a „kilépési pontok”, (amelyek közül nyilvánvalóan az utolsó lesz az, amely véglegesen lezárja a földi pályafutásunkat… - az azt megelőzőek ismertetése viszont bőven komoly tananyag ahhoz, hogy itt részletezni lehessen)

De ezek a bizonyos kilépési pontok jutottak eszembe, amikor azt olvastam, hogy néhány éve október 16-át nevezték ki az újraélesztés nemzetközi világnapjának.





Az asztrológia egyik alaptézise, hogy semmi nem történik ok nélkül, és senki nem véletlenül tartózkodik adott pillanatban épp ott, ahol… ennek folyományaként az is az Univerzum TÖKÉLETES RENDJÉBE illeszkedik, ha – nem feltétlenül orvosként - olyan helyzetbe kerülsz, hogy az újraélesztés technikáját alkalmaznod kell.

Még csak asztrológusnak sem kell lenned… szükségtelen az ismeret az előtted fekvő személy Napjáról,-  IV-es és 8-as házcsúcsáról, - nem kell tudnod, hogy benne áll-e az Uránusza vagy a Plútója... sőt: a magad képletét sem fogod előhúzni, mert akkor és ott nem lényeges, hogy képben legyél azzal a bolygóddal, amely az első ösztönös, hirtelen reagálásodról tájékoztat. Egyszerűen csak cselekedned kell.

Nem fogsz azon gondolkodni, hogy vajon ez az illetőnek hányadik kilépési pontja… nem jut eszedbe, hogy beavatkozol-e valamibe… ugyanúgy életet mentesz, mint amikor megtanítod a gyermekednek, hogy nézzen szét, mielőtt az úttestre lép… Ugyanúgy – csak gyorsabban.

Ezt az írást már megérte létrehozni akkor, ha – valami egzakt asztrológiai információt remélve – eljutottál idáig, és megnézed ezt a videót, amelyből megtudhatod, mit kell tenned egy ilyen szituációban.

Mondom újra, csak picit módosítok az előbbin:

semmi nem történik ok nélkül, és senki sem véletlenül olvassa adott pillanatban épp azt, amit. 


Az is az Univerzum TÖKÉLETES RENDJÉBE illeszkedik, ha épp most, az asztrológián keresztül rögződik be, mit tegyél, amikor szükség adódik rá…






2018. október 9., kedd

Szintet lépni születtünk

Talán ti is sokszor hallottátok már az asztrológia kapcsán azokat a kifejezéseket, hogy "alacsonyrendű"... meg hogy "magasrendű"... Főként a lelki fejlettség fokára, a személyiség - univerzumi tökéletességben elfoglalt - bizonyos SZINTJÉRE utalnak vele.




A tudomány mai állása - és a tradíciók - szerint a fejlettségnek ez a foka nem állapítható meg a horoszkópból (bár nyilván a születési uralkodó alapos vizsgálata /is/ adhat némi irányt, amennyiben korrigálható a képlet - de ez egy másik sztori lesz 😋), ezért a szakma JEGYEKRE BONTOTT TÍPUSOKAT állapít meg, majd javarészt az egyénre bízza annak eldöntését, hogy ismerje fel magán, vajon milyen szinten áll éppen (vagy milyen szinten élt eddig) - és hová kéne eljutnia ahhoz, hogy azt fejlődésnek lehessen nevezni. 

Hiszen állítólag fejlődni érkeztünk a Földre...


Nagy átlagban elmondható, hogy a legtöbbünk valahol "középen" kujtorog a skálán... talán azért, mert a legalját már bünteti a törvény 😉, netán kiveti magából az adott társadalom - vagy legalábbis megnehezíti a beilleszkedést,- a másik végletben (folyamatosan a csúcson) meg már szorítaná a fejünket a glória.

