NostraBélus...

 

NostraBélus. Így hívta magát, és így nevezték mások is, amikor én megismertem.

Ő választotta ezt a nevet, ami tudatosan tükrözte az általa fejlesztett Nostradamus program hangzását, - és az emberben rejlő örök játékosságot egyaránt.

Persze ez a játékosság nem látszott rögtön, sőt: első találkozáskor inkább a határozottság, tekintély, az udvarias távolságtartás, és az Oroszlán aszcendens adta erőteljes karizma hatása alá vonta a környezetét. Később, amikor már nem féltem Tőle, igen érdekes volt megfigyelni, hogy ez a benyomás az emberekből kétféle spontán reakciót váltott ki: az erősebb személyiségek azonnal vetélytársat, potenciális „veszélyforrást” - a szelídebbek pedig egyfajta vezetőt láttak benne... és Ő – a játékosság nevében – hajlandó volt ezekből mindent  felvállalni, ha szükség volt rá.

A mi kapcsolatunk sem indult zökkenőmentesen. A sikeres szoftvervásárlásom után szembesülnie kellett vele, hogy egyrészt nem vagyok az a kimondott informatikus fajta..., tehát lépésről-lépésre, óvodás-szinten kell elmagyaráznia a telepítést - másrészről, ha már feltelepedett: én mindent, - természetesen azonnal és egyszerre akartam tudni a program funkcióiról, így napszak-függetlenül ötpercenként kérdeztem valamit. Sokáig volt türelmes... tényleg. Aztán viharosan összevesztünk.

Másfél évig nem szóltunk egymáshoz, még a ritkán érkező kérdéseire (miszerint: Andrea, mikor jön már végre hozzám asztrológiát tanulni?) sem mertem válaszolni. Végül az általa nyerhető tudás iránti kíváncsiságom győzött, és beiratkoztam a Hallgatói közé.

Szép lassan megtanultam, hogy reggel 9 előtt még vészhelyzetben sem hívható, - hogy véletlenül sem szabad megkérdezni, mit reggelizett,- hogy a papírnehezék az íróasztalán csakis egyazon helyen tartózkodhat,- hogy a leghalványabb konkrét utalást sem lehet tenni a hibáira... Ő pedig lassan rájött, hogy amikor a mi csoportunknak ad órát, valahogy mindig kerül egy kazalnyi gyümölcs, és meleg házikoszt az asztalára (utóbbi természetesen csakis hús tartalmú), - hogy olyankor eltűnik a mosatlan edény a konyhájából, - összerendeződnek a papírjai,- elintéződnek a számára nemszeretem tennivalók.

Közben az óráin figyeltem, jegyzeteltem, szóról-szóra. 

Béla (ahogy később egy Hallgató megfogalmazta) nyitott tenyérrel tanított.

Nem misztifikálta az ismereteket, nem fukarkodott a példákkal... gyakorlatilag addigi életének majd’ minden fontos eseményét, momentumát megismertette velünk, a tanítványaival,- és rengeteg egyéb képleten keresztül is elintézte, hogy láthassuk: mi mit jelenthet, mi mit mutat egy-egy direkcióban, tranzitban,- hogyan kell értelmezni egy-egy fényszöget úgy, hogy ne csak lehetőségekben gondolkodhassunk, hanem a lehető legközelebb járjunk a valósághoz.

A jegyzeteim ma is megvannak, négy teliírt spirálfüzet a legnagyobb becsben tartva,- ahogyan már az Ő jegyzeteit is én őrzöm, amiket anno a régi Baktay-ban készített. Hogy mennyire tisztelte a tudást, arról a férfias gyöngybetűket tartalmazó, és bőrkötéses egykori mappák árulkodnak.

A vizsgám után fura szimbiózisban kezdtünk létezni, hiszen az együtt töltött idő alatt kialakultak közös szokások, rituálék, - egyre inkább engedett belelátni a kutatásokba, egyre több feladatot bízott rám.

Nem volt könnyű az asszisztensének lenni (pedig kaptam becenevet is, miszerint: Tencia 😌),- de ahogy mindig mondta magáról: a legnehezebben kezelhető embertípusba tartozik.  Végtelenül maximalista lévén, pont annyit követelt tőlem, mint saját magától, és ez nem volt kevés... - de kétségkívül többet tanultam ebből, mint amiről valaha is álmodni mertem.

