2019. március 2., szombat

MI, NŐK...


Őszintén szólva eredetileg nem a közelgő nőnap ihlette ezt a bejegyzést, hiszen egy szál virág az év bármely pillanatában ugyanolyan jelentőségű lehet, mint március 8.-án.

Mellesleg minden igazi férfi tudja ezt :) …





Nem is vagyok kifejezetten szüfrazsett-típus – eszemben sincs az egyenjogúságomért harcolni, legyen csak a hímek kiváltsága az, ami az ő fizikumukhoz lett kitalálva – cserébe számomra jelzés-értékkel bír, ha azt látom, hogy a férfi le/felsegíti a nőről a kabátot, kihúzza/betolja az étteremben a széket, vagy netán kinyitja helyette a kocsiajtót. Sajnos egyre ritkábban látom.

Néhány-száz évvel ezelőtt ezek természetes(ebb) dolgok voltak – manapság a médiákban protokoll-tanácsadók osztják a „tudást”, amit pedig a fiúgyermeknek az apjától kéne látnia és átvennie.

Keverednek a fogalmak az udvariasság és a tisztelet témájában – megy a parttalan vita, hogy az az embernek szóljon inkább, vagy annak, hogy hányassal kezdődik a személyi azonosítója.



Mindegy, ettől a nő még ma is nő, ahány – annyiféle gondolattal, indíttatással és motivációval.

Van, aki anno tüntetni ment a „szőkenős” viccek ellen a Kossuth térre, és van, aki csendben tűri a családon belüli erőszakot, megaláztatást (vajon közülük hányan kapnak csütörtökön egy szál virágot?)

* * * * * 


A mostani bejegyzés alapja tehát nem ez a kétes üzleti értékű ünnep,- hanem a fenti oroszlános kép, ami a minap jött szembe velem egy közösségi portálon. Mint nő – és mint asztrológus is – jót mosolyogtam rajta, mondván: végre valaki helyre teszi az uralkodót! :)

Aztán arra gondoltam, hogy ez a bizonyos képesség minden nőben megvan valahol… csillagjegytől függetlenül, - csak nem ugyanazokat a módszereket alkalmazzuk.


HOGY KI MILYET - ÉS MILYEN ARÁNYBAN KEVERVE?






Találtam néhány igen frappáns idézetet, jelen- és múltbéli hírességek tollából, amelyek jól árnyalják, miként látszik női gyengeségnek az, ami valójában ERŐ.

 Kedves hölgy-olvasóm, magadra ismersz valamelyikben?  :)
 Talán egy kicsit mindben... hiszen úgyis mindig azzal jönnek, hogy bonyolultak vagyunk :)



KOS:


„A történelemben többnyire a férfiak a hősök. A személyes életünkben a nők.”

- Kepes András -

                                                                                     

BIKA:


"A nők semmiben sem kételkednek; ha velük vagy, a világ hihetetlenül egyszerű. Mindent a maga helyére tesznek, valódi jelentősége szerint osztályoznak.
Igen jól tudják, hogy az ő nagymosásuk olyan fontos, mint a német császárság megalapítása. Velük biztonságos az élet."

- Pierre-Auguste Renoir -

  

IKREK: 


"A nőnek épp az az értéke, hogy a gondolkodása női. A szíve meg angyali."

 - Gárdonyi Géza -






RÁK:


"Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy nő, aki anya; - egy anya, aki szeret."

 - Jókai Mór -


OROSZLÁN:


"… az asszony befolyása olyan, mint a levegőé, mert mindenütt jelen van, és mégis láthatatlan. Nincs mód kivédeni vagy kikerülni. Áthatol minden óvatossági rendszabályon, és úgy hat a szeretett férfira, mint klíma a növényzetre."

- José Ortega y Gasset -



SZŰZ:


"Vannak nők, akik állandóan szolgálnak: egy férfit, egy családot, egy zárdát, egy gyermeket szolgálnak. Ezek a nők csendesek. Mindazt, ami az életben nélkülözhetetlen, amit "valakinek el kell végezni", ők végzik."

- Márai Sándor  -









 MÉRLEG:


"A nő a természetnek egyetlen lénye, aki érzésünket érzéssel viszonozza, és akit boldoggá tesz az a boldogság, amellyel bennünket megajándékoz."

