2018. április 12., csütörtök

Útmutató a gyermekedhez - INGYENES kiadvány


Az írás apropóját egy kedves ismerősöm épp aktuális problémája adta, aki két gyermeket könnyedén, különösebb nehézségek nélkül felnevelt, útjára indított… – majd a harmadik csemeténél azt érezte, hogy ott minden másként működik  -  az addigi tapasztalataiból szinte semmit nem tudott kamatoztatni, - és ettől nemcsak megijedt, de jelenleg saját kudarcként éli meg a „bevált” módszer sikertelenségét. 

 


Pedig… az aszcendens (és bizonyos százalékban a Nap-jegy, meg a fényszög, stb.) nem csak a felnőtteket különbözteti meg egymástól, - az alapszemélyiség már születéstől fogva adottá válik, - ezáltal minden palánta másként reagálja le ugyanazt a hozzáállást.

Természetesen az egy gyermeket nevelőknek is nagyon hasznos, ha tisztában vannak a kicsi aszcendensével, ami nem csak abban lehet hatalmas segítség, hogy mivel lehet jól motiválni, hogyan érdemes terelgetni, – hanem eme ismeret tükrében már igen korán meg lehet tanítani neki (úgymond: „be lehet erősíteni”)  azokat a dolgokat, amikkel alapból – jelleménél fogva - kissé nehezebben boldogul majd.

Gyorstalpaló szülőknek – azaz: hogyan, mivel segíthetsz a gyermekednek?  





Néhány példát szeretnék mondani a fentiekre, - persze szigorúan a teljesség igénye nélkül, hiszen az összes szempontból konkrét megállapítást mindenkinek (a kicsiknek és a kamaszoknak is) csak a saját, jól beállított személyes képletéből lehet tenni. Ám már azzal is sokat segítünk, ha az IRÁNY megvan, - így talán sokkal kevesebbet hibázhatunk.

Cél, hogy mindenki kiegyensúlyozottabb, boldogabb legyen! 



Köszönöm, ha megosztod a lehetőséget másokkal is!



Farkas Andrea
asztrológus

2018. március 23., péntek

AZ ENERGIÁK ÁRAMLÁSA

Te tudod, hogy hol áll a Marsod a születési képletedben? Érdemes kideríteni, mert  ennek ismerete nagyon sokat elárul.

Köztudott, hogy a Kos ENERGIKUS. Nem véletlen, hiszen bolygója – a Mars – az energiák áramlásáról mesél minden egyes horoszkópban.




Ha a Mars az I-es házadban van, 


az a személyiségedet, a jellemedet teszi ösztönösebbé… döntéseiden nem sokat filózol, az utadon – ahogy a Kosokat is – visz a lendület.

A benned lévő feszültségnek megfelelő megnyilvánulási formát kell találni, lehetőleg még a „kő kövön” effektus előtt. Szerencsés, ha megtanulsz uralkodni az indulataidon.

Ha közel van az aszcendensedhez, az nagyon erős vitalitásról árulkodik, - légy óvatos, mert a kapkodás miatt vonzod a balesetveszélyes helyzeteket, - és mivel mindent hamar és gyorsan akarsz: fennállhat a kiégés veszélye is.


Ha a Mars a 2-es házadban van, 


akkor rengeteg energiát teszel abba, hogy érzelmileg és anyagilag biztonságban legyél, ennek érdekében nagy elánnal szerzed a pénzt – majd gyakran meggondolatlanul el is költöd (jó esetben nem nőt/pasit vásárolsz rajta…hiszen idejekorán felismered, hogy a szeretet nem eladó). 

A bolygó tartózkodási jegyén múlik, hogy a vagyonodat körültekintő befektetésnek, kemény munkának, vagy okos pénzkezelésnek köszönheted-e… de a kiadásánál jusson eszedbe, hogy ami könnyen jön, az legtöbbször könnyen is megy.