Épp ezért a középmezőny jellemzőiből, tulajdonságaiból kialakultak és köztudottá váltak azok a KULCSSZAVAK, amelyeket az asztrológia a jegyeknél rendszeresen használ - ezeknek a negatív vagy pozitív cizellálása jelenti a fejlődés szintjeit.


Például - ha már a Mérleg hava van, 

lássunk néhány tipikusan használt Mérleg kulcsszót




Itt van például az "ALKALMAZKODÓ" szócska. Mer' ugye egy Libra ilyen... de nem mindegy, milyen szinten az...

  1. Nagyon lent azért alkalmazkodik, (vagy inkább sodródik másokkal) mert képtelen bármiért is a felelősséget felvállalni. 
  2. Kicsit feljebb már csak bizonytalan a döntéseiben. 
  3. Középen az történik, hogy valóban, a béke érdekében ALKALMAZKODIK a környezetéhez.
  4. A következő szinten ez az alkalmazkodás már rugalmasságot tartalmaz, önálló és görcsölés nélküli döntésekkel.
  5. És a legfelső szinten (magasrendűen) valóban asszeritív, a mások igényeire figyelmes, miközben stabilan megmarad középen: nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív).


Vagy nézzük meg azt a tulajdonságot, amely levegős kivitelben (azaz: ÉRTELMI-SZELLEMI KONTROLL ALATT) kezelteti a Mérlegekkel az érzelmeket. 

  1. Alacsony szinten csak ritkán jut a környezetnek kimutatott pozitív érzelem (ne bújj hozzám, ne simogass meg, csak ha én akarom, ne mássz az aurámba...) - még nem antiszoc... de majdnem. Jó hír, hogy a negatív érzelmeit alacsony szinten is elég diplomatikusan fedi el 😁
  2. Az már fejlődés, ha a bújás/simi esetleg oké, (elviselem, mert jó neked!), de igazán nem kötődik sehová, senkihez és semmihez,- max. két könnycseppel simán bármikor továbbáll és újrakezd.
  3. Nagy átlag éli a Mérlegek közül a tudatos ÉRTELMI-SZELLEMI KONTROLLT. De azt aztán minden érzelem felett. Jól kezelve ebből viszont könnyen elérhető a következő szint...
  4. ... ahol mindez magabiztos és független gondolkodással társul.
  5. Itt már kicsit több erőfeszítés szükséges, mert az EQ-t felhozza az IQ-hoz. (Jelentkezzen, aki ezt megugrotta, én még nem láttam ilyet)





De szedjünk szét egy általánosabb kulcsszót, - a Mérlegekre gyakran mondató, hogy: HARMONIKUSAN SZÉPEK. Hogyan kezelik ezt ők maguk?
  1. Alacsony szinten túlértékelik (vagy túlértékeltetik) a kinézetüket. Minden erre irányuló negatív kritika felér egy kisebb világháborúval. Elég gáz... dehát innen szép nyerni.
  2. Kicsit fejlettebben a hiányosságaikat értékelik túl,- azaz ettől befigyel a kisebbrendűségi érzés, amit úgy kompenzálnak, hogy komplett udvartartást építenek hódolókból. Ez olykor túlnő azon, amit még kezelni tudnak, - így szintet kell lépniük (vagy le, vagy fel)
  3. Ha fel, akkor elfogadják, ami hiányzik, - és azt természetes bájjal pótolják. A legtöbb Mérleg  a környezetemben egyébként ilyesmi. 😘
  4. A négyes szinten az előző van feltuningolva a jó ízléssel...
  5. ... legfelül pedig mindezt a külső vonzerőt megkoronázzák a belső harmóniával, a kisugárzásukkal is. 
A végére még egy tulajdonság. A híd-emberek legfontosabb ismérve, amikor is a Mérleg a BÉKE nagykövete. Csak úgy röviden:

  1. Fóbiásan retteg a konfliktushelyzetektől.
  2. Képtelen magát megvédeni.
  3. Nem kezdeményez vitát, akarattal soha nem provokál.
  4. Diplomatikusan elsimítja a dolgokat.
  5. Stresszmentességet tud teremteni maga körül.