- Denis Diderot -




SKORPIÓ:


"A nő az a lény, amely végletes erejében és gyengeségében: képes elájulni, ha egy egeret vagy pókot meglát, és az élet legnagyobb rémületeivel sokszor rettenthetetlenül száll szembe.

  - Denis Diderot -




NYILAS:


"A nők időnként olyasmit tesznek, hogy az ember csak áll és bámul. Egész életedben próbálkozhatnál, bizonyos dolgokban mégsem volnál képes olyan könnyedségre, mint ők. A lelkük mélyén valahogy könnyedek. A lelkük mélyén."

 - Alessandro Baricco -




 


BAK:


"Ha nő vagy, ne feledd: egy igazi varázslónak születtél, teremtő tündérnek. Ha valamit szeretnél, el fogod érni, meg fogod érinteni. Az érzelmeid segítenek megtalálni és megtartani bármit: szerelmet, munkát, célokat. Elegendő vagy te magad. A lelked és a szíved."

- Belső Nóra -



VÍZÖNTŐ:


"Arra megyek, amerre tetszik. Messze szállok, mint a sólyom. Élem az életem, és örömömet lelem benne. Szabad leszek végre. Nem csekélység ez egy nőnek – a szabadság."

- Philippa Gregory -



HALAK:


 „…egy nő sohase tárja fel egy férfi előtt azt, amire gondol. (...) Titokzatosságunkban rejlett a hatalmunk. Ez olyan elemi bizonyosság volt, ami nemzedékek során sem változott.

- Karen Essex -





Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus


2019. január 29., kedd

A Vízöntő hava

Vajon mi az a 8 kulcsszó, ami a legjobban jellemzi a Vízöntőket?


Miről ismerhetőek fel szinte első ránézésre?
Mitől mások ők, mint a többi ember?
Hogyan kezeli egy Vízöntő a benne lévő különlegességet - és a lényeg :) : hogyan kezelheted ezt JÓL te, aki a környezetében élsz?
Mit tehetsz, ami örömmel tölti el... és mi az, amit feltétlenül illik elkerülni vele kapcsolatban?

Néhány fontos ismeret egy összefoglaló videóban:




Boldog születésnapot kívánok az érintetteknek! 😙


Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus

2018. december 30., vasárnap

Amikor mindenki egy kicsit idegbeteg...

2019. január 1-én hajnalban a Mars belép a saját (fő) jegyébe - a Kosba - és itt is fog maradni másfél hónapig,- ezért február 15-ig azoknál is kissé előbb elpattan a húr, akik alapjáraton nem a könnyen kiboruló biliről híresek.

Mit érdemes tudni erről a jegyhelyzetről?


A Kos jegyében álló Mars „otthon” van. Segít abban, hogy jobban, erőteljesebben tudjuk képviselni a saját érdekeinket, ami jól jöhet, ha úgy alakulnak a körülmények, hogy szükségünk van a „fegyvertár” bővítésére.

Nézzük először az uralmi Mars általános hatásait:
  •  például segít szembe nézni a napi kis problémákkal, és sürgeti a megoldásokat a meghátrálás, halogatás helyett
  • a meggondolatlan hirtelenkedés viszont azt hozza magával, hogy csak a saját kárunkon vagyunk képesek tanulni. Érdemes erre jobban ügyelni.
  • az EREDMÉNY, az eredményesség most még fontosabb, mint egyébkor, - úgyhogy inkább csak kisebb, könnyen elérhető célokat tűzzünk ki! A sikertelenség a következő hónapban jobban a padlóra küldhet,- jobban megtöri a lendületet, amivel idáig haladni tudtunk. 