Ha a Mars a 3-as házadban van, 


az igen komoly idegfeszültséget generál, ami például egy közlekedési dugóban helyetted nyomja a dudát… és veszett gyorsan kiosztja a szomszédot, ha hangosabban hallgatja a Petőfi rádiót, mint te szeretnéd. 

A „ne haragudj” és „bocsáss meg” kifejezések gyakorlása sok kellemetlen szituációtól menthet meg :)  - de legalább kétségtelenül jól vág az eszed. Azért ügyelj, hogy meggondolatlanul ne írj alá szerződést. 

A szellemi kihívások kedvelése miatt néha felesleges vitákat generálsz, és felhúzod magad, ha a kérdéseidre nem érkezik azonnali válasz. A kommunikáció minden formájában türelmet kell tanulnod.

Ha a Mars a IV-es házadban van, 


akkor esélyes, hogy a benned lévő energiamennyiséget genetikailag kaptad… és egy idő után bizony fárasztó lehet, ha a szüleiddel minden apróságon egymásnak estek. 

Lépj le hamar saját kecóba – de ha megfogadsz egy tanácsot: érdemes széleskörű, mindenre kiterjedő lakásbiztosítást kötnöd, ezen ne spórolj – hiszen ha nagy lendülettel, sok pénzzel és gondos lelkesedéssel rendezed, csinosítgatod a lakhelyet, akkor óvd is meg attól, hogy a Mars néhány jól irányzott káresettel tönkretegye.  



Ha a Mars az 5-ös házadban van, 


az nagyon erős kisugárzást jelent a másik nemre – ha ezt eddig nem tudtad, mostantól rendesen használd ki :) 

A sport szeretete adott dolog a számodra: csapatjátékosként kérd mindig a kezdeményező státuszt – egyéniben pedig isten óvja az ellenfelet… kivéve, ha ő nagyon jó taktikus a te ösztöneiddel szemben. 

Ezen kívül tartsd szem előtt, hogy ne várj erőn felüli teljesítményt a gyermekeidtől – ők hátha kicsit lassabbak, mint te.  A benned lévő versenyszellemet ne velük szemben gyakorold – és a szerencsejátékokba való bizodalmadat sem árt kicsit féken tartani.




Ha a Mars a 6-os házadban van, 


akkor javaslom, hogy a munkádban inkább a teljesítménybérezést válaszd, mint az óradíjat – ez anyagilag sokkal megtérülőbb számodra. :) 

A hivatás választásánál tartsd szem előtt, hogy nem fogod sokáig szeretni a monoton, nagy kitartást igénylő feladatokat – viszont a lelkesedésedet át tudod ragasztani arra a kollégára, aki majd ezeket elvégzi helyetted. 

A házi gyógyszeres szekrényedben mindenképpen legyen megfelelő mennyiségű láz- és fejfájás-csillapító, valamint sebkötöző géz, tapasz, leukoplast…

Ha a Mars a VII-es házadban van, 


akkor ne csodálkozz, ha nem te vagy a vármegye legnépszerűbb embere… de ne is tulajdoníts ennek túl nagy jelentőséget – aki szeret, szeressen így. 

Ha az üzlettársaiddal kemény akarsz lenni, előfordulhat, hogy a saját csapdádba esel bele – és nagy bánatodra kifogod a környék „keresztapáját”. 

A Mars sajnos nem túl boldog ebben a házban, ez főként a tartós partnerkapcsolatodon látszik meg. Dolgozz rajta, hogy kevesebb legyen a súrlódás köztetek – hiszen ez nagyrészt rajtad múlik (elvégre a te Marsod :) ).  





Ha a Mars a 8-as házban van: 


otthon van. Erős. Ad neked is a szó szerinti „halált megvető” bátorságából, de ez csak akkor veszélytelen, ha hivatalból erre vagy kiképezve (pl. mint kaszkadőr, tűzoltó, katona – netán vadakat terelő juhász). Minden más esetben légy megfontoltabb, ha veszélyes kihívásokkal kerülsz szembe. 