A cél - ha szigorúan vesszük - minden bizonnyal az lenne, hogy mindig, mindenki, minden kulcsszónak az ötödik (legfelső) fokozatát élje - én azt mondom, jó ez így, hogy az ember - nemhogy egy életen, de egy-egy szituáción vagy élethelyzeten belül is - csúszkál a szintek között. Így sokkal színesebb a paletta. De azért törekedjünk felfelé, ha tudunk.  💖💙💚



Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus


2018. október 1., hétfő

Honnan kerül beléd az a bizonyos X FAKTOR?...


szereteten kívül még két olyan dolog van, amit én „interdimenzionális”-nak szoktam nevezni: a művészet és a humor.

Mindháromra különböző formában és mértékben vagyunk fogékonyak - az Univerzum gyermekeiként nyilván nem mindegy, hogy mikor születünk meg: szeretni, nevetni és alkotni is másként tudunk. 

Utóbbit boncolgatva érdekes következtetésekre juthatnak az asztrológiát kedvelők.




Természetesen nagyon nem mindegy, hogy a Nap-jegy mellé milyen aszcendenst kaptunk, hogy hol (milyen helyzetben) áll képletünkben a Vénusz, mivel van teli az 5-ös asztrológiai házunk (azaz mennyire vagyunk kreatívak) stb… De pusztán a születésnap ismeretében is találhatunk igen jellemző tulajdonságokat, nézzünk meg néhányat közülük. 

A Kos szülötte kizárólag a Kos-sága okán valószínűleg túl türelmetlen egy nagyobb lélegzetű mű létrehozásához, de a megfelelő motiváció – mondjuk egy lángoló szerelem, vagy az elsőségért való küzdelem - hatására meglepően kreatív tud lenni.

Leonardo da Vincinek például bejött a project: széles körben az egyik legnagyobb festőnek tartják, és egyes vélemények szerint akár ő lehetett minden idők legműveltebb embere is.




A Bikának a Vénusz két kézzel mérte a tehetséget – főként fülben: zenében, hangban. Gondoljunk csak Falusi Mariannra a Pa-Dö-Dö-ből, Szenes Iván dalszövegíróra, Huszka Jenő zeneszerzőre, - vagy Tokody Ilona csodálatos torkú operaénekesnőnkre… 

Kedvencem mégis Barbra Streisand, aki páratlan tehetségével megszerzett vagyonkáját Bikához méltóan, szépen, biztos kézzel meg is tartja: most, 74 évesen még mindig Hollywood leggazdagabb üzletasszonyai közé tartozik.


Egy videó arról, hogyan működik együtt az említett Bika a szintén tehetséges Kossal:



Az Ikrek mindenképp kombinálja a művészetet a mozgással… Ékes példának említeném Kocsis Zoltánt, aki kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester. – vagy mondhatnám Richard Strauss-t, a „programzene-királyt”, aki szimfónikus költeményeiben pusztán hangok segítségével érzékelteti a szellő rezdülését.

Asztrológiai szempontból a legérdekesebb Ikrek, akinek nevéhez az első tudományos illetve művészeti szempontból is jelentős csillagtérkép fűződik, nem más, mint a magyar gyökerekkel rendelkező festő: Albrecht Dürer.

A Rákokról mindenkinek a konyhaMŰVÉSZET és a lakásdekoráció ugrik be elsőként, - de nyilván nem szűkíthetjük le ezekre a kört.