Gyakran – természetesen a kliensek engedélyével - végignézhettem, ahogyan dolgozik, elemez, konzultál... és nem túlzok: az egy csoda volt. Látni az ügyfelek meglepett arcát, amikor a korrekció során olyan dolgokra tapintott, amikről „elvileg” nem tudhatott volna,- vagy érezni a levegőben a hálát a visszajáróktól... mert „ha ő ezt vagy azt nem mondta volna”... Ezek örökre beégtek a retinámba és a szívembe is.

Sokszor ültem ott az üzleti tárgyalásain a befektetőkkel, - és sokszor képviseltem a diplomáciát közte és a kutatószoftvert fejlesztő informatikus kollégák között, mert befigyelt az a bizonyos karizma és maximalizmus... amire persze nem mindenki reagált egyformán jól.

Láttam, miként próbálja sokaknak megmutatni a módszerét egy olyan világban, ahol az asztrológia csak babonaként lehet jelen – és láttam, mennyire megviselte, amikor a média által jól kiforgatva, provokálva belevitték olyan dafke kijelentésekbe, amitől évekig, ha beírtad a google-keresőbe a nevét, csak az jött ki, hogy Schőner Béla hülye.

Végül is elérték a céljukat: Schőner Béla visszavonult, megszokták, hogy nem nyilatkozik, leszálltak róla. Nem baj, több maradt belőle a tanítványoknak, - és nekünk: barátoknak, családtagoknak.

Nyaranta összejártunk bográcsolni, grillezni - karácsony Szentestéjén együtt ültünk az ünnepi asztalnál, és ha épp nem volt semmi sürgős munka, bontott egy üveg jégert, és odatelepedett néhány órácskára a hangszeréhez. Talán ezek az órák hiányoznak a legjobban.

De nem volt annyi pohár vagy dallam, ami ne tette volna lehetővé, hogy a közös családi programok is végül valahogy munkába fulladjanak.

Egy ilyen alkalommal született meg a hivatalos, komoly iskola ötlete, - és mivel a Főnök ilyen téren el volt már kényeztetve, ha tehette, elkerült minden adminisztrációs/bürokráciás tevékenységet, így adta magát, hogy ki alapít végül egyesületet erre a célra (nyilván Reácska) ,- és ki vezet valójában a háttérből (nyilván Béla). Mindenkinek jó volt így.

Igyekeztem a bizalomra rászolgálni, és ezúton is köszönöm azoknak, akik akkoriban az én „kezem alatt” jutottak el a vizsgáig, hogy annyira jók tudtak lenni,- mert ezzel igazából ők bizonyították, igazolták az én alkalmasságomat.

És ha Tanár úr itt lehetne, velem együtt mondaná: most kell köszönetet mondani azoknak a Kollégáknak,- a saját területükön akkor már neves szakembereknek,- akik szinte ismeretlenül, első hívásra mellénk állva biztattak, és segítettek ezt az intézményt létrehozni.

Örök hála Podonyi Hedvig grafológus, Szilvásy Judit Feng Shui oktató, Lázár Ildikó természetgyógyász-családállító, Megyeriné Sándorné jógaoktató, Szilágyi Ilona holisztikus masszőr, Simonyi Éva asztrológus – és a hölgykoszorú után végül, de nem utolsósorban Kiss Zoltán Zéro numerológus felé. Feledhetetlen közös nap volt! 💕

Hédi isteni lekvárjának az ízét azóta is kutatom J

Aztán teltek az évek. Egyre többen és többen érdeklődtek a módszer iránt a világ minden tájáról... Már ketten „toltuk a szakmai szekeret” az oktatás terén, de a kutatásokhoz sok egyéb segítséget is kaptunk.

Voltak, aki anyagilag támogatták a belső használatú szoftverünk elkészítését, - volt, aki a szabad pillanatait áldozta fel, hogy munkájával részt vegyen ennek a fejlesztésében, okosításában, megtöltésében.

És nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik a saját életútjukat adták mindehhez: sok munkaórán át értékelték az eredményeinket a saját megélésük és eseményeik függvényében, így még pontosabbak lehettek a konzekvenciáink -, és elérhettük például, hogy a gyakorló- és vizsgaképleteink mindegyike valós személyek hiteles „pontszámaira” épülhet.

Ahogyan Tanár úr mondta:

„Itt nincs helye esti mesének. Valami vagy minden részletében működik vagy sehogy.”