Az önismeret fontos a számodra, - akár szenvedéllyé is válhat – amikor is a saját elemzésed sose ér véget… ez pedig elterelheti a figyelmedet egyéb dolgokról. Legyen fontossági sorrended – és ne üsd a nózidat túl mélyen mások dolgába.


Ha a Mars a 9-es házban van, 


akkor nyilván szenvedéllyel tudsz harcolni az eszméidért, de próbáld meg elkerülni a dogmákat és a szektákat. A kalandvágyat merész módon élheted ki (expedíciók távoli, különleges tájakra, stb.), ettől a pénztelenség sem tart vissza, ha úgy adódik.

Sógoroddal, sógornőddel a jó viszony ápolásához szükség van némi erőfeszítésre… de nyilván a családi béke megtartása érdekében megoldod… főként, ha az illető hajlandó végighallgatni a szónoklatodat erről :) 

Próbálj mindenben jogtiszta helyzeteket teremteni magad körül.




Ha a Mars a X-es házban van, 


nem árt, ha a hivatásodban néha lelassítasz – mielőtt saját magad dózerolod el azt, amit felépítettél. Katonáknál, egyenruhásoknál jellemző ez az állás – ami tükrözi is a határozott feelinget. 

Minél közelebb van a Mars az MC-hez, annál nagyobb az ambíció – és én annál inkább nem lennék a főnököd helyében :) A jövőképed alakításakor inkább kisebb távú célokat tűzz ki, mert a távoliakhoz lehet, hogy nem lesz elég a kitartásod, és csalódni fogsz. 

Ha valamelyik szülővel kapcsolatosan vannak agresszív emlékképeid, azok  megfelelő feldolgozásához kérheted szakember segítségét ha egyedül nem boldogulsz.

Ha a Mars a 11-es házban van, 


akkor olyan baráti kört kell kialakítanod, ahol a társaság előtt sokat számít a véleményed a legapróbb dologban is. Mivel ez az állás igencsak magával ragadó személyiségtípust rejt, ezért ennek elérése nem igényel túl nagy erőfeszítést.

Pártfogókkal, protektorokkal, önjelölt segítőkkel legyél óvatos – lehetséges, hogy több kárt okoznak, mint hasznot. 

Ha úgy kerül gyermek a családba, hogy vér szerint nem a tiéd, akkor idejekorán tisztázzátok a jogköröket és a hatalmi elhelyezkedést, hogy később ne legyen ebből túl sok probléma.



Ha a Mars a 12-es házban van, 


akkor hajlamos vagy az energiáid nagy részét abba feccölni, hogy titokban másoknak segíts. Pedig valószínűleg van neked is számos ellenfeled, aki csak arra vár, hogy kitapintsa a gyenge pontodat. 

Bárhol jársz, bármit teszel, mindig nézz a hátad mögé, - tedd mindezt úgy, hogy közben ne tűnj paranoiásnak… :) 

Óvakodj a szenvedélyek minden formájától – ne igyál, ne dohányozz – sőt: az a legjobb, ha gondolkodás nélkül betartod a Tízparancsolat összes pontját – így érhet a legkevesebb negatív meglepetés.

* * * * *


*Fentiek természetesen nagyban függenek a Mars jegy-helyzetétől (kozmikus), hiszen az mutatja a lehetőségeidet, adottságaidat és a körülményeket az adott témában – amikből majd a ház-helyzet (lokális) hoz / vagy épp nem hoz eredményt. Valamint az sem mindegy, hogy a bolygó a ház elején-közepén-vagy a végén van-e... de ez már a dolgoknak nem a "szórakoztató" része :) 

* * * * * 


Ha tudod, hogy melyik házad kezdődik a Kos jegyében, akkor nagyrészt ugyanezekkel a paraméterekkel számolhatsz.

 .
Ha szeretnél minél több asztrológiai érdekességgel találkozni, akkor érdemes feliratkoznod a Hírlevélre – ezt itt teheted meg:



Még több, Marssal, Kosokkal kapcsolatos érdekességért KATT IDE.


Köszönöm, hogy velem tartottál:

Farkas Andrea
asztrológus

2018. március 13., kedd

Szoktuk mondogatni...