A kép forrása: shop.bulider.hu

  • A rajtunk kívül álló körülmények tekintetében most a türelmünk és a kitartásunk is kevesebb, mint egyébkor,– amit nem mi irányítunk, azt sokkal nehezebben viseljük. (például nem baj, ha a hivatali ügyintézéseket máskorra időzítjük)
  • A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk (és a csalódásoknak a fő oka) gyakran az önzés, - amely minden uralmi Marsban megvan valahol. Az önérvényesítés módjának megfelelő megtalálása le tudja csökkenteni a csalódások – és a veszteségek számát.  
  • A kifejezetten tüzes jelleg miatt,- ahogyan a munkában és a játékban, úgy a szerelemben is - jobban szükségünk van a beteljesülésre, mint egyéb Mars-állásokkor. Fokozottan igaz a '60-as évekbeli mondás, miszerint: "szeretkezz, ne háborúzz!" (érdemes volna megfigyelni, hogy a Kos-Marsok után hét-kilenc hónappal mennyit ugrik a gyermekszületések százaléka 😉 )


Kép forrása: szdnyi.blogspot.hu


  • Ez a Mars hatalmas fizikai aktivitást hoz. Sportolás, vagy egyéb erős igénybevétel hiányában a szervezet stagnáló üzemmódra vált,- amitől belső nyugtalanság, elégedetlenség alakul ki – hiszen bőven van hajtóerő, csak nincs kihasználva, be van zárva. Ha nincs megfelelő levezetés, akkor fejfájást tud okozni a bent lévő feszültség. Kell ez nekünk? Persze, hogy nem - úgyhogy irány valamelyik konditerem vagy zumba-óra.  

Utóbbi ponttal egyébként egyszerre sok legyet is agyoncsaphatsz: sok mozgással előrébb leszel, ha van olyan célod, hogy karcsúbb legyél... Amitől a párodnak is nagyobb kedve támad rád... Amitől nagyobb esélyed támad a szerelmi beteljesülésre... Amitől kissé türelmesebb leszel azokkal, akik elfelejtettek sportolni.....


Ugye, hogy nem is olyan rossz dolog ez a Kosban járó Mars?! :))

Egyébként - hogy tudj róla - ez a Mars valahol, valamilyen jegyben járt akkor is, amikor te megszülettél. Ennek függvénye többek között az is,  hogy ezt a mostani helyzetet - és az összes konfliktushelyzetet - hogyan tudod az életed során kezelni... és még sok más, hasznos dolog is kiderül. 

Te tudod, hogy hol áll a Marsod a születési képletedben?

 Érdemes kideríteni, mert  ennek ismerete nagyon sokat elárul rólad – és neked. 


Köszönöm, hogy velem tartottál!

Farkas Andrea
aszrtológus

2018. december 23., vasárnap

7 módja annak, hogyan szilárdítsd meg a birodalmadat

Ritkán tapasztalható mértékben erősek mostanság a Bak-energiák, amiket érdemes okosan "meglovagolni" a külső és belső stabilitásunk érdekében. 




Jelenleg három bolygó - a Szaturnusz, a Nap, és a Plútó - tanyázik a Bak jegyében, ami önmagában sem kevés... de hamarosan csatlakozik a csapathoz a Merkúr is, és 2019. január 20-ig így együtt határozzák meg az Univerzum energiáinak fő irányát a Földön élők számára. 

A Téli Napforduló kezdetekor kiemelt figyelmet kap a Bak, amely a szerkezet, a kemény munka és a teljesítmény csillagjegye, és nem csoda, hogy ez a szezon egybeesik az új évvel, amikor egyébként is messzemenő célokat és terveket állítunk be magunknak.


Ám most egy kis odafigyeléssel extra eredményeket is tudunk elérni. A földies jegy a természet erőforrásainak kiaknázására szólít fel úgy, hogy lassú - de stabil emelkedéssel olyan alapokat teremthessünk, amelyek nem csak magunknak, - de az utánunk következő generációnak is biztos alapokon álló örökségül szolgálhasson. Nem kis felelősség ez... dehát a szaturnuszi energia sose a könnyedségről szól :)

Mit tehetsz annak érdekében, hogy minél eredményesebben alapozhass?