Viszont eléggé jegy-tipikus, hogy kebelháborút vívott a két gyönyörű színésznő: Gina Lollobrigida és Sophia Loren :) - előbbi természetesen Rák Nap-jeggyel – és mellbedobással -  nyert. :)





Szintén a Rák Nap szülötte Ingmar Bergman Oscar-díjas rendező, aki idézetében sem hazudtolta meg magát, így fogalmazván: „ A színház olyan, mint egy megértő feleség…”

Az Oroszlán típusú művészeknek olyasmit kell létrehozniuk, hogy alkotásaikkal ne csak elismerést arassanak – de irányzatot (királyságot) teremtsenek, és ezzel követőkre (alattvalókra) is találjanak.

A teljesség igénye nélkül említem meg közülük Alfred Hitchcock-ot, hiszen az általa létrehozott feszültségteremtő eszköz egyike azon fogalmaknak, amelyek megkülönböztetik a filmjeit az egyéb thrillerektől – vagy Madonnát, aki munkássága legelejétől kezdve nemcsak énekelt, hanem komoly divatot teremtett.

A Szűzeknél az egyik alapvonást - a szöszölést – igen gyakran felfedezhetjük a tehetség kiegészítéseként is. Ilyenformán lett az egyik leghíresebb krimi-írónk Agatha Christie, aki ha kellett, több száz oldalon keresztül képes volt a legapróbb részletekre is figyelni – és ezzel az izgalmat és a hitelességet fenntartani.


De Ingrid Bergman és Sean Connery sem véletlenül kapott annyi díjat: szerepeikre maximális alapossággal, részletességgel és hatalmas szakmai alázattal készültek fel.

A Mérlegek a Vénusz másik gyermekei – őket születetten a tökéletes ízlés és különleges mozgáskultúra segíti. Némelyeket olyannyira, hogy – mint Buster Keaton – mindent kifejező mozgásával az amerikai némafilmkorszak híres színésze, filmproducere, forgatókönyvírója és filmrendezője lehetett.

A helyváltoztatás  nehezített verziójában (a jégen) gyűjtött be néhány aranyérmet Szergej Vlagyilenovics Ponomarenko (oroszul: Сергей Владиленович Пономаренко :) ), aki háromszoros világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, ezenkívül ő és felesége az egyetlen jégtáncos pár, akik mindhárom érmet megnyerték az olimpián.


Az 1992-es olimpia nyertesei



A Skorpiók szélsőségességére Pablo Picasso ékes példa – hiszen ő az, akinek az alapvető írás-olvasás-számolási készségeket csak tíz éves korában, magántanító vizuális módszerével sikerült elsajátítania, a betűrendet sohasem volt képes megtanulni, - de született intelligenciája és kreatív vénája révén felnőttként mégis irodalmi műveket és szellemes mondásokat alkotott.

Nekünk is van híres Skorpiónk Csokonai Vitéz Mihály személyében – akinek művészetét – Nap-jegyéhez méltóan - külső és belső harcok egyaránt fémjelzik,- és aki életében és verseiben is a lelkek mélységéig hatolt, olykor nem kímélve önmagát és olvasótáborát sem… - szerencsére.

A Nyilasok tehetsége természetesen a legritkábban maradt meg országhatáron belül… nekik minimum a világhír jár. 




Így kaptuk Walt Disney-t, aki a világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik legnagyobb producere - Steven Spielberget, aki háromszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, a Brit Birodalom lovagja, a legsikeresebb filmrendezők egyike.

A tüzes jegy határtalan képzeletvilága mindkét esetben kirívóan észrevehető. Magyar viszonylatban Kodály Zoltánt említeném, akinek a nevét számos oktatási intézmény viseli szerte a Kárpát-medencében – ahogy azt illik is Nyilas Nappal.

A Bakokról köztudott, hogy írásban jobbak, mint szóban,- ezt támasztja alá most három név: Petőfi Sándor, Edgar Allan Poe, és Jack London. És ennek az ellenkezőjét bizonyítja a negyedik: Martin Luther King, aki a történelem egyik legnagyobb szónoka volt :) (bár minden bizonnyal ezt nem a Bak Napjának köszönhette).