De vajon mi is az a frász? És mi köze van az Uránuszhoz? És tényleg ma van a frász szülinapja? Mindjárt kiderül. 





Éppen 238 éve, 1781. március 13-án Frederick William Herschel német-angol csillagász Bath-ban, New King Street 19. szám alatt álló háza kertjéből, a húga által készített - nem több, mint 18 cm átmérőjű - teleszkóppal fedezte fel az Uránuszt

Érdekesség, hogy a bolygót előzőleg már legalább hússzor regisztrálták, de mindannyiszor csillagnak vélték,- az elmozdulását pedig mérési hibának. Herschel eleinte nem volt tisztában vele, hogy a Naprendszer egy eddig ismeretlen bolygóját fedezte fel, először üstökösként azonosította az égitestet,- majd napokig figyelgette, míg rájött, hogy valójában mit is lát. 

Felfedezése után a király - III. György - évjáradékot folyósított Herschelnek , amelyből később a slough-i csillagvizsgálót létesítette, hogy további értékes felfedezéssel ajándékozhassa meg a világot.





Az Uránusz rendkívüli tulajdonsága forgástengelyének helyzete, amely annyira lehajlott, hogy az északi pólusa 8 fokkal a pályasíkja alatt van,- és éppen ellenkező irányban forog, mint a bolygók többsége. 


Asztrológiailag a következő kifejezések csatolódnak hozzá:
  • forradalmiság, ötletesség
  •  különleges, modern - és ősrégi - technika
  • szokatlan, sorba be nem állítható dolgok
  • válás - visszarendeződés 
  • hirtelenség, meglepetésszerűség
  • és - mindezek összefoglalásaként - maga az asztrológia


Levegős, fix, férfias és kártékony bolygó. 


Ha érzel némi hasonlóságot a Vízöntő jegyével, az nem a véletlen műve: az ősi jogot, hogy ura legyen ennek a jegynek,  1781-ben  egy laza mozdulattal elbitorolta a Szaturnusztól. 

Azóta - égi útját követve - hozta is a formáját, például néhányan az úgynevezett „kristálygyermekek” Földre születését összekötik az Uránusz uralmi helyzetbe való jutásával. Ennek a különleges és ellentmondásos nemzedéknek az előörse 1995 áprilisában jelent meg, az említett bolygó ugyanis ekkor lépett a Vízöntő jegyébe. 




Előtte az 1910-es években volt ilyen helyzetben az Uránusz – és az akkor születettek az 1930-as és 1940-es években mutatták meg, mire képesek: létrejöttek a mai kor technikáját meghatározó találmányok és fizikai elméletek. 

Az "uralmi Uránuszosokat" - mint láthatjuk - az emberiség érdekli. 


Ők a New Age igazi gyermekei, hordozzák az új korok legzseniálisabb – de egyben legaggasztóbb tulajdonságait is,- teli vannak különleges képességgel, újítással, forradalmisággal, öntörvényűséggel, kiszámíthatatlansággal és feszültséggel.




Egy képletet vizsgálva az Uránusz felel a váratlan balesetekért (áramütés, villámcsapás, repülőgép-tragédiák)… 

de mindenféle negatívumot úgy hoz eléd, hogy esélyed nincs rá felkészülni. 


Képtelenség előre meghatározni a horoszkópból például a baleset módját, ha az ő jelzi…, sorolj fel ezer variációt – behozza az ezeregyediket. Bajban is van az asztrológus, ha netán Uránusz-tranzitból kell okosságot mondania...

Mint egy rosszindulatú, folyton csintalanságon agyaló gonosz kis manó, úgy trónol a fejünk felett,- vigyorogva dörzsöli össze a tenyerét, és azt motyogja: 
"- Erre sem számítottál Öcsém, mi?!"               
vagy
 - "Huhúú, figyelj, ezzel csak bemelegítettem..." - aztán vihar előtti csend.  
Majd amikor már kezdenél megnyugodni, előugrik az ajtó mögül:
- "Meglepetéééééés!" - és újra a frászt hozza rád. 