1. EGYSZERRE EGY CÉLRA ÖSSZPONTOSÍTS!


A kép forrása: www.quartz.hu
Ha eddig másként is csináltad, most érdemesebb "hátulról" kezdened: először állítsd fel a végső CÉLT, majd szép apránként tervezd meg az oda vezető utat. Számold ki pontosan, mennyi időt szánsz erre a projectre - hogy melyik lépcsőfok mikor számít késznek, - és hogy a következő állomáshoz milyen erőforrásokra lesz szükséged (pénz, energia, tárgyi-személyi feltételek, stb...) Lehet, hogy unalmasnak fog tűnni... de ehhez kapod mindjárt a következő pontot, miszerint:


2. HAGYJ EGY KIS TERET A SPONTÁN DOLGOKNAK IS!


Minden elért fokozathoz tervezz valamilyen jutalmat magadnak. (Ez azért is fontos, mert lehet, hogy a személyiségedhez nem passzol a Bak kőkemény célorientáltsága, és hamar elmehet a kedved a továbbiaktól... amiért most nagy kár lenne.) Előfordulhat, hogy átmenetileg sötétbe borul az alagút vége,- a depressziósabb időszakokra találj ki valami bohókásat: menj el táncolni, vagy vegyél valamit magadnak (csak óvatosan költekezz, ne húzd fel a Szaturnuszt 😉).

3. NE FELEDD: NINCS SZÜKSÉGED GURUKRA!


A Bak a mesterségek jegye is... ez kedvező időszak, hogy megfogadd bölcs és tapasztalt szakértők tanácsát,- de ne emeld őket magasabbra annál, mint amennyit érdemelnek. A helyes értékrend felállítása sokkal lényegesebb most, mint bármikor. Óvakodj azoktól, akik vélt vagy valós hatalmukkal készülnek visszaélni. Mindenki kapja meg a tiszteletet és a fizetségét azért, amit hozzátesz az utadhoz, de tartsd szem előtt, hogy te vagy a terved főnöke. 


4. TARTSD EGYENESEN A GERINCEDET!




A gerinc a Szaturnusz egyik fő vesszőparipája,- jelképezi a tartást, a belső egzisztenciát. Ahogy kint, úgy bent... ugye, ismered a mondást? Gerincjógával, vagy egyszerűen csak egyenes, kihúzott derékkal, "emelt fővel" sokkal nagyobb sikerre számíthatsz, a helyes testtartás erősíti az önbizalmadat, és határozottabbnak is tűnsz tőle. És ha annak látszol, már félúton jársz afelé, hogy az is legyél. 

5. KERESD MEG A MÚLTAD TAPASZTALATAIT!


Volt már olyan, hogy hasonló szituációban nem voltál eredményes? Na - most kellene ennek a tanulságát jól levonnod, és megértened az akkori kudarcnak a leckéjét. Mindenképp szánj erre elég időt,- alaposan térképezz fel minden azonosságot. Ha elég bátor vagy ahhoz, hogy nagyon mélyre menj, a Bakban lévő Plútó most segíthet a szekrényben lévő csontvázak kiborogatásában,- és a tervedhez vezető utadon komoly segítséged lehet a megbocsájtás és az elengedés.

6. ŐRIZD A TRADÍCIÓKAT!


Manapság minden és mindenki a vadiúj eszmék és struktúrák megszállottja, - a Bak energiák pedig most pont az ellenkezőjét fogják értékelni. Nem a fejlődés ellen van - hanem a hagyományokat igyekszik majd a fejlődés szolgálatába állítani. Te is nézz körül, hogy a célodhoz milyen régebbi, bevált (mondhatni: kitaposott) út vezet, - és indulj el rajta. Valószínűleg simább lesz a haladásod, mintha valami ultramodern, senki által ki nem próbált módszerben gondolkodnál.

7. TISZTELD A TERMÉSZETET!




A Bak - mint földies jegy - szorosan kötődik Gaia-hoz,- ráadásul ellene van minden pazarlásnak. Mivel alapból az ÉPÍTÉS a lényeg, vigyázz, hogy közben semmit ne ROMBOLJ le, ne tégy tönkre! Ha semmi más nem jut eszedbe, elég, ha odafigyelsz, hogy kevesebb vizet pocsékolj, kapcsold le a lámpát azokban a helységekben, ahonnét kilépsz, gyűjtsd szelektíven a hulladékot - vagy vigyél saját szatyrot a bevásárlásokhoz. Amennyivel csökkenteni tudod most a magad mögött hagyott ökológiai szemetet, annyival könnyebb lesz meggyőznöd a Szaturnuszt a terved helyességéről. 