Kortárs művésznőnk – Eszenyi Enikő – szintén Bakra jellemző módon lépdelt a ranglétrán: a Jászai Mari-díj és az Érdemes Művész elismerés után megkapta a Kossuth-díjat, ami a legrangosabb magyar állami kitüntetés, 2007-ben pedig a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje is az övé lett.

Madách Imre legismertebb alkotása, „Az ember tragédiája” a magyar irodalom és drámaírás forradalmi és kiemelkedő művévé vált, melynek sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt.

A születésétől eltelt mintegy százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak.

A Vízöntők tehetsége jellemzően összekapcsolódik valamilyen új irányzattal, áramlattal… Jules Verne a tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja volt,- a könyveiben említett száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították.




... Gábor Zsazsa pedig más – de szintén eléggé sorba-be-nem-állítható módon vitte hírét a magyar Vízöntők talentumának :) …

A Halak fenomenális művészetén át- meg átüt a reménytelenség érzése. Michelangelo önmarcangoló személyisége, amely állandó harcban állt önmagával és a világgal, arra késztette, hogy keserűségét szobraiban, verseiben örökítse meg - ma is borzongató erővel.
Alakjai általában tragikus hősök, akik a művészhez hasonlóan korlátaik közül igyekeznek kitörni.

Chopin zongoramuzsikája pedig egyedülállóan ötvözi különleges ritmusérzékét, továbbá a maga alkotta zongoratechnikát. Ezen elegy különösen törékeny melódiát és Halak-os harmóniát alkot, amelyet masszív és érdekes összhangzat támaszt alá.



* * * *


Még többet szeretnél tudni?


Van egy zárt csoport a facebookon, ami azért jött létre, mert rendszeresen érkeznek kérdések az asztrológia működésével kapcsolatosan.

  • Hogyan készül a horoszkóp?
  • Mi alapján állítja be a képletet az asztrológus?
  • Miért kell megadni annyi adatot a múltunkból...
  • és miért pont azokat?
  • Mit tud, hogyan használandó a Nostradamus szoftver?
  • Mi a csudának a születési óra/perc bemondása, ha úgyis módosul ez az időpont, mire elkészül a radix?
  • Hihetünk-e a sajtóhoroszkópoknak? Ésatöbbi, ésatöbbi...
Ha csatlakoznál - mert kérdésed van - vagy mert érdekel az asztrológia, szeretettel várunk.


2018. szeptember 12., szerda

TE HÁNYFÉLEKÉPPEN TUDOD MONDANI?

Asztrológiai segítség nyelvtanulóknak



A lingwing.blog.hu cikke szerint az elmúlt néhány évben a kutatók belátták: a nyelv-elsajátítás sebessége nem csak bizonyos készségektől, hanem a kreativitástól és a mindennapi kommunikációs képességektől is függ.

Ez a két alaptulajdonság pedig szorosan a személyiségünk összetételén múlik,- és mint ilyen:


JÓL MODELLEZHETŐ A MEGFELELŐ BOLYGÓ HOROSZKÓPBÉLI ELHELYEZKEDÉSÉVEL.






Egy pontosan beállított radix alapján ez nem is okozhat nehézséget... de sajnos keveseknek van ilyen. Ezért az alábbi megállapítások, jó tanácsok úgy vannak összeállítva, hogy az adott jegyben tartózkodó Napra és - a kommunikációnk "főnökére" - a Merkúrra egyaránt vonatkoznak.

Használjátok őket eredményesen, - és sok sikert kívánok a nyelvtanulóknak az "új világukhoz"!


NAP VAGY MERKÚR A KOSBAN

Javaslom, hogy egyszerre ne hosszú szöveget vagy fejezetet kezdjen el tanulni. A nyelvórák se legyenek 45 percnél hosszabbak, mert ráun, elveszíti az érdeklődését. Érdemes sűrű időközönként felmérni a tudást, hogy tuti legyen a sikerélmény.