Na, ugye? :)

A frász az osztrák-bajor frais szóból származik, amely görcsöt jelent. Ezt az epilepsziára, vagy más néven rángógörcsre alkalmazták, amely már az ókorban is jól ismert betegség volt.
"Rángógörcsben" szenvedett többek között Nagy Sándor makedón király vagy Julius Caesar római hadvezér. Mivel az epilepszia számos nagy tudású embert (Csajkovszkij, Van Gogh, Dosztojevszkij) is érintett, egyesek a zsenik betegségeként emlegették.

És ezzel el is érkeztünk a lényeghez, hiszen az görcsös megbetegedések tipikusan ehhez a bolygóhoz tartoznak. 





Egyébként nem kell, hogy szeresd az Uránuszt, (miért is tennéd?)... de jobb, ha ismered a sajátodat, mert előbb-utóbb elkerülhetetlenül találkozol vele.

Kb. hét évig tartózkodik egy jegyben, amivel remekül modellezi az emberi sorsok ritmusát a függetlenedés tekintetében.

  • Például 21 éves korunk körül kvadrát radixunk-béli önmagával – próbálunk felnőtté válni, és önállóan megállni a lábunkon, 
  • 42 évesen oppozició – „kapuzárási pánik” feeling…, nehogymár végleg beálljunk egy sorba, gyorsan váltsunk, újítsunk, amíg nem késő…, 
  • és 63 évesen megint kvadrát – amikor is jó esetben  teszünk rá, hogy ki mit gondol, ennyi idősen ezt is bevállalhatjuk a megszerzett mérhetetlen zsenialitásunk, bölcsességünk és tapasztalatunk miatt. 
Talán így is van, ha olyan az Uránuszunk a radixban ... ;)

A Tiéd vajon milyen?



Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus




2018. február 23., péntek

Hogyan csináld, hogy ne sérülj, ha felszáll a rózsaszín köd?


A Halakban járó Nap hatását a legletisztultabban a saját gyermekei - a február 19. és március 20. között születettek érzik a legjobban, hiszen a jegy tulajdonságai beépültek a személyiségükbe, a jellemükbe. 





Ám a tudatos viselkedésben mindenki más fedezhet fel ebben az időszakban kissé "Halakos" momentumokat magán... akár pozitív, akár negatív értelemben. 


Szívesebben hozunk áldozatot másokért, - a megszokottnál segítőkészebbek lehetünk, és kissé élénkebben dolgozik a fantáziánk is. 

Ugyanakkor könnyebben eshetünk abba a hibába, hogy felvesszük az "ahogy lesz, úgy lesz" szemléletet, ami alkalmasint nagyban tudja gátolni a hatékonyságunkat. Még a legracionálisabbakkal is az átlagosnál többször előfordul ez alatt az egy hónap alatt, hogy nem a valós értéküknek megfelelően látják a dolgokat,- esetleg némi kis önáltatással hátrálnak ki a konkrét feladat alól.

Nem árt mostanság ezekre célzottabban odafigyelni. 





Egy uralmi Neptun által „átfestett” Halak-Vénusz miatt például a  legfontosabb észrevétel lehet, hogy egy kis időn keresztül jelentősen megnövekszik az érzelmi szintünk. Kihasználhatóbbá válunk, és többször előfordul, hogy kénytelenek leszünk a saját kárunkon okulni. 

Sokunkat majd őszinte és erős vágy kap el, hogy kimutassuk a szeretetünket, szerelmünket... vigyázzunk azonban, hogy ezzel ne menjünk a másik fél agyára :) - illetve ne keveredjünk túlságosan kényelmetlen vagy kínos szituációkba azzal, ha a lángolásunk viszonzatlan, plátói. 

Egyébként is bonyolult helyzetek egész sorát képes generálni a Halak-Vénusz az összes emberi kapcsolatunkban, és ez – megspékelve egy szintén Halakban sétáló hantás Merkúrral... nos ... nem lesz túl egyszerű dolog "szocializált" kontroll alatt tartani az eszünket és a szívünket. 


