Vajon látszik-e a születési képletben a homoszexualitás?
Hiszen a magad módján működteted a rendszert, tartod az egyensúlyt.
Persze, hogy kártékony bolygókról van szó, hiszen a sorsod emiatt teli lesz kellemetlen eseménnyel.
De valójában mit lát ebből az asztrológus?
Először is, ami nagyon lényeges: jó esetben lát egy tökéletesre korrigált képletet.
Netes kalkulátor (vagy hanyag szakmász) által készített aszcendens-számítás, vagy pontosított születési idő semmire sem jó – de erre különösen nem!
Nagyon lényeges az 5-ös ház alapos vizsgálata, és gyanakvásra ad okot, ha az említett két bolygó az 5-ös ház urával van fényszög-kapcsolatban,- bár bolygó-bolygó közötti kapcsolat csak lehetőséget mutat… esetleg plátói szerelemre, vagy az aktuális társadalmi normákat kicsit túllépő módra (mint pl. a perverzió) – ám a nemi identitás vizsgálatánál egy ilyen aspektus azért elég erős jelzésnek számít.
Ha a Neptunnak és az Uránusznak valamilyen konkrét módon köze is van az 5-ös házhoz, akkor az asztrológus picit továbbléphet a gyanakvásban. De ez még mindig nagyon kevés.
Minden esetben a horoszkóp egészét kell vizsgálni.
Például, ha fentiek mellett még a születési uralkodó is kártékony bolygó – vagy kártékony bolygótól vannak elvárások felé,- esetleg nagyon rossz méltóságú,- vagy ha a Plútó 8-as témaként rajta áll a X-es vagy a IV-es csúcson (utóbbinál ugye eléggé eltaposott helyzetű…), az rendesen el tudja hajlítani a személyiséget, ami majd sokkal nehezebbé teszi a horoszkóp tulajdonosának a helyzetét az egész életén keresztül.
A Schőner-módszer által tesztelt és alkalmazott „házak együttműködése” olyan további adalékokkal tudja ellátni az értő szemeket, amelyek aztán minden kétséget kizáróan – „sok nullal” alá tudják támasztani a gyanút. A módszer jelenleg kizárólag a Magyar Holisztikus Egyesület Akadémiáján sajátítható el.
Itt jegyezném meg azt az apróságot, hogy a homoszexualitás és a perverzitás(ok) képletei szakmailag nagyon látványosak ugyan, de véletlenül sem tartoznak a „tanuló-horoszkópok” kategóriájába.
Nem csak azért, mert a megközelítése akár szubjektív is lehet (hiszen kinek mi a normális?), hanem azért is, mert nagyon összetett és sokrétű tudásnak és tapasztalatnak kell az asztrológus háta mögött lennie, mielőtt állást foglal, vagy véleményt alkot.
Hoztam egy példaképletet, melyen minimum tizenegy utalás van arra, hogy a szülött ma nem csak szimpatizánsként vonulhat a tömeggel Budapest utcáján. Ki talál meg belőle legalább hatot? :)
Kezdő asztrológusoknak hívnám fel a figyelmét rá, hogy pályafutásuk kezdetén könnyen túllendülhetnek, elviheti őket a lelkesedés, hogy már mindent tudnak…
Figyi:
Einstein-nek tulajdonítják a következő mondást:
„A KEVÉS TUDÁS VESZÉLYES. A SOK IS.”
Ez a mi hivatásunkban különösen igaz, mert a tudás lehet nagyon nagy – de mögüle soha nem hiányozhat a jó szándék, az empátia, és az EMBER.