Amennyiben kíváncsi vagy rá, hogy ezeken kívül mit is jelentett még a Szaturnusz Bak jegyébe lépése, egy korábbi írásban - IDE KATTINTVA - találhatsz még lényeges információt. 


Ha ismered a saját képletedet, még pontosabb képet alkothatsz arról, mit is vár tőled a Nagy Tanító. Itt alul kérheted e-mailben a bővebb kifejtést: 





Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus

2018. december 14., péntek

Michel de Nostredame...

... vagy latinosított nevén Nostradamusa francia reneszánsz neves alakja, IX. Károly francia király udvari orvosa, képzett csillagász-asztrológus, misztikus jósgyógyszerész a Julianus naptár szerint 1503. december 14-én született Franciaországban, Saint Rémy-ben. 

Kortársai körében nemcsak pestisdoktorként, hanem látnokként is ismert volt, utóbbi tevékenysége alapozta meg máig tartó hírnevét. 





Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai - melyeket A próféciák című könyvében hozott nyilvánosságra, - sokak szerint teljesültek, illetve teljesülnek. 

Kisgyermekként nagy hatással volt rá anyai nagyapja, aki orvosi foglalkozása mellett képzett csillagász és asztrológus is volt: ő avatta be érdeklődő unokáját a csillagképek világába, valamint a bolygómozgások számításaiba és tudományába. Nostradamus már az iskolában is mindig örömmel beszélt diáktársainak a csillagokról, amiért ők kis asztrológusnak nevezték.

Felnőttként néhányszor éjszakánként „elragadtatott állapotba” került, „megszűnt körülötte a külvilág”, lelki szemei előtt fura képek, látomások és történetek elevenedtek meg emberekről, eseményekről. Ezeket a jövőről szóló híradásoknak tartotta, és szorgalmasan jegyezgette. 

Csillagászati ismeretei és műveltsége segítségével pedig megpróbálta kitalálni, ezen események mikor és hol fognak lejátszódni és mit jelentenek valójában. Tehát Nostradamus feltétlenül hitte, hogy az általa látottak-hallottak jövendőbeli valós események, melyek pontosan úgy meg fognak történni, ahogy lelki szemei előtt lejátszódtak (erre írta, hogy „képes vagyok nem tévedni, nem elámítódni”) – viszont abban már maga sem volt minden esetben biztos, hogy ezen események mely dátumokhoz köthetőek. 






Nostradamus látomásai már több éve tartottak, míg arra kezdett gondolni, hogy ezek mások számára is fontosak lehetnek.
A próféciák című könyve  az idők során több, egyre bővülő kiadást ért meg, négy-hat soros  versekből áll, ezek a jósversek, melyeket Nostradamus százas csoportokba, centuriákra osztott. (Néha emiatt magát a könyvet is Centuriáknak nevezik). 

csillagjóslás fénykorában született művet, melynek verseit azóta is számtalan kiadványban jelentették meg és értelmezték, kritikusai szerint homályos megfogalmazásuk folytán akár sokféle történelmi eseményre is lehetett és lehet vonatkoztatni.

A kutatók és történészek - bár sok jóslat értelmezésében eltérnek, de - általában egyetértenek abban, hogy megjósolta a francia forradalmatNapóleon és Hitler fellépését, mindkét világháborút, a német V1 szárnyas robotbomba felfedezését, a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadásokat, avagy Louis Pasteur működését, a holdraszállástDiana hercegnő halálát, a Challenger-katasztrófát... 




... és egyes (meg nem erősített, azaz erősen bulvár 😉 ) források szerint nem túl biztató kész forgatókönyv
volt a látomásaiban a 2019-es Magyarországról is. 

Nekem azonban jobban tetszik egy fordítás Szentmihályi Szabó Péter tollából, miszerint:

A második ezredév után Pannónia váratlan erőre kap, 
királyok gyűlése lesz Budán, de császáruk magyar marad. 
Kelet s nyugat központja lesz, egy évszázadra legyőzhetetlen, 
szembeszállni velük nem érdemes: uralkodik a Lélek és a Szellem.