Nyugi - március 7-én fellélegezhetünk 😉 na de addig… érdemes óvakodni a túlzott nagyvonalúságtól is, mert bizony ezt a kis bolygót igencsak érdekli a pénz,- és kellemetlen anyagi vonzata lehet, ha most hagyjuk elkápráztatni magunkat a neptuni köd alatt. 

Vénusz - Mars kvadrát  március 4-ig


Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet... :)




Az asztrológát ismerők számára nem titok, hogy mindkét bolygó a szerelem, a szexualitás képviselője (az egyik inkább lelki szinten - a másik főként fizikai valójában), a köztük létrejövő 90 fokos fényszög pedig a dolgok normális menetét szereti megakadályozni. 

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy fenti dátumig azt se fogod tudni, hogy fiú vagy-e vagy lány :)) de ez a fényszög ezen a hétvégén a legpontosabb, légy tudatosabb a másikra.


Nem árt arra felkészülni, hogy a valódi ellazulást, a szerelem és a szex igazi élvezetét most nem fogod sültgalambszerűen kapni. Sőt! Vigyázz rá, hogy a feszült helyzetek ne torkolljanak csúnya veszekedésekbe, legyél sokkal türelmesebb, elnézőbb - önmagaddal és a partnereddel is! (mondjuk a mostani pillanattól – a biztonság kedvéért - úgy két hétig. Ki fogod bírni :)

Pusztán csak arra kell ügyelned, hogy ne várj el a párodtól olyasmiket, amiket csak te feltételezel róla... ne láss bele senkibe olyan tulajdonságokat, amelyekkel nem rendelkezik. Ha szingli vagy, akkor is vegyél szexi fehérneműt a csábításhoz, mert a romantika ott lóg a levegőben,- ha titkos légyottra kényszerülsz, most légy kicsit óvatosabb, mert kissé megnőhet a lebukás veszélye.

És főleg: ne tégy semmi olyat, amit meg fogsz bánni, ha felszáll a „neptuni köd”.



A távolabbi jövőt illetően mindenképp arra biztatnálak, hogy március 21.-ig legalább az egyik lábaddal maradj a földön - és (bár szerelem van/lesz minden mennyiségben) ezzel a félmondattal nem kifejezetten a Káma-szútra egyik fejezetére gondolok 😊



Köszönöm, hogy velem tartottál:
Farkas Andrea
asztrológus



2018. február 20., kedd

Átélted már?...

Legtöbbünknek a munkahelyünk jelenti a második otthonunkat,- időnk tetemes részét töltjük el kollégák között. Nem ritkán fordul elő, hogy partnerünket is ebben a környezetben találjuk meg (sőt: léteznek olyan hivatások, amelyeknél szinte az egyetlen lehetőség a "normális" családi életre az azonos munkahely). Gyakran csak spontán pattan szikra az irodában, a műhelyben, a gyárban...  aztán akár akarjuk, akár nem: sodródunk az árral. 

De vajon egyformán sodródik-e minden csillagjegy? 

Mely típusnak hol vannak ebben a határai, ki milyen buktatókra számíthat?


Munkahelyi románcok az asztrológia tükrében

 

A cikk ötletének forrása angol nyelven: http://www.msn.com/en-us/lifestyle/horoscope/is-your-sign-likely-to-have-an-office-romance/ss-BBA3bst

Kos: Nehezen tudja leplezni a vonzalmát, - azaz hamar feltűnik, ha kiszúr magának valakit. A túl gyors tempó olykor menekülésre készteti a másik felet, amiből igencsak kínos feszültség alakulhat ki egy munkahelyen.

* * *

Bika: Megbízható munkaerő, stabil napirenddel... - ebbe kell beleférni a lamúrnak, valahogy úgy, hogy ő véletlenül se csússzon meg a határidőkkel. Lerohanásról szó sem lehet, és sok minden dőlhet el a vállalati ebédlőben.