Valószínűleg a bemutatkozás megtanulásával nem lesz gond... :) - hiszen minden olyan dolog könnyen berögződik, ami róla szól - és minden olyan is, ami a saját érdekeit szolgálja. Ezekre a témákra jól felépíthető a sikeres tananyag!

A csoportban való tanulás hatékonyabb, mert az motiválja, hogy igyekszik a legjobb lenni, a legtöbb szót megtanulni, stb... Veszélye, hogy esetleg nem hagyja a többieket szóhoz jutni, ha ő is tudja a választ.


NAP VAGY MERKÚR A BIKÁBAN

Nem kellene erőleteni az intenzív (neadjisten: szuperintenzív) tanfolyamokat!
A "lassan járj - tovább érsz" elvet követve jól megrágja, ízlelgeti az idegen szavakat, és amit van ideje "megemészteni", az szinte soha többé nem törlődik ki.
Fenti mondat nem csak átvitt értelemben igaz: neki kifejezetten jót tesz, ha nassolhat valamit az óra alatt.

Fontos, hogy terveihez mérten időben elkezdje a tanfolyamot, mert a határidő sürgetése rá negatív hatással van.
A Bika típus "fülérzékeny"! - azaz a hallott szöveg sokkal stabilabban köt, mint a leírt. Fontos, hogy mindig legyen a számára hanganyag,- de jó módszer egy-egy zeneszám, - aktuális, vagy kedvenc sláger lefordítása is.

Ha egy mód van rá, az egyéni tanulást válassza, mert a saját (néha lassú :) ) ritmusa zavarhat másokat,- illetve mások gyorsa(bb)sága frusztrálóan hat rá.



zenesangol.hu


NAP VAGY MERKÚR AZ IKREKBEN

Talán a legalkalmasabb arra, hogy könnyedén nyelvet tanuljon. Egyszerre akár többet is...

... hiszen ő az, aki észreveszi az egymásra simuló kifejezéseket, és aki a látszólagos nyelvtani logikátlanságban is felfedezi a logikát.

Rá mondják, hogy elég a párnája alá tenni a nyelvkönyvet, és a álmában a fejébe megy a tudás,- ám ha mégsem így történne, akkor a párbeszéd-orientált tanulási forma a leghatékonyabb a számára.

Éppen ezért a csoportos tanulási forma számára a legjobb, - és egyébként is minden tekintetben remekül alkalmazkodik a tanulótársaihoz.


NAP VAGY MERKÚR A RÁKBAN

Azt javaslom, hogy ne is kifejezetten tanfolyamot - inkább OKTATÓT válasszon, mert aki számára nem szimpatikus, az semmit nem lesz képes neki megtanítani.

Remek a memóriája, ennélfogva a szótárazás nem rossz módszer,- a párbeszédeknél már lehet egy kissé bizonytalanabb, ezt a vonalat érdemes erősíteni.

A nyelvtani szabályokat soha ne "szárazon", hanem történetekbe ágyazva sajátítsa el.

...és ezek a történetek szóljanak lehetőleg a családról, romantikáról, lakberendezésről,- de alkalmas egy jó szakácskönyv lefordításának a módja is :)

Gondolkodhat csoportos formában is, ahol a gyengébbeket gondolkodás nélkül a védőszárnyai alá veheti (amivel ő is gyakorol),- de ugyanilyen megfelelő, ha saját otthonában, magán úton tanul. A saját környezet magabiztosabbá teszi.





NAP VAGY MERKÚR AZ OROSZLÁNBAN

A nyelvtanár mindenképpen legyen határozott(abb) fellépésű és tekintélyt parancsoló(bb), hogy legyen ereje kezelni a néha fellépő lustaságot :)

Kényszer és monotonitás helyett a játékosságra és a kreativitásra alapozzák a feladatokat. Nem baj, ha bőven van bennük kihívás.