És az ő módszere működött/működik.

Gyakran kérdezik tőlem, hogy milyen volt vele együtt dolgozni. Utólag azt mondom, hogy semmiért nem adnám oda azokat az éveket, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy mindig zökkenőmentesen mentek a dolgok. És ő sem akarná, hogy hazudjak 😉

Ugye, említettem már, hogy a nem könnyen kezelhető embertípusba tartozott...  Oroszlán aszcendens, egy I-es házat kezelő Neptun, Szűz Napjegy, négy Szűz bolygó – mindegyik a 2-es házban, az összes bolygója a keleti oldalon, egy exil/uralmi Szaturnusz... és még sorolhatnám, mi minden támasztja ezt alá szakmailag... De nem ez a lényeg. Egyetlen mondat a fontos, amit megtanított az Oroszlánokról: kényszerrel semmit nem érsz el nála – szeretettel viszont bármit. Így üzemeltünk.

Ahogy korosodott, maximum csak a hajkorona ritkult – a karizma megmaradt. De felvett olyan szokásokat, amikről – mer’ az szerinte racionálisan szemlélve nettó időpocsékolás - azelőtt szó sem lehetett: a lélek mélyebb útjairól szóló előadásokat felváltva nézegette a jobb sitcom-okkal, coach-okkal beszélgetett, komolyabb szakmai indok nélkül kötött ismeretségeket, vagy elnézőbben mosolygott olyan dolgokon, amik azelőtt kiakasztották volna.

Egy-egy mondatával utalt arra, hogy mi az, amit nagy sürgősen neki kell még megcsinálni, közben oda-oda szúrta, hogy azok hogyan legyenek majd jól folytatva.

Amikor megkérdezik, hogy szerintem tudta-e, mennyi ideje van minderre, a válaszom egyértelműen igen... de a felkészítés részéről inkább észrevétlen volt, mint direkt. A horoszkópot – a sajátját is – útjelző táblának, vagy térképnek használta, és nem önbeteljesítő jóslatnak. Teszteltük számszerűen eleget az „élet végét” ahhoz, hogy senkit ne érjen meglepetés, ám konkrétan ritkán beszéltünk az övéről... az utolsó időszakban meg szinte egyáltalán nem. Mégis bizton állítom, hogy tudta – sőt: bizonyos szempontból elébe is ment a dolgoknak. Azóta nem véletlenül tanítom ezt a témát az ő képletén mutogatva... Ő is így akarná.

A halála utáni időszakban minden második ember azt kérdezte tőlem, fel vagyok-e készülve arra, amit „örökségként” kaptam, hogy nekem kell tovább vinni, amit ő elkezdett,- és a tiszta működőképességét őrizni annak a módszernek, ami a nevéhez fűződik. Dehogy voltam. Még a civil mindennapokra sem - nélküle.

De tudom a feladatomat, és nem is vagyok egyedül ebben. Lachné Kálmán Andi – Béla keresztlánya - remélhetőleg örökre az életem része marad, az ő segítségére mindig számíthatok.

Talán nincs is meg bennem az az erély, határozottság, amivel Tanár úr által évtizedekig bástyázva volt a saját rendszere, így más eszközökhöz nyúltam. Törvényi oltalom alá került a névvel együtt az arra való hivatkozás, publikáció - minden eredmény, és annak használata, illetve tovább oktathatóságának módja.

A képzéseink tematikája változatlan, - kőkemény végvizsgán kell bizonyítani, hogy a mozaik minden darabkája biztosan a helyén van... – és itt olyan vizsgabiztosok ülnek a hátam mögött, akik elkötelezettek és rutinosak a metódus működését illetően (ezúton köszönet nekik is).

A tanórákon kívül is gyakran veszem észre – vagy, ha nem, akkor felhívják rá a figyelmemet-, hogy használom a szófordulatait, önkéntelenül idézem a gondolatait. Tény, hogy nem mindig és nem mindenben értettünk egyet..., olyan is akadt, hogy ezt a szomszédos lépcsőházban is hallották... 😊  De szeretném hinni, hogy legalább ezredannyit nekem is sikerült hozzátennem az ő életéhez, mint neki az enyémhez.

Van az a mondás, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. 

Ha ez igaz, akkor - ha rajtam múlik - NostraBélus örökké élni fog.

 

A hivatalos életrajz itt olvasható:

Shőner Béla BIOGRÁFIA