A kép forrása: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20120710/szerelem-a-munkahelyen/

Ikrek: Ő tud egyszerre dolgozni és flörtölni a cseten. Akár többekkel is... Nagyobb baj, ha szétszórtságában nyitva hagyja a magán-email-fiókjait, vagy óvatlanul kifecseg olyasmit, aminek nincs ott a helye vagy az ideje.

* * *

Rák: Mágnesként vonzza a kollégákat, sokaknak főz kávét, visz sütit... ezeket a gesztusokat akár félre is lehet érteni, - lehet, hogy csak gondoskodik a többiekről (is). Roppant érzékeny, mindent komolyan gondol - ha csalódik, tesz róla, hogy pokollá váljon az a "második otthon".


A kép forrása: http://www.bien.hu/szerelem-es-csalad/szerelem/a-titkos-munkahelyi-kapcsolatok-szabalyai/114311

Oroszlán: Minden munkahelyen feltűnő jelenség, előbb vagy utóbb biztos megkörnyékezi valaki,- de hosszú távban tervezni csak akkor lehet, ha a partner is legalább olyan erős egyéniség. Minden egyéb esetben be kell érni futó kalanddal, aminek a végén is igyekszik majd korrekt maradni.

* * *

Szűz: Nehéz ügy, mert neki a meló, a szolgálat a szerelme. Amíg minden nincs tökéletesen kész, addig nem egyszerű elvonni a figyelmét - de nem is lehetetlen: udvarias kedvességgel, figyelmességek tömkelegével rávehető egy kollegiális randira. Közös témában biztos nem lesz hiány.

Kép forrása: http://news.advogroup.co.uk/global-poll-finds-58-think-an-office-romance-would-harm-their-career/

Mérleg: Szép (akkor is, ha pasi) - ezért aki nem akar tőle semmit, az vagy titkon irigyli, vagy nyíltan utálja. Nem gond, hozzászokott már...Érdemes kipuhatolni, melyik munkafolyamat kényelmetlen számára, abba besegítve közelíthető meg a legkönnyebben.

* * *

Skorpió: A sztereotípiák szerint ő munkahelyi egyéjszakások bajnoka (vagy bajnoknője),- ám valójában mély érzésekkel bír. Szakításkor számolni kell azzal, hogy akár öt év múlva is megtalálja a módját, hogy kellemetlen helyzetbe hozza a másikat.


Kép forrása: https://www.thesun.co.uk/living/3135414/dear-deidre-office-romp-was-such-a-risk/

Nyilas: Nyitott a kalandra, de kissé kiszámíthatatlan. Fontos neki, hogy mit fognak róla gondolnak a kollégák, amikor kiderül a dolog,- és ennél egy kicsivel fontosabb, hogy bármi lesz is: ő találhasson kiutat a szituációból, ha szükséges.

* * *

Bak: Lefelé ritkán vegyül, célja a karrier építése, - ennek rendeli alá a történéseket. Soha nem kockáztatja a vállalati sikereket egy liezon kedvéért, csak ha az szorosan a tervei részét képezi. Amúgy teljes odaadással hajt a munkában, lehet, hogy észre sem veszi a felé forduló érdeklődést. Kitartás.

Kép forrása: http://www.web4business.com.au/creating-the-right-work-environment-at-home/

Vízöntő: A hagyományos módszerek felejtősek az esetében, - kell vallami extra plusz, ami felkelti az érdeklődését. Magasról tesz a társadalmi (és munkahelyi) normákra, szokásokra, szabályokra - a főnök véleménye sem fogja érdekelni. Gond nélkül vált munkahelyet, ha választani kényszerül.


* * *

Halak: Ártatlannak tűnik, ettől olyan veszélyes :) Valószínűleg már akkor érzi, hogy készülőben van a románc, amikor a másik még alig (vagy nem is) sejti - így mindig lépéselőnyben lesz. Valójában tőle egy kolléga - sőt: a főnök sincs biztonságban,- de nem nyomul: van, hogy beéri néma rajongással.

* * * *