A tudás is (mint annyi más), nála hiúsági kérdés, ezért erősen küzd azért, hogy jobb legyen másoknál.
Előfordulhat (sőt: gyakran meg is esik), hogy az Oroszlán tanuló beleszeret a tanárába. Előnye a dupla motiváció - hátránya, hogy elterelődhet a figyelme a tananyagról.

Itt mindenképp a csoportos verzióra szavaznék - már ami a tanulást illeti,- hogy mindig legyen megfelelő közönség a brillírozáshoz.


NAP VAGY MERKÚR A SZŰZBEN

A Merkúr másik gyermeke... okos, értelmes, szorgalmas,- ám azért neki nem megy úgy csuklóból a tanulás, mint az Ikreknek.

Kell, hogy legyen a tananyagban rendszer, a felépítés legyen eleve logikus és átlátható.
A magolás oké, - de ahol a fantáziára van szükség, ott gondok adódhatnak. Ezeket különböző szerepjátékokkal érdemes erősíteni.

A legtöbb Szűz a munkája miatt fog nyelvtanulásba és nem kedvtelésből. ezért ami feltétlenül szükséges, azt alaposan tudni fogja - annyira mindenkép, hogy használhatóvá váljon a tudása.

Jobban jár, ha egyénileg tanul, mert elég szégyenlős ahhoz, hogy bizos tudás nélkül mások előtt megszólaljon. A nyilvánosság erőltetése ellentétes hatást válthat ki: elvész a kedve vagy más tanárt keres.


NAP VAGY MERKÚR A MÉRLEGBEN

Szeret kevés erőfeszítéssel elérni gyors eredményeket, ezért olyan tanfolyamot válasszon, ahol erre fel vannak készülve.
Az intenzív képzések körülbelül lefedik a kitartását..., ha megunja, úgyis abbahagyja - majd kis idő múltán újból nekifog. Nincs ezzel baj :), van, aki így szereti.

Egyébként könnyedén veszi az akadályokat, ha egyensúlyban van a kőkemény nyelvtan az olvasmányosabb részekkel.
 Nála is - akár a Kosoknál - jól megy, ha magáról kell beszélni... bár teljesen más okokból szeretne minél többféleképpen bemutatkozni - illetve minél többet megtudni másokról.

Magán-oktatásban szerintem unatkozik,- a társaság elég jól inspirálja. Szereti, ha jó véleménnyel vannak róla, ezért igyekszik megfelelni az elvárásoknak.




NAP VAGY MERKÚR A SKORPIÓBAN

Erősen hozza a szélsőségeket: vagy muszájból tanul nyelvet, és alig várja, hogy elérje a kötelező szintet,- vagy mániákusan veti magát a dologba

Utóbbi esetben az oktató legyen képben az összes eldugott szabállyal , és a kivétellel (ami erősíti azt a bizonyos szabályt), mert kérdés az lesz bőven, csak győzze válasszal.

A Skorpió céltudatosan és fegyelmezetten halad,- saját tudását rendszeresen elemzi.
El tud merülni idegen nyelvű bűnügyi regényekben, pszichológiai írásokban, misztikus történetekben

Jobb neki (és a társainak is...), ha egymagában sajátítja el a tudást. A nyelv azon mélységei, ahová ő képes eljutni: mások számára talán megerőltetőek, vagy érdektelenek volnának.


NAP VAGY MERKÚR A NYILASBAN

Mivel amúgy is örökké tanul valamit, miért ne legyen az épp valamilyen nyelv?

A Merkúr például nagyon nem szeret itt lenni... ettől függetlenül a nyelntanulási képesség kifejezetten jó is lehet, ha a szülöttképes kordában tartani a nyughatatlanságát, a felületességét, és eredendő irtózását a részletektől (mint például a sokadik nyelvtani szabály).

Legjobb módszer, ha  "élőben", a helyszínen - az adott idegen országban - ragasztja magára a tudást, mert így megszabadul legnagyobb ellenségeitől: a kötöttségektől, a keretektől és a határoktól.

A tanárnak résen kell lennie, hogy rájöjjön: hol a valódi tudás vége és hol kezdődik a blöff és a tippelgetés... :)) de egy kis gyakorlattal a Nyilas jól ösztönözhető. Hiszen ő nem engedheti meg magának hogy bármilyen világrészen is tudatlannak nézzék...

Ha nincs lehetőség utazás közben tanulni, akkor mindenképp javaslom az útikönyvek olvasgatását, valamint idegen kultúrák megismerését az adott nyelven - mindegy, hogy egyénileg vagy csoportban.




NAP VAGY MERKÚR A BAKBAN

A nyelvtanulás is - mint minden más - egy lépcsőfok, amin elérheti a kitűzött célját. Fontos, hogy a modulok rendszerben épüljenek egymásra.

Inkább az írás az erőssége... a szóbeli feladatok nehézséget okozhatnak, a megközelítés mindenkor legyen gyakorlatias, és a tempó semmiképpen ne legyen gyors.
A minőség és a hagyományok iránti tisztelet miatt tradicionális és bevált iskolák a legmegfelelőbbek.

Kitartására jellemző, hogy a hosszabb lélegzetű tanfolyamokat is képes bevállalni és végigcsinálni.
Nem baj, ha csak ő van, kettecskén a tanárral... Az önbizalmának kell, hogy folyamatosan elismerjék a szorgalmát és megdicsérjék az eredményeit.


NAP VAGY MERKÚR A VÍZÖNTŐBEN
  
Elképzelhető, hogy a hagyományos oktatási forma, vagy a megszokott tanrend nála kissé csődöt mond :) Eredetisége sokféleképpen megmutatkozhat: remekül boldogul a számítógépen érkező modulokkal, de egy papírfecnin is adhat jó válaszokat.

Amikor azt hiszik róla, hogy semmit nem tud, akkor hirtelen kiderül: minden szóra emlékszik. (mondjuk ennek a fordítottja is igaz...)
Az oktató tudása az, ami számára fontos - és nem a státusza. Adott esetben szívesen elsajátítja a nyelvet egy londoni hajléktalantól is.

Öntörvényű: ha nincs kedve tanulni, hiába is erőltetik.
A csoportos forma és az egyéni oktatás is megfelelő - mindkettőt képes egy hirtelen ötlettől vezérelve a sarokba vágni - majd újrakezdeni, ha úgy látja jónak.




NAP VAGY MERKÚR A HALAKBAN

Ők azok, akik leginkább ajánlás útján kerülnek az adott intézményhez, vagy tanárhoz.
Ha a családban másra kell a pénz, ő simán lemond a tanulásról... legyen az számára bármilyen fontos.

Folyamatosan le kell kötni a figyelmét, hogy ne kezdjen az igeidők helyett ábrándozni...
A kőkemény nyelvtant kizárólag szituációs feladatokban képes megérteni. A példatörténeteket egyedi fantáziával képes befejezni - ez járható út lehet nála, ha elakadna

Folyamatosan aggódik, hogy elég jó-e, az önbizalmát tanulás közben extra-dicséretekkel is érdemes erősíteni. Inkább magán-tanuljon. Érzékeny, hajlik arra, hogy a könnyebbik utat válassza, - ha lehetőség adódik rá, egy csoportban szinte láthatatlanná tud válni, emiatt nem jut szóhoz, ami csak hátráltatja.



FENTI MEGÁLLAPÍTÁSOK TERMÉSZETESEN EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓPBA KERÜLVE KISSÉ MÓDOSULHATNAK, AZ EMLÍTETT BOLYGÓK HÁZHELYZETÉNEK, ÉS FÉNYSZÖGEINEK FÜGGVÉNYÉBEN.




Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus